back to top
2024. május 07. 21:11

KezdőlapF1Soha nem volt még olyan az F1-ben, amit az 1,3 milliárd forintnyi...

Soha nem volt még olyan az F1-ben, amit az 1,3 milliárd forintnyi kárt okozó pilóta maradása biztossá tett

-

Noha hullámzó teljesítményt nyújtott újoncidényében, és mindössze egyetlen pontot szerzett – miközben csapattársa, Alex Albon 27-et –, a Williams a minap bejelentette, hogy egy évvel hosszabbított Logan Sargeanttel, így az amerikai pilóta jövőre is a mezőny tagja lesz. 

Sargeant maradása az év második felében egy ideig bizonytalannak tűnt, ám James Vowles, a Williams csapatfőnöke mindig kiállt mellette, és már a szezonzáró futam utáni rádióüzenetekből és nyilatkozatokból sejthető volt, hogy a 22 esztendős amerikai maradni fog. „Elképesztő volt eddig ez az utazás a csapattal, és hálás vagyok a lehetőségért, hogy folytathatom a fejlődést versenyzőként egy ennyire tehetséges és eltökélt csoportban. Izgalmas terveink vannak a jövőre nézve, és alig várom, hogy hozzájárulhassak a csapat sikereihez az elkövetkező évben” – mondta Sargeant.

Sargeant annak ellenére kapott új lehetőséget, hogy mindenki másnál nagyobb kárt okozott az idén csapatának az autótöréseivel. Ez azt jelenti, hogy becslések szerint a Williamsnek 3,9 millió dollárjába, átszámolva mintegy 1,35 milliárd forintjába kerültek az amerikai bukásai és az egyéb olyan esetek, amelyekben sérült az autója, míg ez az összeg Albon esetében „csak” 1,8 millió dollár volt. Összehasonlításképpen a listát tavaly vezető, sorozatos hibái miatt rengeteget kritizált Mick Schumacher kereken 4 millió dollárt kóstált a Haasnak, ami az egyik indok volt az elküldése mellett. Jóllehet, a hétszeres világbajnok fia 2021-ben is a lista élén végzett 4,7 millió dollárnyi töréskárral.

Hiába a roncsderbiző amerikai, a Williamsnek továbbra sem kell Mick Schumacher

A Williams a Sargeant hosszabbítását bejelentő közleményében kiemelte, hogy az amerikai „demonstrálta, hogy megvan az alapvető sebessége ahhoz, hogy a legmagasabb szinten teljesítsen, és azt, hogy képes erre versenyről versenyre építeni, amivel megszilárdította a helyét a Williams Racing felállásában.”

James Vowels Abu-Dzabiban azt mondta, hogy még egyszer utoljára át kell néznie az adatokat, mielőtt meghozza a döntést, a bejelentés után pedig úgy nyilatkozott: „Logan óriási tudásról tett tanúbizonyságot, miközben a világszínpad jelentette nyomás alatt teljesített, ami tökéletessé teszi a csapatunk számára. Nagyon bízunk a képességeiben, és hisszük, hogy közösen még nagyobb sikereket érhetünk el a következő idényben.”

Sargeant az idén történelmet írt azzal, hogy 30 éve az első amerikai lett, aki pontot szerzett az F1-ben, jóllehet, ezt úgy érte el, hogy egyszer sem szelte át a célvonalat a legjobb tízben, hiszen ez az egyetlen pont az USA Nagydíjon, Lewis Hamilton és Charles Leclerc kizárása után ütötte a markát. A Williams pilótája pedig még így is a legkevesebb pontot szerző versenyző lett azon pilóták közül, akik teljes szezont mentek, hiszen rajta kívül csak a Magyar Nagydíj előtt kirúgott Nyck de Vries szerzett idén mindössze egyetlen pontot.

Mivel a Williams volt az utolsó csapat, amely nem jelentette be 2024-es felállását, az amerikai versenyző hosszabbításával teljessé vált a jövő évi mezőny, miként az is, hogy – persze, ha a tél folyamán nem történik változás –, a Forma-1 történetében először egyetlen pilótacsere sem lesz a holtszezonban, azaz a 10 istálló ugyanazzal a párossal vég neki 2024-nek, mint amellyel 2023-at befejezte.

Friss