50 évvel ezelőtt vesztette életét Roger Williamson, miután a Holland Nagydíjon kigyulladt a felborult autója. A britek reménységén honfitársa próbált segíteni, de hiába a bátor próbálkozása, nem sikerült megmenteni az életét.
A 70-es évek a Forma–1 legsötétebb korszakát jelentik abból a szempontból, hogy hány halálos baleset történt. Persze ennek részben az az oka, hogy több futam volt, mint a sportág szintén sok áldozatot követelő első két évtizedében, másrészről viszont a biztonság még mindig gyerekcipőben járt a mai állapothoz képest, az autók viszont egyre gyorsabbak voltak. Mind közül az egyik legértelmetlenebb tragédia 1973. július 29-én, vagyis napra pontosan 50 évvel ezelőtt történt.
Roger Williamson 1948. február 2-án született, egy salakmotor-versenyző fiaként. 12 évesen kezdett gokartozni, majd folyamatosan lépkedett fel a ranglétrán. Miután hazájában kifejezetten eredményes volt, az 1973-as monzai F2-es forduló jelentette számára az első nemzetközi megmérettetést. A második futamon a pole pozícióból indult, a rajtnál azonban balesetbe keveredett, és visszaesett a mezőny végére, hogy aztán innen győzelmet arasson.
Két hét múlva már a Forma–1-ben debütált: a Brit Nagydíjon a huszonkettedik helyről indult, és a verseny nem tartott számára sokáig, ugyanis belekeveredett a Jody Scheckter által okozott hírhedt tömegbalesetbe. Bemutatkozása tehát nem sikerült jól, de a közvélemény így is a négy nagy fiatal brit tehetség közé sorolta. Ekkor még nem is sejtették, hogy Tony Brise, Tom Pryce és David Purley közül az egyikükkel hamarosan tragikus módon összefonódik a sorsa.
Roger Williamson
A következő fordulónak a régi zandvoorti pálya adott otthont. Williamson valamelyest fejlődött, és már a tizennyolcadik helyre kvalifikálta magát. Sőt, az 1. köre kifejezetten jól sikerült, és úgy tűnt, hogy sikerül belerázódnia a Forma–1-be. Mindez azonban nem sokáig tartott, ugyanis a 8. körben megtörtént a baj. Pontosabban olyasmi, ami egy szerencsés kimenetelű ütközés is lehetett volna, de az F1 talán legértelmetlenebb tragédiája lett belőle.
A March bal hátsó gumija megadta magát, aminek következtében Williamson a falnak ütközött. A korlát nem volt jól elhelyezve, aminek következtében az autó felrepült, majd fejjel lefelé landolt, és csúszott még jó néhány méteren át. Ezzel párhuzamosan ráadásul megtörtént az, amitől a versenyzők abban az időben a legjobban féltek: a roncs kigyulladt.
Három évvel korábban Piers Courage bennégett az autóban a Holland Nagydíjon, Williamsonnak azonban semmi baja nem volt, csupán nem tudott kiszállni a kocsiból. Mindössze tehát arra lett volna szükség, hogy megfordítsák az autót, és ha már amúgy is vannak segítő kezek, akkor segítsenek neki távozni az autóból.
Csak hogy segítő kezek nem voltak, pontosabban csak kettő. A másik csapat színeiben versenyző, de szintén Marchot vezető Purley pontosan látta, hogy mi történt, mivel közvetlenül márkatársa mögött autózott. A Williamsonnál két évvel idősebb pilóta leparkolta az autóját, majd a pályán keresztben átfutva, odarohant bajba jutott társához.
Purley próbálta visszafordítani az égő kocsit, de nem járt sikerrel. Ezt követően kivett egy poroltót az egyik pályamunkás kezéből, hogy legalább a tüzet mérsékelje. Tőlük nem kapott segítséget, de ezért nem is igazán hibáztathatóak, ugyanis a versenyzőkkel ellentétben nem rendelkeztek olyan ruhával, amely legalább egy ideig megvédte volna őket a lángoktól.
Purley kétségbeesetten próbált segíteni Williamsonon, ám minden hiába volt. Egy idő után feladta, és inkább elsétált a helyszínről. Az egészben az volt a legszörnyűbb, hogy amikor nem haladt el autó mellettük, hallotta honfitársa segélykiáltásait, ami élete végéig kísértette őt. Williamson végül alighanem füstmérgezésben vesztette életét, még mielőtt teste megégett volna.
Purley hősies tette hiábavalónak bizonyult
„Láttam, hogy él, és hallottam, hogy kiabál, de nem tudtam átfordítani az autót – emlékezett vissza a halált megvető bátorsággal küzdő Purley egy évekkel későbbi nyilatkozatában. – Próbáltam rávenni az embereket, hogy segítsenek nekem, és ha meg tudom fordítani a kocsit, nem lett volna semmi baja, ki tudtuk volna szedni.”
Hogy mi vezetett ehhez az értelmetlen tragédiához? Nos, ennek kapcsán több tényezőt is meg kell említeni a rosszul felszerelt korlát és a pályamunkások nem megfelelő ruházata mellett. Ott van például a szervezetlenség, amelyet jól megmutat az a tény, hogy a tűzoltóautó viszonylag közel volt, de nem indulhatott el Williamson segítségére, mert akkor a forgalommal szemben ment volna.
Emellett az a kérdés is felmerül, hogy miért Purley volt az egyetlen, aki megállt. Nos, a többiek arra hivatkoztak, azt hitték, hogy az ő autója ég, vagyis a roncs már üres. Mindez még elfogadható is, hiszen mások nem látták, hogy mi történt, de egyrészt ott volt a pálya másik oldalán a brit versenyző ép kocsija, másrészt többször is integetett segítségért.
Mai szemmel egészen megdöbbentő és felháborító, hogy miután eloltották a lángokat, Williamson autóját egyszerűen letakarták, a futam pedig ment tovább, mintha mi sem történt volna. Purley-t Szent György érdeméremmel jutalmazták meg bátorságáért, ám amellett, hogy ez nem enyhítette a traumát, még kárt is okozott neki későbbi pályafutásában.
„Hogy őszinte legyek, szerintem ez tönkretette az autóversenyzői karrieremet, mert utána soha nem pilóta voltam, hanem a fickó, aki megkapta a Szent György érdemrendet – fogalmazott. – Nagy megtiszteltetésnek tartottam, de ne feledje, a tiszttársaim fele és azok az emberek, akikkel együtt szolgáltam, kitüntetést kaptak a vitézségükért. Naponta érintkeztem olyanokkal, akik hasonló kitüntetést kaptak.”
Hiába a tragédia, a Forma–1-ben nem volt megállás, és egy héttel később már a Német Nagydíjat rendezték meg. Az időmérőn Purley az utolsó helyen végzett, közel fél perccel elmaradva a közvetlenül előtte záró George Follmertől. Elméletileg emiatt nem indulhatott volna el a versenyen, de a többi versenyző aláírt egy petíciót, hogy adják meg neki a rajtengedélyt, ami meg is történt. A brit pilóta lassan visszanyerte a tempóját, és végül a tizenötödik pozícióban, egy kör hátrányban ért célba.
A tragédia harmincadik évfordulóján a Donington Park előtt felavattak egy Williamsonról mintázott bronzszobrot. A helyszín nem véletlen, hiszen az elhunyt pilóta korábbi főnöke Tom Wheatcroft volt, aki a Birminghamtől északra található pályát felújíttatta. A 2009-ben elhunyt üzletember élete legszomorúbb napjaként emlegette 1973. július 29-ét.
Egykori főnökét nagyon megrázta Williamson halála
Hogy mi lett a nagy négyes többi tagjával? Nos, mindegyiküknek szomorú sors jutott. Tony Brise 1975-ben vesztette életét, miután ő is ott ült Graham Hill lezuhant kisrepülőgépén; Pryce egy szintén borzalmas tragédiában lelte halálát, amikor az 1977-es Dél-afrikai Nagydíjon elütött egy pályabírót, akinek a kezében lévő poroltó őt is megölte; Purley ugyanebben az évben túlélt egy horrorbalesetet Silverstone-ban, amivel sokáig Guinness-rekorder is volt, de 1985-ben a La Manche csatornába zuhant kétfedelű repülőjével.