back to top
2024. május 30. 06:25

KezdőlapF1Történelmi Ferrariját és hatkerekű F1-es autóját is eladja az egykori világbajnok versenyző

Történelmi Ferrariját és hatkerekű F1-es autóját is eladja az egykori világbajnok versenyző

-

Összesen tizenkét versenyautójától válik meg Jody Scheckter. Ezek között jó néhány F1-es gép is van, köztük az, amelyikkel debütált, a hatkerekű Tyrrell, valamint az a Ferrari, amelyikkel 1979-ben megnyerte a világbajnokságot.

Jody Scheckter összesen négy csapatnál versenyzett 1972-től 1980-ig tartó Forma–1-es pályafutása során. A dél-afrikai exversenyző mostanáig minden korábbi istállójától birtokolt legalább egy autót, ám úgy döntött, hogy ezek közül jó néhánytól megválik. Ezért árverésre bocsátotta, és az RM Sotheby’s május 11-én, Monacóban rendezendő aukcióján lehet majd rájuk licitálni.

A legértékesebb darab a Ferrari 312T4, amellyel Scheckter 1979-ben megnyerte pályafutása egyetlen vb-címét. A Scuderia ezután 21 évet várt, mire ismét egyéni világbajnoka lett Michael Schumacher személyében. Az öt karosszériából a 040-es számúról van szó, amellyel az akkor 29 éves versenyző egymás után megnyerte a Belga és a Monacói Nagydíjat, majd később Monzában is diadalmaskodott, amivel bebiztosította elsőségét csapattársával, Gilles Villeneuve-vel szemben.

Szintén árverésre bocsátotta azt a McLaren M19A-t, amelyet 1971-ben gyártottak, de ő az 1972-es USA Nagydíjon vezette, amely élete első Forma–1-es futama volt, és a kilencedik helyen ért célba vele. Rajta kívül egyébként Denny Hulme, Jackie Oliver, Mark Donohue, Peter Revson és Brian Redman is vezette a brit istálló ezen gépét.

Szintén szerepel a listán a Forma–1 történetének legkülönlegesebb darabja, a Tyrrell P34-es, pontosabban annak egy 2008-ban újjáépített változata. Ez a kevés hatkerekű F1-es autó egyike, ám messze a legsikeresebb. Az 1976-ban és 1977-ben versenyeztek vele, az első idényben többek között Scheckterrel a volán mögött. A dél-afrikai pilóta megnyerte a Svéd Nagydíjat, és négy második helyet is szerzett ezzel az autóval.

Az F1 legendája félrenyelt, amikor értesült a különleges autóról, amely végül futamot nyert

1977-ben már nem vezethette, ugyanis erre a szezonra eligazolt az újonnan megalapított Wolfhoz, amelyet hozzásegítette ahhoz a bravúrhoz, hogy megnyerje története első futamát, ami azóta csak a Brawn GP-nek sikerült. Végül a bajnoki tabella második helyén zárt a WR1-essel, amely szintén ott van az eladásra kínált kocsik között.

Brawn GP-hez hasonló csodát művelt az F1-es kiscsapat 47 éve, de a még nagyobb bravúr nem jött össze

A listán még két F1-es gép szerepel, az 1973-as McLaren M23-as, amellyel a Brit Nagydíjon minden idők egyik legnagyobb tömegbalesetét okozta, valamint az 1975-ös Tyrrell 007-es, amellyel egyszer nyert abban az évben. Ezenkívül két Forma–2-es, egy Forma–3-as, egy Formula Ford- és egy Formula 5000-es versenygépet lehet majd megvásárolni, valamint egy 1960-ban gyártott Alfa Romeo Giulietta SZ sportautót, amely az 1961-es és az 1963-as Targa Florión állt rajthoz. A tizenkét kocsi összértékének felső határ becslések szerint 10,9 millió font, vagyis több mint 5 milliárd forint.

Friss