back to top
2024. május 06. 08:40

KezdőlapF1Hamilton pályafutása úgy érhet véget, ahogy Mika Häkkinené

Hamilton pályafutása úgy érhet véget, ahogy Mika Häkkinené

-

Érdekes kijelentést tett Lewis Hamilton arról, hogy miként nézhet ki a búcsúja a Forma–1-től.

A január 7-én 39. életévét betöltő Lewis Hamilton tavalyi szerződéshosszabbítása okán 2025 végéig biztosan a Forma–1-es mezőny tagja lesz, ám addigra, 41-hez közel már bizonyára el fog gondolkodni azon, hogy szögre akassza a sisakját. Ebben a döntésben alighanem nagy szerepet játszik majd az elkövetkező két idényben elért eredménye, hiszen egészen más úgy visszavonulni, hogy nyolcszoros világbajnokként ő minden idők legtöbb vb-címet nyert pilótája, illetve úgy, hogy 2020 után zsinórban 5-ször próbálkozva sem jött össze a rekord.

Az F1 egykori playboya szerint Hamiltonnak ennyi volt, de nem mindenki ért vele egyet

A Formule1.nl-nek nyilatkozva a Mercedes veteránja azonban elmondta, hogy akkor sem feltétlenül int búcsút a száguldó cirkusznak, ha ismét világbajnok lesz, és több korábbi F1-es pilóta és élsportoló példájából tanulva nyitva hagyja majd magának a kaput a visszatérésre.

„Soha nem mondtam, hogy a nyolcadik cím lehet a végállomás, és azt sem tudom, mi jön a Forma–1-es versenyzés után. Nem feltétlenül érzem szükségét annak, hogy a visszavonulás után is aktív maradjak a Forma–1-ben, de mint azt már korábban mondtam: soha ne mondd, hogy soha.”

„Nem tudom elképzelni, hogy többé már nem vezetek, de valahol egy garázsban állok. Akkor valószínűleg azt gondolnám, hogy »Egy évig csinálhatnám ezt, aztán újra versenyezhetnék.« Úgyhogy valószínűleg jobb lenne szabadságra menni, majd megnézni, hogy vissza szeretnék-e térni” – jelentette ki Hamilton.

Hamilton olyat tehet Schumacher rekordjának megdöntésével, ami eddig senkinek sem sikerült

Amennyiben így tenne, azaz hivatalosan nem visszavonulna, csak kivenne legalább egy év szabadságot, azzal lemásolná az F1-ből a 2001-es szezon után kiszálló Mika Häkkinen lépését, hiszen a kétszeres világbajnok szintén csak szabadságra ment, majd csak 2002 júliusában jelentette be, hogy visszavonul a száguldó cirkusztól. Amennyiben Hamilton sem térne vissza, azzal pontosan úgy távozna a sportágból, ahogyan előtte az utolsó mclarenes világbajnok tette ezt.

Hogy nem feltétlenül jelenti az út végét az, ha valaki ott hagyja az F1-et, azt több korábbi világbajnok példája is mutatja, hiszen Fernando Alonso, Michael Schumacher és Niki Lauda is visszatért, miután egyszer visszavonultak. De hogy a sportágon kívülről is mondjunk párhuzamot: Michael Jordan sem tudott megülni a fenekén, miután az 1998-as bajnoki cím után távozott az NBA-ből és a Chicago Bulls-tól, és több mint két év elteltével a Washington Wizards színeiben lépett újra parkettre további két idény erejéig.

Az már érdekesebb kérdés, hogy akár csak egyetlen év szabadság után Hamilton hova térne vissza, hiszen a Mercedesnek gondoskodnia kell a pótlásáról, és aligha szeretnék ezt olyan versenyzővel megtenni, akit – vagy a csapattársát – egy szezon után félreállítanak azért, mert Hamilton kedvet kapott a visszatéréshez.

Rovanperä húzása szabadságra küldheti Verstappent? – Räikkönen és Alonso lehet a példa

Friss