back to top
2024. október 10. 04:03

KezdőlapF1Még csak 25 éves, de Verstappen már most minden idők legnagyobbjai közé...

Még csak 25 éves, de Verstappen már most minden idők legnagyobbjai közé tartozik?

-

Adrian Newey, a Red Bull technikai főigazgatója nemrég kijelentette, hogy Max Verstappen már most a Forma–1 történetének legnagyobb alakjai között van. A címvédő reagált a brit szakember megjegyzésére.

Max Verstappen remek formában van, és alighanem már csak hetek kérdése, hogy megnyerje harmadik világbajnoki címét. A holland pilóta jelen állás szerint minden idők legdominánsabb szezonját produkálja egyéni szinten, hiszen az eddigi tizennégy futamból tizenkettőt megnyert, és a másik kettőn is a második helyen ért célba. A 25 éves pilóta a megszerezhető pontok körülbelül 93,81 százalékát begyűjtötte, ami döbbenetes arány.

Persze ebben nyilvánvalóan az RB19-es is fontos szerepet játszik. Az autóban nagy szerepe van Adrian Newey-nak, a Red Bull technikai igazgatójának, akinek nem ez az első ennyire domináns autója, elég csak a tavalyi idényig, annak is különösen a második feléig visszamenni. Emellett meg lehet említeni Nigel Mansell 1992-es Williamsét vagy Sebastian Vettel 2013-as Red Bullját, de a brit szakember szerint Verstappen idei teljesítménye még hozzájuk képest is különleges. Newey egy nemrég adott interjúban odáig ment, hogy a címvédő már most minden idők legnagyobbjai közé tartozik.

„Mindenkinek megvan a maga véleménye az ilyen dolgokról – nyilatkozta Verstappen egy sajtóbeszélgetésen, amikor szembesítették a legendás mérnök megjegyzésével. – Én soha nem azért voltam az F1-ben, hogy megpróbáljam bebizonyítani, hogy mások közé, a sportág nagyságai közé tartozom. Csupán azért vagyok itt, hogy megpróbáljam a lehető legjobbat kihozni magamból, és igyekszem minél többször nyerni, amikor lehetőségem van rá.”

A Forma–1-es pilóták rangsorolásában (már ha ez egyáltalán lehetséges), ha nem is lehet teljes mértékben támaszkodni rájuk, de a számok sokat segítenek. Verstappen pedig mindössze a tizenegyedik olyan pilóta lehet, aki eljut a három világbajnoki címig, miközben a Forma–1 közel 74 éve alatt összesen 775-en indultak legalább egy versenyen. Ez alapján semmi kétség, hogy már most a közvetlen elitben van a helye.

Verstappen már egy ligában van Sennával, állítja a brazil pilóta egykori jó barátja

A futamgyőzelmek számát tekintve pedig még inkább kijelenthető ugyanez: Verstappen 47 diadallal rendelkezik, és minden valószínűség szerint év végére megelőzi az 51-nél megálló Alain Prostot, de még az sem a valóságtól elrugaszkodott gondolat, hogy Vettel 53 elsőségét is felülmúlja. Persze lehet mondani, hogy manapság már jóval több futamot rendeznek, mint régen, és azt is, hogy hiába 25 éves, Verstappen már a kilencedik idényét tölti az F1-ben. Előbbi azért nem állja meg a helyét, mert egyelőre egyik négyszeres világbajnok versenyszámát sem érte el (és év végére sem fogja), utóbbival pedig ugyan nem lehet vitatkozni, de nyilvánvalóan nem véletlen, hogy 17 évesen debütálhatott a sorozatban.

Newey emellett azt is elárulta, hogy az eredményei mellett miben hasonlít Verstappen a legnagyobbakra. A 64 esztendős szakember rámutatott, hogy a Red Bull versenyzője már-már automatikusan vezet, és így marad energiája arra, hogy mással is foglalkozzon. A kétszeres világbajnoknál azonban mindez nem most alakult ki.

„Ez egy nagyon élvezetes időszak, ami az autó vezetését illeti – fogalmazott. – Azonban minden egyes hétvégén közbejönnek más dolgok, és optimalizálni kell. Soha nincs egyszerű hétvége. Bizonyos szempontból majdnem olyan, mint az automatapilóta, de ez a dolog tapasztalatszerzéssel alakul ki. Mindig is azt gondoltam, hogy létezik olyasmi, hogy vezetem az autót, de közben sok más folyamatra is gondolok. Ez nem valami hirtelen jött újdonság számomra.”

Friss