2024. március 29. 12:31

KezdőlapF1Hamilton bízik benne, hogy a barcelonai dobogó csak a kezdet a Red...

Hamilton bízik benne, hogy a barcelonai dobogó csak a kezdet a Red Bull elleni csatában

-

Max Verstappen az autóját méltatta a Spanyol Nagydíjon aratott sima győzelme után, míg Lewis Hamilton és George Russell saját csapatukat dicsérték. A hétszeres világbajnok kiemelte, hogy még hosszú az út, de reméli, hogy a szezon végére közel kerülnek a Red Bullhoz.

Max Verstappen rendkívül sima győzelmet aratott a Spanyol Nagydíjon, amivel megszerezte pályafutása negyvenedik F1-es diadalát. A holland pilóta mellett a Mercedes versenyzői állhattak fel a dobogóra: Lewis Hamilton második helye szintén nem volt veszélyben, míg George Russellt nem tudta utolérni Sergio Pérez.

A Mercedes legyőzte a Ferrarit, de Verstappen ellen nem volt esély Barcelonában

A címvédő olyannyira könnyedén nyert, hogy megszerezte pályafutása harmadik Grand Slamjét, vagyis egy adott futamon harmadszor indult a pole-ból, vezetett az összes kör végén, valamint futotta meg a leggyorsabb kört. Ezzel beérte Nelson Piquet-t az örökranglista kilencedik helyén. Nem véletlen, hogy ezúttal kifejezetten elégedett volt az RB19-essel.

„Nagy örömömre szolgál, hogy egy ilyen autót vezethetek, és ez ma is megmutatkozott – nyilatkozta a leintés utáni interjúk során. – Elég sok gumistratégia volt, szerintem a futam nagy részében a jón voltunk. Hihetetlen itt győzni.” Verstappen csupán a kemény abroncsokra panaszkodott, de azon is gyorsabb volt a mezőny többi tagjánál.

Verstappen győzelme lényegében csak a rajtnál volt veszélyben, amikor Carlos Sainz jobban jött el nála, de végül nem tudott elmenni mellette a külső íven. „Én voltam a keményebb keverékeken, úgyhogy tudtam, hogy a rajt talán kicsit trükkös lesz – fogalmazott. – Az egyes kanyar külső ívén mindig nehéz elmenni, de szerencsére semmi nem történt.”

A 25 éves pilóta ezzel 53 pontra növelte előnyét a tabellán Pérezzel szemben, ami már a leggyorsabb körrel járó pluszponttal együtt is több, mint két futamgyőzelem. Verstappen hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is így kell teljesíteniük. „Ismét erős hétvégénk volt, természetesen ezt akarom látni magamtól és a csapattól – fogalmazott. – Remélhetőleg ezt fenn tudjuk tartani az év során.”

Hamilton az Ausztrál Nagydíj után állhatott fel ismét a dobogóra, és ezúttal is a második pozícióban zárt. A rajtnál megelőzte Lando Norrist, és bár Lance Stroll lerajtolta, hamarosan visszaelőzte a kanadai pilótát, majd Sainzot is maga mögé utasította. A hétszeres világbajnok bízik benne, hogy ez csak a kezdete a Red Bullra való felzárkózásnak.

„Micsoda közönségünk volt itt Barcelonában! – értékelt a 103-szoros futamgyőztes egykori csapattársának, az interjúkat készítő Nico Rosbergnek. – Mekkora eredmény ez a csapatunk számára! Szeretném megemelni a kalapom a gyárban dolgozó munkatársaim előtt, hogy folytatták a kemény munkát, és megpróbáltak faragni a Bikákkal szemben lévő hátrányunkon. Még mindig előttünk vannak, de tovább fogjuk üldözni őket. Ez a mai eredmény nagyon jó nekünk, George is remek munkát végzett.”

Hamilton szerint a „Red Bull még mindig jóval előttünk van”, de bízik abban, hogy „a szezon végére már szorosabb lehet a köztük lévő csata.” Jelen körülmények között viszont óriási sikernek számít a kettős dobogó, amit Russell biztosított be. A 25 éves versenyző csak a tizenkettedik helyről indult, ám remek rajtja után kiváló versenytempót produkált.

„Kicsit meglepődtem, ez biztos – kezdte az ifjabbik brit pilóta, aki Hamiltonhoz hasonlóan méltatta a Mercedest. – Elismerésem a csapatnak, hogy nagyszerű autót adtak ma nekem. A tizenkettedik helyről rajtoltam, és egészen a harmadik pozícióig jöttem fel. Ez annak a jele, hogy remélhetőleg kedvezően alakulnak a dolgok az istállónál.”

A Mercedes már Monacóban is az új fejlesztésekkel versenyzett, ám Barcelonában tudták érdemben kitapasztalni, hogy az újítások mennyire működnek. Az eredmény ismeretében nem meglepő, hogy Russell elégedett a csomaggal. „Egyértelműen jobban érzem magam [az autóban] – felelte az erre vonatkozó kérdésre. – Amikor futjuk a köridőket, és összehasonlítjuk magunkat a többi sráccal, az Aston [Martinokkal] és a Ferrarikkal, egyre gyorsabbak és gyorsabbak vagyunk. Tudjuk, hogy nagyobb tapadást adtunk az autónak, és jobb a dolgok működési tartománya, úgyhogy nagyon elégedett vagyok a dobogóval.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss