back to top
2024. május 30. 09:45

KezdőlapF1Hamarosan jöhet a szezon első pilótacseréje a Forma-1-ben?

Hamarosan jöhet a szezon első pilótacseréje a Forma-1-ben?

-

Nyck de Vries egyre szorultabb helyzetbe kerül az AlphaTaurinál, Franz Tost pedig nem zárta ki, hogy akár már szezon közben leválthatják őt, és ez esetben akár Daniel Ricciardo neve is felmerülhet utódként. A faenzai istálló csapatfőnöke ezzel együtt meg is védte a holland pilótát.

Nyck de Vries eddig a szezon egyik, ha nem a legnagyobb csalódása a Forma-1-ben. A 28 éves versenyző azok után kapott állandó ülést az AlphaTaurinál a 2023-as idényre, hogy a tavalyi Olasz Nagydíjon szenzációsan mutatkozott be a Williams színeiben, korábban pedig megnyerte a Forma-2-es bajnokságot, majd világbajnok lett a Formula E-ben.

A holland versenyző azonban eddig egyetlen pontot sem szerzett, amit rajta kívül csak Logan Sargeant mondhat el magáról. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója többször is kritizálta őt, legutóbb például kijelentette, hogy a kételkedő Christian Horner csapatfőnöknek volt igaza De Vries-zel kapcsolatban, korábban pedig elmondta, hogy három futama van a bizonyításra. Sőt, Simon Lazenby, a Sky Sports munkatársa szerint az osztrák szakember most négy futamra szóló ultimátumot adott neki.

Elismerte tévedését a Red Bull kulcsembere, ami nagyon rossz jel a pilótájának

Ennek következtében felröppentek a pletykák, miszerint De Vriest már szezon közben leválthatják. Erről Franz Tostot, az AlphaTauri csapatfőnökét is megkérdezték, aki nem cáfolta meg ezt a lehetőséget. „Nyck dönt, nem a csapat – nyilatkozta az osztrák szakember. – Ha Nyck jó teljesítményt nyújt, miért cserélnénk le?” Tost ugyanakkor meg is védte pilótáját.

„Mostanában igazán nehéz dolguk van a Forma-1-es újoncoknak – nyilatkozta az FIA sajtótájékoztatóján, amelyen a Rallycafe.hu is jelen volt. – Nézzék meg az első futamokat! Nem ismerik Melbourne-t, Szaúd-Arábiát, Miamit és Bakut, ahol sprintfutam volt, és teljesítették az első szabadedzést, majd máris az időmérő következett. A középmezőny pedig tényleg rendkívül szoros, és azon pilóták számára nagyon nehéz a helyzet, akik először vezetnek [ezeken a helyszíneken], mert meg kell tanulniuk a pályákat. Természetesen tudják, hol vannak a kanyarok, de vegyük a mai példát! Lezajlott az első szabadedzés, ahol az aszfalt hőmérséklete negyvennégy-negyvenöt fokos volt, az időmérőn pedig harmincöt lesz, vagy harminc. Nem olyan könnyű ráérezni ezekre a különbségekre, előkészíteni az első és a hátsó gumikat, megfelelő hőmérsékletre hozni a fékeket, ha az ember tapasztalatlan, és a kvalifikáción csinálja először, mert itt, Ausztriában ez lesz az első alkalom. Ez pedig megnehezíti a szituációt. Nyck fejlődik, de időre van szüksége. Meglátjuk, hogy mi lesz Ausztriában, Silverstone-ban, Spában, mert ezeket a pályákat ismeri a Forma-3-ból és a Forma-2-ből. Természetesen többet vártunk, mert jelenleg egyetlen pontja sincs. Meglátjuk, hogyan alakulnak a következő versenyek.”

„Nem egyetlen nagy hibáról vagy hiányosságról van szó – válaszolta arra a kérdésre, hogy mi a gyenge pontja De Vriesnek. – Mindenhol egy kicsi [hiányzik]. A fékezésnél, a kanyarodásnál, az autóban történő megfelelő időzítésnél, de ez megint csak a tapasztalatról szól, amit korábban magyaráztam. Ha egy fiatal pilóta először tapasztal ilyesmit, nem várhatjuk el tőle, hogy azonnal tudja, hogyan kell ezt optimalizálni. A középmezőny pedig annyira szoros, hogy századok döntenek, és ha az ember minden kanyarban két-három századot veszít, akkor ez tíz kanyar alatt két-három tizedet jelent. Ez pedig még jobban megnehezíti a helyzetet, és az újoncoknak időre van szükségük. Ha nem adjuk meg nekik az időt, akkor nincs esélyük.”

Tost ezúttal is elmondta, hogy szerinte egy Forma-1-es pilótának minimum három év türelmi idő kell. Ugyanakkor nem biztos, hogy a Red Bull juniorprogramján kívülről érkező, ebből a szempontból idősnek számító De Vries ezt megkapja. Ez esetben felmerül a kérdés, hogy ki lesz az utódja, és az első számú jelölt állítólag a japán Super Formulában remekül teljesítő Liam Lawson.

„Liam jó munkát végzett, amikor tavaly Abu-Dzabiban nálunk vezetett, és jelenleg is jó munkát végez Japánban, hiszen az ottani bajnokság elég kemény – fogalmazott Tost korábban. – Ez teljesítmény kérdése, és ki kell találnunk [a megoldást]. Meg kell néznünk, melyik pilóta az első az elérhetőek közül, és ő elég érett-e, elég tanult-e, és felkészült-e arra, hogy a Forma-1-be menjen. Ezt meglátjuk, jelenleg semmiről nincs döntés.”

Máris megkapta az utolsó figyelmeztetést az F1 alulteljesítő újonca

Rajta kívül Ivasza Ajumu és Isack Hadjar is szóba került mint két olyan Red Bull-versenyző, akikben adott esetben nagy lehet a potenciál. Ők azonban még rendkívül tapasztalatlanok, így nem valószínű, hogy beugróként számítanának rájuk. A Red Bullhoz tesztpilótaként visszatérő Daniel Ricciardóval viszont ezen a téren egészen biztosan nincs gond.

„A filozófia elég egyértelmű: a teljesítmény dönt – szögezte le a 67 éves szakember. – Persze az a filozófiánk, hogy tanítsuk a fiatal pilótákat. Ha viszont nincsenek fiatal versenyzők… Jön néhány jó fiatal pilóta: Ivasza jó munkát végez, ahogyan Hadjar is. Azonban egyszerűen túl korán van nekik. Szerintem előbb-utóbb ott lesznek a csapatunknál. Ha viszont ez az idő túl késő, akkor találunk más megoldást. Erről egyelőre nem beszéltünk.”

Tost a korábbi kijelentésében azt is hozzátette, hogy optimista De Vries fejlődését illetően. Marko kijelentéseiről magát az érintettet is megkérdezték, aki igyekszik cáfolni a veterán tanácsadó véleményét. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy nem érdemes görcsössé válnia emiatt, mert egészen biztos, hogy ez nem segítene a helyzetén.

Szerintem dr. Marko értékelné, ha a pályán bebizonyítanám, hogy téved – kezdte. – Ez az, amit érzek ezzel kapcsolatban, és ami az irányításom alatt áll. Semmit nem kell erőltetni. Amikor az ember keményebben próbálkozik, vagy erőltet valamit, amire nem áll készen, akkor nem fog bekövetkezni, és jönnek a hibák. Az a kulcs, hogy továbbra is a munkára koncentráljunk, türelmesek maradjunk, és szerintem akkor ott van a potenciál. Szóval ez arról szól, hogy próbálkozzak, hogy a dolgok összeálljanak.

Friss