A 18 esztendős Dilano van t’ Hoff halálos balesete után folyamatosan téma, hogy mi legyen a spái versenypályával. Az F1-es mezőny egyik tagja szerint vissza kell térni az 1994-ben használt megoldáshoz.
Ayrton Senna és Roland Ratzenberger 1994-es halála után az FIA és az F1 rohamtempóban elkezdett javítani az autók és pályák biztonságán, azaz egy sor biztonsági módosítást vezettek be. Ennek részekén több helyszínen is módosítottak, de mivel számos esetben már nem volt idő szélesebb, biztonságosabb bukótereket építeni, vagy egyéb átépítéseket alkalmazni, ezt ideiglenes sikánokkal tették meg. Ilyen sikánt létesítettek többek között Barcelonában, Montrealban és Spában is, utóbbi pályán ráadásul a híres és hírhedt Eau Rouge-kanyarban.
Mondani sem kell, a totálisan ritmustalan, a pilótákat domboldalnak felfelé kigyorsításra kényszerítő megoldás nem igazán nyerte el a mezőny tetszését, miközben mindenki elfogadta, hogy a biztonsághoz ez kell (egy évvel korábban Alessandro Zanardi hagyta ott kis híján a fogát az Eau Rouge-ban). Az 1995-ös idényre pedig változtattak a kanyar bukóterein, így a sikán is a múlté lett.
Ez volt az Eau Rouge 1994-ben
Ám miután a múlt héten a pálya ezen szakaszán újabb halálos baleset történt (Anthoine Hubert is itt halt meg 2019-ben, a Forma-2-es főversenyen) és Dilano van ‘t Hoff neve is felkerült a spái pálya áldozatainak listájára, több F1-es versenyző is azonnali változtatásokat követelt. A legmarkánsabb véleményen Lance Stroll volt, aki szerint már az idei, július végi versenyre módosításokra van szükség, de most, a Brit Nagydíj sajtónapján Csou Kuan-jü is hasonló véleményt fogalmazott meg.
„A pálya vonalvezetésének meg kell változnia. 2019-ben elvesztettem ott egy barátot, Anthoine-t, ami fájó emlékeket ébreszt. [Az Eau Rouge] legendás kanyar, efelől nincs kétség, de a biztonság érdekében meg kell tenni. Túl sok életet követelt már, úgyhogy itt az ideje a változtatásnak – idézi a Racefans.net a kínai pilótát, aki szerint egy sikán most is jó megoldás lenne. – Láttam néhány videót 1994-ből, amikor egy lassú sikán volt a kanyarban. Szerintem ez a helyes út. A lelátót hátrébb tudják vinni, van ott hely. Az előzés így is lehetséges lesz, az első körben is, szélárnyékból, de lassabban fogunk menni.”
Hubert balesete óta egyébként az Eau Rouge és a Raidillon bukóterén is változtattak és kiszélesítették azt, de a pályára így is vissza tudnak pattanni az autók. Van ‘t Hoff balesete ugyanakkor néhány száz méterrel később, már a Kemmel-egyenes elején következett be, és leginkább a mostoha látási viszonyok okolhatók érte.
„Nem szabadott volna újraindítani a versenyt, mert annyi kört tettek meg már a biztonsági autó mögött – mondta Csou. – Kicsit olyan volt, mint tavaly nekünk Szuzuka. Ott sem értettem, hogy miként indíthatták el a versenyt. Az első körben szó szerint semmit nem láttam, csak találgattam, hogy hol kell fékeznem, mivel hátrébbról indultam. Itt is ez volt a helyzet. A rossz látási viszonyok miatt megpördültek, és nem láttak semmit, mielőtt az egyiküket oldalról telibe találták.”
„Minden attól függ, hogy mekkora a vízfüggöny. Nem lehet a biztonsági autót vagy az első helyen haladót nézni, a tizedik helytől visszafelé kell azt vizsgálni. Ott zajlik az akció és ott nagyon rosszak a látási viszonyok. Meglátjuk. Biztos vagyok benne, hogy a Forma-1 és a többi kategória is tisztában van ezzel, de már túl késő. A múltban is történt ilyen baleset, egy ilyen szakaszon pedig nem sokat látsz addig, amíg neki nem mész valakinek.”
Verstappen nem érti, mi szükség volt a spái tragédiához vezető döntésre
Ezek alapján nem biztos, hogy azonnal a spái pálya átépítésébe vagy a vonalvezetés módosításába kell fogni, hiszen miként azt például Max Verstappen vagy Fernando Alonso is kiemelt, számos olyan helyszín van még a naptárban, ahol ekkora eső mellett megtörténhetett volna egy ilyen baleset, de a holland pilóta szerint a dzsiddai pálya ultragyors, beláthatatlan kanyarokkal tűzdelt első szektorában száraz pályán is óriási ennek a kockázata.
A jövőben így leginkább azon lehet majd a hangsúly mind az F1-ben, mind az utánpótlás-kategóriákban, hogy ilyen rossz látási viszonyok között ne versenyezzenek. Illetve azon, hogy valahogy csökkentsék a vízfüggönyt, amire a Pirelli jövő heti tesztjén a kerekek fölé szerelhető sárhányót próbálnak ki. Amennyiben ez beválik, már az sokat javíthat a helyzeten.