2024. február 23. 00:35
KezdőlapF1Volt kollégája 8 évig őrizte Lewis Hamilton titkát, de most felfedte azt

Volt kollégája 8 évig őrizte Lewis Hamilton titkát, de most felfedte azt

-

Lewis Hamilton korábbi kollégája idézte fel azt a közte és a Mercedes versenyzője között egy tokiói bárban lezajlott 2015-ös beszélgetést, amelynek egyik fontos mondatát mostanáig senkinek sem árulta el.

Noha többször is megkérdezték arról, hogy egy napon lesz-e a Ferrari versenyzője, Lewis Hamilton az utóbbi években már inkább afelé hajlott, hogy a Mercedesnél fejezi be a pályafutását. Az idén azonban eljött a lehetőség, hogy 2025-től csatlakozzon a maranellóiakhoz, ő pedig lecsapott rá, így alighanem a patinás olasz gárdától vonulhat majd vissza.

Hamilton is megszólalt a Ferrarihoz igazolása kapcsán – szerinte most is neki lesz igaza

Ám mint azt Matt Bishop újságíró, a McLaren és az Aston Martin korábbi kommunikációs igazgatója felfedte, Hamilton már sokkal korábban kitervelte, hogy egy napon a Ferraritól vonul vissza. Az F1-ben legutóbb 2022-ben az Astonnál dolgozó Bishop a Motor Sport Magazine hasábjain a 2015-ös Japán Nagydíj utáni hétfő estét idézte fel, amelyet több F1-es csapattag és néhány mclarenes kollégája társaságában a Lex Tokyo Lounge Barban töltött.

Sok okuk nem volt az ünneplésre, hiszen Fernando Alonso a 11., Jenson Button pedig csak a 16. helyen fejezte be a Honda hazai futamát, előbbi ráadásul pont ekkor küldte az éterbe hírhedt „GP2-es motor!” szállóigéjét. A bárba néhány magas rangú Mercedes-mérnök társaságában hamarosan megérkező Lewis Hamiltonnak viszont annál inkább, hiszen mind az 53 kört az élen töltve szezonbeli 8. győzelmét aratta egy nappal korábban.

Már 2015-ben is vonzotta őt a Ferrari / Fotó: GEPA pictures / Red Bull Content Pool

Nem sokkal később az akkor még csak kétszeres világbajnok üdvözölte régi ismerőseit, majd beszélgetésbe elegyedett Bishoppal. „Soha korábban me meséltem el, hogy mit mondott nekem, noha amint néhány órával később visszaértem a közeli Conrad Hotelben levő szobámba, lejegyeztem azt a noteszembe. Most, a múlt heti bejelentés után, azt hiszem, elmesélhetem, úgyhogy álljon itt, amit lejegyeztem” – írta Bishop.

Bishop: „Gratulálok, Lewis! Gyönyörűen vezettél tegnap. Útban vagy a zsinórban második világbajnoki címed felé, nem igaz?”
Hamilton: „Nos, még Seb [Vettel] vagy Nico [Rosberg] megelőzhet.
Bishop: „De nem fognak.”
Hamilton: „Remélem nem.”
Bishop: „Fernando és Jenson nagyszerű versenyzők, de hiányzol nekünk.”
Hamilton: „Borzasztóan rossznak tűntök, srácok. A Honda ennyire hasznavehetetlen?”
Bishop: „Nem jó, de a kasztnink sem valami nagyszerű.”
Hamilton: „Tudod, furcsa ez. Amikor látom, ahogy megjelennek a köridők a monitoron az időmérőn, nyilván először Nicóét, majd Sebét csekkolom, de utána mindig titeket kereslek, srácok. Tudom, hogy most nem vagytok veszélyesek ránk, de mindig nyomon követlek titeket.”
Bishop: „Nos, 13 éves korodban csatlakoztál [a McLaren utánpótlás-programjához], nem?”
Hamilton: „Igen.”
Bishop: „Visszatérsz valaha hozzánk?”
Hamilton: „Nem tudom. Azt mondják, soha ne menj vissza, nem így van? Olykor egyszerűen csak úgy érzed, hogy túl sokáig voltál valahol, és változásra van szükséged.”
Bishop: „Azt hiszem. Eléggé otthon érzed magad a Mercinél.”
Hamilton: „Igen, nagyszerű. Szeretnék nyerni néhány vb-címet, ha tudok.”
Bishop: „Valószínűleg fogsz is. Akarsz egy olyat húzni, mint Stirling Moss?”
Hamilton: „Mire gondolsz?”
Bishop: „A Mercedesnél akarsz versenyezni, hogy aztán életed végéig a márka nagykövete legyél? Fogadok, hogy benne lennének.”
Hamilton: „Nem tudom, talán mást is akarok csinálni, miután abbahagyom a versenyzést.”
Bishop: „Zenét?”
Hamilton: „Igen, talán, de más dolgokat is.”
Bishop: „Gondolod, hogy a visszavonulásodig a Mercedesnél maradsz?”
Hamilton: „Amit igazán szeretnék, hogy egy napon a Ferrarinál versenyezzek.”
Bishop: „Tényleg?”
Hamilton: „Igen. Az nagyszerű lezárása lenne az F1-es karrieremnek, nem? Bajnokságot nyerni a McLarennel, a Mercedesszel és a Ferrarival.”
Bishop: „Valóban az lenne.”

Hamilton tehát már akkor a ferraris lezáráson gondolkozott, amikor Sebastian Vettel még be sem fejezte első idényét vörösben, hogy aztán az idén, a körülményeket és vélhetően a Mercedes nagyköveti szereppel és szerződéshosszal kapcsolatos várakozásainak alulteljesítését követően valóra váltsa a tervét.

Úgy tűnik, a Mercedes ki akarta tenni a csapatból Hamiltont, hogy aztán mindenkit sokkoljon

Friss