back to top
2024. május 06. 19:46

KezdőlapF1Totális káosz lenne az F1-ből, ha Massának adnák Hamilton első vb-címét?

Totális káosz lenne az F1-ből, ha Massának adnák Hamilton első vb-címét?

-

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint zűrzavart okozna a Forma–1-ben, ha Felipe Massa sikerrel járna, és jogi úton megszerezné a 2008-as világbajnoki címet. A brazil expilóta bízik benne, hogy a döntéshozó szervezetek megváltoztak, és helyrehozzák a múltban elkövetett hibáikat.

Felipe Massa ügye most már lassan fél éve borzolja a kedélyeket a Forma–1 világában. Mint ismert, a brazil exversenyző beperelte az FIA-t és az F1-et, és feltett szándéka, hogy visszaszerezze a 2008-as világbajnoki címet. A lépésre azután szánta el magát, hogy Bernie Ecclestone, a sportág akkori vezérigazgatója elárulta, tudtak az az évi Szingapúri Nagydíjon történt csalásról, vagyis arról, hogy Nelson Piquet Jr szándékosan törte össze a Renault-t.

Az ügy most már olyan szintű médiaérdeklődést váltott ki, hogy a Forma–1 több vezető személyiségét is megkérdezték róla. Többek között Toto Wolffot is, aki nemrég elárulta, érdeklődve figyelik a fejleményeket, hiszen a 2021-es Abu-dzabi Nagydíj kapcsán fontos lehet számukra, hogy milyen döntés születik. Azon a futamon Max Verstappen egy vitatott döntésnek köszönhetően szerezte meg a vb-címet Lewis Hamilton elől, az FIA pedig később elismerte, hogy „emberi mulasztás” történt az akkori versenyigazgató, Michael Masi részéről. A Mercedes csapatfőnöke ugyanakkor hangsúlyozta, a sportág egészére nézve káros következményeket is hozhat, ha Massáék elérik a céljukat.

Ha Massa sikerrel jár, a Mercedes megtámadhatja Verstappen 2021-es vb-címét?

„Őszintén szólva nem hiszem, hogy van rá esélye – nyilatkozta. – Aláírtuk a sportszabályzatot. Ezek nagyon egyértelmű dolgok, és jogtulajdonosként az ember nagyon elkötelezett. Ha mindenki újranyitná az ügyeket, akkor a sportágban zűrzavar lenne, különösen, ha a teljes bajnokságokat nézzük. Annyi minden befolyásolja, hogy az ember nyer vagy veszít, hogy őszintén szólva nem látok esélyt.”

Valóban, Massának aligha van esélye arra, hogy 15 évvel később őt hirdessék ki 2008 világbajnokának. Az viszont már egy másik kérdés, hogy lehet-e bármilyen hozadéka az egész ügynek számára. Felmerül, hogy az ügyvédi csapata kicsikar némi kártérítést az illetékesekből, vagy ha azt nem is, akkor esetleg egy nyilvános bocsánatkérést.

„Ami a polgári per részét illeti, nem tudom, bíráljuk el, hogy lehet-e követelni valamilyen kártérítést – folytatta Wolff, majd hozzátette, meglehetősen összetett problémáról van szó – A hírnevet illetően szerintem nehéz a helyzet: [pontosan] mit jelent? Számomra viszont ez olyan, mintha egy szappanoperát néznék, amely az orrom előtt játszódik.”

Wolffon kívül Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója volt az, aki hosszabban kifejtette a véleményét az ügyről. Honfitársával ellentétben a 80 éves szakember szerint Massának jó esélye lehet a győzelemre, és személy szerint örülne is, ha Hamiltont megfosztanák az egyik címétől. Massa jó jelnek tartja, hogy az ügyéről ilyen prominens személyek is beszélnek.

Massa visszaszólt Ecclestone-nak, Marko szerint nem rosszak az esélyei a 2008-as címre

„Úgy vélem, ez csak azt mutatja, hogy jó úton járunk, és hogy az F1-ben dolgozók felismerik az ügyünk komolyságát és fontosságát – fogalmazott. – Ahogyan mindig is mondtam, az igazságot keresem, a gyerekkori álmomat, egy bajnoki címet az egész nemzetnek és a tifosinak is. Ez teljes mértékben az én és a családom harca, ezért mindent megtettünk, hogy a világ legjobb szakemberei álljanak az oldalunkon.”

Massa tehát még mindig hisz a sikerében, legalábbis a nyilvánosságban mindenképpen ezt hangsúlyozza. A 42 éves exversenyző bízik benne, hogy a kérdéses szervezetek vezetői már megváltoztak. „Remélem, hogy a mai FIA és FOM más [mint 2008-ban] – jelentette ki. – A két szervezetnek megvan az esélye, hogy ezt bebizonyítsa, kijavítva a múlt hibáit a sportág javára.”

Friss