55 évvel ezelőtt ezen a napon vesztette életét Ludovico Scarfiotti egy hegyiversenyen. Az olasz pilóta a Le Mans-i 24 órás és a Sebringi 12 órás futamot is megnyerte, egyetlen F1-es győzelmével pedig olyasmit hajtott végre, amit azóta senki sem.
1968. június 8-án, vagyis 55 évvel ezelőtt éppen ezen a napon vesztette életét Ludovico Scarfiotti, aki bár mindössze tíz Forma-1-es futamon szerepelt, egy diadalig így is eljutott. Elsősorban azonban a sportautózásban vált igazán sikeressé, hiszen Le Mans-ban egy összesített és további egy kategóriagyőzelmet zsebelt be, és Sebringben is nyerni tudott.
Scarfiotti 1933. október 18-án, Torinóban látta meg a napvilágot, és már korán beleszeretett az autókba. Mindez nem volt véletlen, ugyanis édesapja, Luigi szintén autóversenyző volt, öt alkalommal a Mille Miglián is elindult, 1932-ben ráadásul a harmadik helyet szerezte meg a legendás viadalon. Ha pedig ez nem lenne elég, nagyapja, Lodovico (nem elírás, van különbség nagyapa és unoka neve között) a Fiat társalapítója és első elnöke volt.
Sikereinek köszönhetően Ferrarit is vezethetett, olyannyira, hogy Le Mans-ban is a maranellóiak autójával, a 250 TRI/60-assal debütálhatott. A kocsit a később szintén a Forma-1-ig jutó Pedro Rodríguezzel felváltva vezette, illetve vezette volna, ugyanis a versenygép csupán 22 kört tudott megtenni, mielőtt kifogyott belőle az üzemanyag.
Egy évvel később Maseratival próbálkozott, majd utána már a Ferrari gyári csapatánál kapott lehetőséget, ám egyik alkalommal sem jutott el a célvonalig. 1963-ban viszont ez olyannyira sikerült neki, hogy Lorenzo Bandinivel megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt, amivel zsinórban a negyedik győzelmet szállította az olasz gyártónak a legendás futamon. Sőt, az év elején a Sebringi 12 óráson sem talált legyőzőre, csak akkor nem honfitársa, hanem John Surtees volt a váltótársa.
Ugyanebben az évben a Forma-1-ben is bemutatkozott, és a futamgyőztes Jim Clarktól két kört kapva a hatodik helyen zárt. Egy hét múlva, a reimsi szabadedzésen azonban balesetet szenvedett, aminek következtében megsérült a lába, így a többi futamon már nem állhatott rajthoz. A következő két évben aztán csak egy-egy hétvégén szerepelhetett, de az 1964-es monzai futamon nem szerzett pontot, míg egy évvel később el sem indult a mexikói futamon.
Az 1966-os idény első öt futamát szintén kihagyta, míg a Német Nagydíjon kiesett. Olaszországban viszont jött az áttörés: csapattársa, Mike Parkes mögött a második helyet szerezte meg a rajtrácson, a futamon pedig maga mögé utasította a brit pilótát, és mindmáig ő az utolsó olasz pilóta, aki megnyerte hazája nagydíját. Sőt, azt is elmondhatta magáról, hogy Alberto Ascari után ő a második olasz versenyző, aki a Ferrarival tudott nyerni Monzában.
Scarfiotti hazai pályán aratta egyetlen F1-es győzelmét
1967-ben három versenyen indult el, abból egyszer szerzett pontot, miután megismételte a négy évvel korábbi eredményét Zandvoortban. Az 1968-as szezont viszont már nem a Ferrarival, hanem a Cooperrel kezdte meg, ahol végre állandó üléshez jutott. Ezt a dél-afrikai kiesés után két negyedik hellyel hálálta meg Jaramában, illetve Monacóban, de mint kiderült, ez utóbbi volt az utolsó futama a Forma-1-ben.
Scarfiotti előszeretettel indult el hegyiversenyeken, sőt, 1962-ben és 1965-ben Európa-bajnok lett a műfajban, ami jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy mindkét évben őt válasszák meg Olaszország legjobb pilótájának. 1968-ban azonban egy ilyen viadalon lelte halálát, amikor a német Alpokban található pályán autója a fák közé vágódott, ő pedig a kocsiból kiesve 50 métert repült, mielőtt a földre zuhant. Később kiderült, hogy egy 55 méteres féknyomot hagyott maga után, vagyis valószínűleg az utolsó pillanatban próbált lassítani.
Megérezte saját halálát az F1 történetének egyik legnagyobb versenyzője?
Az olasz versenyző életét már nem lehetett megmenteni, a mentőben belehalt súlyos sérüléseibe. 34 évesen távozott az élők sorából, feleségét, valamint az előző házasságából származó két gyerekét hátrahagyva. A szezon során ő volt a harmadik aktív F1-es versenyző, aki végzetes balesetet szenvedett: Jim Clark a hockenheimi Forma-2-es futamon, Mike Spence pedig az Indy 500 szabadedzésén vesztette életét. A sornak ráadásul nem volt vége, ugyanis később egy F1-es futamra versenyre is jutott egy tragédia: az élete első viadalát teljesítő Jo Schlesser bennégett az autójában Rouenben.