back to top
2024. május 26. 13:21

KezdőlapF1Fiatalságára hivatkozva mondott le a vb-címről, két év múlva meghalt az önzetlen...

Fiatalságára hivatkozva mondott le a vb-címről, két év múlva meghalt az önzetlen F1-es pilóta

-

65 évvel ezelőtt ezen a napon vesztette életét Peter Collins a Német Nagydíjon elszenvedett balesetének következtében. A Ferrari pilótája akár az első brit világbajnok is lehetett volna, de ő többek között a fiatal korára hivatkozva önként lemondott a lehetőségről.

1958. augusztus 3-án, azaz éppen 65 esztendővel ezelőtt vesztette életét Peter Collins. A brit pilóta elképesztően bátor vezetési stílusáról, valamint playboy-szerű életviteléről volt ismert. Akár világbajnok is lehetett volna, ám minden idők talán legönzetlenebb cselekedetével önként mondott le a lehetőségről, hogy történelmet írjon.

Collins 1931. november 6-án született az angliai Kidderminsterben, és az akkori átlaghoz képest meglehetősen hamar elkezdett versenyezni. Az áttörést egy parti hozta meg számára, ahol találkozott az Aston Martin akkori csapatfőnökével, John Wyerrel, és sikerült összehozni egy tesztet Silverstone-ban. Az eseményen a Forma–2-ben szereplő HWM is részt vett, így a brit versenyző mindkét féllel szerződést kötött. Utóbbinál Stirling Moss és a leginkább az 1955-ös Le Mans-i tragédia kapcsán ismert Lance Macklin volt a csapattársa.

1952-ben aztán a Forma–1-ben is bemutatkozhatott a csapat színeiben, amivel akkoriban ő volt minden idők legfiatalabb pilótája, ha nem vesszük figyelembe az előző két évi Indy 500-on elinduló Troy Ruttmant. Első négy évében azonban még a pontszerzés sem jött össze neki, inkább a sportautózásban ért el sikereket. 1952-ben megnyerte a Goodwoodi 9 órás versenyt, míg három évvel később Moss-szal együtt a legendás Targa Floriót.

Utóbbi kulcsfontosságúnak bizonyult, ugyanis az ott mutatott teljesítménye miatt Enzo Ferrari felfigyelt rá, és szerződtette a gyári istállóhoz. Csapattársai között ott volt az akkor már három világbajnoki címnél járó Juan Manuel Fangio, így nem volt kérdés, hogy ki az első számú pilóta a Ferrarinál az 1956-os idényben.

Embed from Getty Images

Peter Collins

Ennek megfelelően a szezonnyitó Argentin Nagydíjon Luigi Musso kénytelen volt átadni az autóját a címvédőnek, aki a sajátjával kiesett, és a győzelemért járó pontok feleződtek. Ugyanez történt Monacóban, csak akkor éppen Collins volt az áldozat, és a második helyért járó 6 egységen kellett osztozniuk. Aztán jött a bajnokság szempontjából teljesen irreleváns Indy 500, majd Spa-Francorchamps-ban és Remisben Collins megszerezte élete első és második futamgyőzelmét. Ekkor három fordulóval a vége előtt a bajnokság élén találta magát.

A Brit és a Német Nagydíjat azonban Fangio nyerte, miközben Collinsnak csak egy második hely jutott hazai pályán, azt is Alfonso de Portago autójával érte el. Ennek következtében a szezonzáró előtt az argentin pilóta jelentős előnnyel vezetett. Csapattársa, valamint a Maseratinál versenyző Jean Behra számára egyaránt az volt a képlet, hogy Monzában a győzelemre és a leggyorsabb körre is szükség van, miközben Fangiónak nem szabad pontot szereznie.

Bár az időmérőn az akkor 45 éves pilóta volt a leggyorsabb, de a futamon eltörött a kocsiban a kormánykar, így kiesett. A Ferrari azonnal megkérte a második helyen lévő Mussót, hogy adja át neki az autót, de ő ezt nem volt hajlandó még egyszer megtenni. Úgy nézett ki tehát, hogy Collins és Behra számára adott a lehetőség, de utóbbi nem sokkal később kiesett, így a brit pilóta maradt az egyetlen kihívó.

Ő ekkor a harmadik helyen haladt, ám az egyik kiállásnál kiszállt az autójából, és átadta azt Fangiónak. Mindezt úgy, hogy erre senki nem utasította, és pontosan tudta, hogy ezzel minden esélyét elveszíti a végső győzelemre. Az argentin pilóta addig magába roskadva ült, de csapattársának köszönhetően egykettőre más hangulatba került.

„Amikor Collins bejött, látta, hogy ott ragadtam – idézte fel a történteket. – Kérés nélkül kiszállt az autójából, és felajánlotta, hogy fejezzem be vele én [a futamot]. Ez csodálatos gesztus volt. Az aggodalmam és a nyomorúságom átadta a helyét az örömnek, olyannyira, hogy átkaroltam és megcsókoltam. Ezután Moss mögött másodikként értem célba, és ez elég volt.”

Fangio azt is elmondta, hogy majdnem könnyekben tört ki, és az egyik legnagyobb úriembernek nevezte Collinst, akivel valaha találkozott. Azonban felmerül a kérdés, hogy mi motiválta Collinst egy ilyen cselekedetre, hiszen manapság elképzelhetetlen, hogy valaki önként feladja a vb-cím esélyét, pláne ha ő lehetne hazája első világbajnoka. Nos, a brit pilóta megválaszolta a kérdést.

„Csak arra tudtam gondolni, hogy ha megnyerem a versenyt és a bajnokságot, rögtön híres leszek – fogalmazott. – Olyan helyzetben lennék, amelyhez méltónak kell lennem. Az emberek elvárásokat támasztanának velem szemben, és a vezetés már nem lenne szórakoztató, ezért átadtam az autót Fangiónak. Még csak huszonöt éves vagyok, és bőven van még időm arra, hogy saját magam [erejéből] nyerjem meg a bajnokságot.”

Embed from Getty Images

Collins önként átadta az autót Fangiónak az 1956-os Olasz Nagydíjon

Persze lehet mondani, hogy Collins a harmadik helyen haladt, így egyébként sem volt már sok esélye, ám egyrészt a legtöbben ebbe is belekapaszkodnának, másrészt az eredményt látva akár meg is nyerhette volna a vb-t. Musso ugyanis kiesett Fangio elől, míg Moss annyira lelassult, hogy csupán 5,7 másodperccel nyert. Figyelembe véve a pilótacserét, Collins alighanem megnyerte volna a futamot, így már csak a leggyorsabb kört kellett volna eloroznia honfitársa elől. Végül egyébként a Vanwall versenyzője megelőzte őt az összetettben, így a harmadik pozícióban zárt.

A következő idény jóval gyengébben sikerült a Ferrari számára, és Collinsnak csak két dobogó jutott. Ráadásul ebben az időszakban Enzo Ferrari is megorrolt rá, mert szerinte playboyként viselkedett. Mindez abban nyilvánult meg, hogy újdonsült feleségével egy monacói jachton laktak életvitelszerűen. A Commendatore azzal gyanúsította őt, hogy folyamatosan bulizik, és nem a vezetésre koncentrál.

Ugyanebben az évben tért vissza a Ferrarihoz Mike Hawthorn, akivel rendkívül szoros barátságot ápoltak. Mindez olyan szintű volt, hogy akármelyikük is ért el valamilyen sikert, mindig elfelezték a pénznyereményt. Ez eddig mind szép és jó, csak éppen az alkuból kihagyták Mussót, akivel szemben összeálltak, kialakítva a csapaton belüli rivalizálást.

Az 1958-as szezont Collins egy harmadik hellyel és három kieséssel kezdte. A Francia Nagydíj előtt azonban Enzo Ferrari kirúgta, ugyanis egy sportautóversenyen szándékosan megrongálta a kuplungot, mert nem akart esőben versenyezni. A helyzetét súlyosbította, hogy a leintés előtt egy pubban találtak rá, ahol iszogatott. Hawthorn azonban kiállt mellette, és hiába harcolt a bajnoki címért, közölte Ferrarival, hogy ha barátja nem indulhat a Francia Nagydíjon, akkor ő sem áll rajthoz.

A zsarolás bevált, és Collins végül ötödikként futott be Reimsben, hogy aztán főnöke ismét kirúgja. Honfitársa ekkor még keményebben lépett fel: ellátogatott Modenába, betörte a zárt ajtókat, és kijelentette, hogy amíg csapattársa nem kapja vissza az ülését, ő sem fog vezetni. Az akció ezúttal is sikerrel zárult, igaz, a Commendatorénak nem is volt nagyon más választása, ugyanis Musso életét vesztette Franciaországban.

A Brit Nagydíjon tehát Collins ismét versenyzett, és élete legnagyobb győzelmét aratta. A gyengébbnek tartott Ferrarival addig küzdött Moss Vanwallja ellen, amíg annak motorja fel nem mondta a szolgálatot. A Ferrari azzal hálálta ezt meg, hogy nem kellett elengednie Hawthornt. Igaz, a bátor vezetési stílus nem mindenkinek nyerte el a tetszését: a saját csapattal rendelkező Rob Walker félelmetesnek titulálta, amit Collins művelt, és kijelentette, hogy soha többé nem szabad így vezetnie.

A biztos halál várt rá, de saját felelőtlensége előbb megölte az első brit F1-es világbajnokot

Ami akkor a győzelmét, az két héttel később a vesztét okozta Collinsnak: a Nürburgringen ezúttal Moss csapattársát, Tony Brooksot üldözte, ám a 11. körben túl gyorsan vett be egy kanyart, és kisodródott. Az autó felrepült, majd fejjel lefelé ért földet, miközben sofőrje kirepült belőle, és egy fának csapódott. Collins olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy a bonni kórházban meghalt, két évvel korábban elhangzott megjegyzése pedig hirtelen tragikussá vált. Hawthornt annyira megviselte barátja elvesztése, hogy miután ő lett az Egyesült Királyság első világbajnoka, visszavonult. A következő év januárjában aztán egy közúti balesetben ő is életét vesztette.

Friss