2024. április 15. 04:16

KezdőlapF1Barátja szándékosan engedi el Verstappent, miközben Hamilton ellen keményen küzd?

Barátja szándékosan engedi el Verstappent, miközben Hamilton ellen keményen küzd?

-

Nem nyerte el a rajongók tetszését, hogy Lando Norris az idén több alkalommal is inkább elengedte Max Verstappent, mintsem megpróbálta volna feltartóztatni a hollandot. Sokan kettejük barátságát sejtették emögött, de Norris szerint a valóság nem is állhatna messzebb ettől.

Lando Norrisról köztudott, hogy remek kapcsolatot ápol Max Verstappennel, akivel nemcsak a virtuális világban kapcsolódik ki szívesen, hanem Monacóban is szívesen futnak össze egymással. A pályán azonban természetesen nincs barátság – tartja az örökérvényű mondás, Norrist az idei szezonban azonban többször is érte az a vád, hogy mintha mégis másként kezelné Verstappent, mint a többieket.

Max Verstappen, Red Bull, Lando Norris, McLaren, USA Nagydíj
Verstappen és Norris az USA Nagydíjon / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

Ez különösen az USA Nagydíjon volt szembetűnő, amelyen a holland pilóta és Lewis Hamiton a verseny eltérő szakaszában támadta a McLaren versenyzőjét, aki Verstappen elől gyakorlatilag félreállt, míg Hamiltonnal szemben nagyon agresszívan védte a második helyet. Ezután a közösségi médiában a Brazil Nagydíjon is az a vád érte, hogy nem volt elég kemény Verstappennel szemben.

A szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után Norris aztán kapott is egy kérdést a média penben arról, hogy „Miként leszel képes megállítani a legjobb barátodat (az újságíró a BFF – best friends forever kifejezést használta), Maxot?”, mire Norris határozott stílusban reagált, és kijelentette: „Ő nem a legjobb barátom soha többet ne mondd ezt!”, majd közölte, hogy kölcsönösen tisztelik egymást Verstappennel, de „ez minden.”

Persze azért ennél kicsit jobb barátok, de minden bizonnyal nem legjobb barátok, annyira jóban pedig különben sem valószínű, hogy két F1-es pilóta lehet, hogy az egyikük egy rivális csapat tagjaként előzékeny legyen vele a pályán. De akkor mi az oka annak, hogy Norris többnyire nem keménykedik Verstappennel?

„Mindennek megvan az oka – nyilatkozta az Autosport újságírójának, aki az austini futam után szintén arra, később saját maga által tévesnek nyilvánított következtetésre jutott, hogy Norrist a barátság lágyítja meg a holland ellen. – Szerintem az egyik terület, amelyen jó munkát végeztem az idén, az az, ahogy olvastam a különböző helyzeteket, amelyekbe kerültem, tudva, hogy ki ellen versenyzem és ki ellen nem. Tisztában vagyok vele, hogy végső soron ez egy verseny, de a valószínűsége, hogy pozíciót veszítek Max-szal szemben bármelyik futamon, azt hiszem, Austin volt az, és hogy miként versenyeztem Lewis-zal szemben Max ellenében, végső soron tudtam, hogy mindkettejükkel szemben veszíteni fogok.”

Verstappennek azért bejött Vegas: a kórházból kiengedett Norrisszal nightclubba mentek

„Ez pedig nem rossz hozzáállás, csupán reális és őszinte hozzáállás a szituációhoz. Annak az esélye, hogy Maxot magam mögött tudom tartani, tulajdonképpen nulla volt. Messze túl gyors volt, a gumihasználata sokkal jobb volt mindenki másénál. Jó érzés volt olvasni a szituációkat, amelyekben voltam és csak kihozni a legtöbbet a versenyekből ahelyett, hogy csak arra a körre vagy arra a lehetőségre koncentráltam volna, hogy megpróbáljak legyőzni valakit. Nincs értelme tönkretenni a versenyedet azzal, hogy próbálsz valaki ellen küzdeni, aki 99%, hogy le fog győzni téged, mert gyorsabb az autója” – ecsetelte Norris.

„Úgyhogy, amikor Lewis megelőzött, akkor ennyi volt, nagyjából 6 körrel a vége előtt vagy ilyesmi (8 – a szerk.). Sokkal frissebb gumikon volt, ami miatt talán megint csak nem volt a legtanácsosabb versenyezni ellene, de abban a helyzetben sokkal nagyobb sanszom volt magam mögött tartani őt, mint Maxot valaha. Ha pedig versenyeztem volna Max ellen, sokkal többet kivettem volna a gumikból, mert sokkal gyorsabb volt. Csak rontottam volna a lehetőségeimen, hogy elnyújtsam az etapomat, és többet ártottam volna a versenyemnek, mint amennyit nyertem volna [azzal, hogy a Red Bull ellen küzdök]. Ez pedig csak az egyik olyan verseny volt, amelyen gyakrabban tettem jót magammal azzal, hogy megválogattam a csatáimat.”

Persze Norrisnak ilyenkor el kell nyomnia magában az autóversenyzői ösztönöket. „Hogy szerettem-e volna erőteljesebb lenni és keményebben védekezni? Abszolút! Miért ne szerettem volna? Imádom a versenyzést, és ezt akarom csinálni. Soha nem akarok senkinek odaadni pozíciót, különösen Maxnak nem. De valószínűbb, hogy csak a saját versenyednek ártasz ezzel. A legtöbb esetben ennek oka van, és csak fel kell tenni a kérdést, hogy »Miért ne akarna versenyezni ellene?«, vagy »Miért versenyezne ellene most?«. Tisztában kell lenni vele, hogy az adott személy milyen szituációban van.”

Sajtóhír: A Red Bull sztárpilótát környékezett meg Verstappen mellé

„Talán vannak versenyek, amelyek után azt gondolom, hogy »Igen, talán versenyezhettem volna ellene kicsit keményebben«, mert hirtelen megjelent a biztonsági autó, és akkor már úgy voltam vele, hogy »Oké, azonos gumira kerültünk volna.« Az ember lehet szerencsés bizonyos helyzetekben. De többnyire a megfelelő időben kell meghozni a helyes döntést. És valójában az, hogy nem bonyolódtam csatába, gyakran sokkal többet hozott nekem a konyhára, mintha csatázni próbáltam volna velük. Az nem számít, hogy ez rosszul veszi ki magát az embereknél, mert én tudom, hogy okkal tettem. Ennyire egyszerű.”

A McLaren versenyzője persze tisztában van vele, hogy sokan ezután sem lesznek hajlandók az ő helyébe képzelni magukat, és ha majd újra elengedi Verstappent, megint vádaskodni fognak.

„A kívülállók túl hamar ítélkeznek és jelentik ki, hogy miért nem versenyzem [Max ellen]. Azt mondják, hogy »Á, mert barátok Max-szal«, meg ilyenek. Ennek ennél nem is lehetne kevesebb köze ehhez. Ha bármit is jelent, akkor ez csak még inkább arra sarkall, hogy legyőzzek valakit, aki a barátom. A legrosszabb kifogás ezt mondani. Mindössze arról van szó, hogy megválogatom a csatáimat, amikor meg kell. De jövőre versenyezni fogunk ellenük, úgyhogy nem aggódom.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss