72 évvel ezelőtt született Tony Brise, a britek „elveszett generációjának” egyik képviselője. Sokak szerint vb-címre volt hivatott, ám csupán nem egész egy szezon adatott meg neki, ugyanis életét vesztette abban a repülőgép-balesetben, amelyet egy tényleges világbajnok és másik négy ember sem élhetett túl.
Roger Williamson, Tony Brise, Tom Pryce és David Purley. Ők azok a pilóták, akiket a britek „elveszett generációjához” sorolnak, miután a tragikus balesetek miatt egyikük sem futhatta be azt a karriert, amelyet jósoltak neki. Közülük Williamson és Purley sorsa örökre összefonódott, miután az 1973-as Holland Nagydíjon utóbbi megpróbálta kimenteni honfitársát az égő autóból, de nem járt sikerrel. A másik két versenyzőről, bár teljesen más szempontok mentén, de szintén el lehet mondani ugyanezt.
Hiába küzdött, nem tudta megakadályozni az F1 egyik legértelmetlenebb tragédiáját a bátor pilóta
Az alábbiakban Brise életét, illetve pályafutását idézzük fel, aki 1952. március 28-án, vagyis éppen 72 évvel ezelőtt született az angliai Eirthben. Édesapja, John Brise amellett, hogy sertéstenyésztéssel foglalkozott, autóversenyző is volt. Nem is akármilyen, hiszen 1956-ban, 1959-ben és 1960-ban is megnyerte a Stock Car-világbajnokságot, így két fiát, Tonyt, valamint a nála fiatalabb Timet hamar megfertőzte a benzingőz.
Ennek megfelelően el is kezdtek gokartozni, és az idősebbik testvér 1969-ben megnyerte a brit bajnokságot, a következő évben pedig már együléses autókkal versenyzett. 1971-ben második lett a brit Forma–Ford 1600-ban, ami már önmagában is szép teljesítmény, hát még annak tudatában, hogy időközben alapfokú diplomát szerzett vállalatirányításból.
A következő évben bemutatkozott a Forma–3-ban, ráadásul egy Brabham színeiben, amelyet akkoriban már Bernie Ecclestone, a Forma–1 későbbi vezérigazgatója birtokolt. Azonban nagyon hamar átigazolt a GRD-hez, és ez az eredmények szempontjából mindenképpen bevált. Olyannyira, hogy 1973-ban a három brit F3-as bajnokságból kettőt is megnyert. A harmadikban második lett, mint ahogyan a brit, illetve a nemzetközösséghez tartozó országokból érkező feltörekvő fiatalok számára kiírt Grovewood Awardon is – az első helyet egy bizonyos Tom Pryce-nak ítélték oda.
#F1 #Formula1 #OnThisDay #OTD #TalDiaComoHoy
28 MAR
Anthony William "Tony" Brise (1952 – 1975 †) 🇬🇧 (Team @WilliamsRacing FW03; #Embassy_Hill GH1 '75) Born 66 years ago today. #HappyBirthday pic.twitter.com/YHB5g3TWFX— DriversAnniversaries (@Carhack89) March 28, 2018
1974-ben a Forma–2-ben szeretett volna szerepelni, ám anyagi gondjai támadtak, ezért egy használt March 733-ast vásárolt, amellyel a szintén brit Formula Atlanticben indult. Bár az első fordulót megnyerte, nem sokkal később totálkárosra törte a kocsit, ám szerencséjére addigra már felfigyeltek rá, és gyári lehetőséget kapott, igaz, akkor még egy átalakított F3-as gépben ült. Akadt, aki szerint ekkorra már ennél magasabb szinten érdemelt volna helyet a képességei alapján.
„Úgy érzem, korábban fel kellett volna karolni – nyilatkozta a Buckmore Park gokartpálya akkori tulajdonosa, Bill Sisley. – Igazán tehetséges volt. Ugyanezt láttam Lewis Hamiltonnál, Jenson Buttonnál és Johnny Herbertnél is Buckmore-ban. Egyszerűen volt bennük valami, és megvolt a természetes gyorsaságuk. Nagyon sok időt töltöttem Tonyval, és volt benne egyfajta arrogancia, amire egy bajnoknak szüksége van.”
Brise végül a harmadik helyet szerezte meg a pontversenyben, 1975-re pedig már „normális” autót kapott. Ezzel pedig megállíthatatlannak bizonyult, és zsinórban hat győzelmének köszönhetően megnyerte a bajnokságot. Ekkor viszont már nem csak ebben a szériában szerepelt, ugyanis Frank Williams felfigyelt a tehetségére, és úgy döntött, hogy őt szerepelteti beugróként Jacques Laffite helyett.
A mindössze 23 éves pilóta a Spanyol Nagydíjon kapott lehetőséget. Az időmérőn a tizennyolcadik helyet szerezte meg, így az Indy 500-győztes Mark Donohue mellől rajtolhatott, előttük pedig hat korábbi vagy későbbi futamgyőztes várta a rajtot. Végül kétkörös hátrányban hetedikként intették le, de önmagában ez aligha ad valós képet a versenyről.
Káosz, halál, tömeges kiesés – tragédiával búcsúzott minden idők legjobb utcai pályája
Egyrészt akár pontszerző helyen is zárhatott volna, de a vele egyébként baráti viszonyt ápoló Pryce nekiment, és túl sok időt vesztegelt a bokszban. Másrészt viszont rengeteg kieső, illetve a pálya állapota miatt el sem induló versenyző volt, és a futamot piros zászlóval kellett félbeszakítani, majd leinteni, miután Rolf Stommelen balesetének következtében négy néző és egy pályabíró vesztette életét.
Laffite aztán a Monacói Nagydíjra visszatért, ezért úgy tűnt, hogy Brise-nak várnia kell még az újabb F1-es szereplésre. Monacóban csak betétsorozat versenyzőjeként kapott lehetőséget Bár a futama balesettel zárult, az addigi kiváló szereplésével felkeltette egy kétszeres világbajnok érdeklődését, aki nem mellesleg akkoriban már csapatot üzemeltetett: Graham Hillről van szó.
„Graham a bokszban nézte a versenyt, miközben Tony feleségével, Janettel beszélgetett – fogalmazott Brise unokaöccse, Tim Brise fia, David. – Egy fiatal tehetséget keresett, akit formálhatna, és hirtelen elkezdett érdeklődni Tony iránt. Nagyon jól kijöttek egymással, és Graham olyan volt neki, mintha a második apja lett volna. Egy húron pendültek, ami nagyon menő volt.”
Hill Monacóban teljesítette utolsó F1-es hétvégéjét, amely azonban csonka volt, ugyanis nem tudta kvalifikálni magát a versenyre. Éppen ez volt az oka, hogy azonnali hatállyal visszavonult a versenyzéstől, ám így abban a helyzetben találta magát, hogy pilóta nélkül maradt, hiszen a korábbi balesetben megsérült Stommelen is nála versenyzett. Brise szereplése viszont meggyőzte őt, és már a soron következő Belga Nagydíjra beültette őt az Embassy Hill GH1-es kódjelű autójába.
„Szerintem apám jobb lett volna Tonynak [Williamsnél] – jelentette ki Hill fia, a szintén világbajnok Damon Hill. – Nem akarok tiszteletlen lenni Frankkel szemben, de a kezdetekben nem volt az élmezőnyben, vagy annak a közelében sem. Apám csapata átlépett egy küszöböt, és kezdett úgy kinézni, hogy elfogadhatóan szerepelhetett volna. Látva, hogy mi történt [James] Hunttal és a Hesketh csapatával, akkoriban még nagyon rövid idő alatt meg lehetett fordítani [a dolgokat]. És mivel apám nem sokkal azelőtt vonult vissza a versenyzéstől, nagyon adta magát a helyzet, hogy felvigye Tonyt a csapathoz. Motiváló tényező lett volna az istálló számára, ha egy olyan fiatal srác, mint Tony, ott van.”
Brise pedig élt is a lehetőséggel, már amennyire azt a kocsi jelentette korlátok engedték. Már első időmérőjén a hetedik helyet szerezte meg, amit aztán két hétvégével később Zandvoortban megismételt. A kettő közötti Svéd Nagydíjon mindössze a tizenhetedik pozícióból rajtolt, mégis ez volt az a verseny, amelyen megszerezte a csapat történetének második és saját maga első pontját. Ráadásul ez akár 2 egység is lehetett volna, hiszen az ötödik helyen haladt, ám a kuplung meghibásodása miatt csak hatodikként látta meg a kockás zászlót.
Monzában aztán a korábbi kvalifikációs teljesítményeit megfejelve a hatodik rajtpozíciót szerezte meg. Emellett ki kell emelni, hogy a csapatnál teljesített kilenc időmérőjéből nyolcszor megverte aktuális csapattársát, és csak azért nem kilencszer, mert az utolsó, Watkins Glenben tartott hétvégén az istálló csak őt indította. Ráadásul ebből négy alkalommal Alan Jones ült a másik volán mögött, aki 1980-ban megszerezte a mai Williams első világbajnoki címét. Ami a versenyeket illeti, az anderstorpi futam után Brise már nem szerzett pontot a technikai hibák, illetve a balszerencse miatt.
Szeptemberben részt vett az első Long Beach-i Grand Prix-n, amelyet a neve ellenére nem F1-es, hanem Forma–5000-es autókkal futottak. Az első előfutamot megnyerte egy másik későbbi világbajnok, Mario Andretti előtt, majd vele és e verseny előtt, illetve után is két-két Indy 500-at nyerő Al Unserrel csatázva vezetett, amíg el nem törött a féltengelye. Teljesítményéről talán előbbi szavai mondják el a legtöbbet: „Jézusom, ez a Brise… ő valami különleges volt.” Bár a futamot nem nyerte meg, a leggyorsabb kör azért az övé lett, aminek tiszteletére 2000 óta kiosztják a Tony Brise Memorial Trophyt. Ezt az a versenyző kapja meg, aki az adott év CART-, illetve manapság IndyCar-futamán megfutja a leggyorsabb kört.
Brise előtt tehát hatalmas jövő állt. Év végére megállapodtak az Embassy Hill-lel, hogy 1976-ban folytatják az együttműködést. A brit versenyző nyáron tesztelte először a csapat következő évre szánt konstrukcióját, a GH2-est, és mindenki optimista volt. Ha pedig ebben is bizonyít, akkor sokak szerint a határ jóformán a csillagos ég lett volna.
„Úgy gondolom, hogy Kentben rengeteg olyan motorsportrajongó lehet, aki nem ismeri a megyéből származó csodagyerek történtét, akiről még a 70-es években mindenki azt mondta, hogy ő lesz a következő világbajnok – mondta David Brise. – Én arra tippeltem volna, hogy ’76 után, hacsak Hill autója nem lett volna képes bajnoki címet nyerni, egy nagycsapat, esetleg a Ferrari kaparintotta meg.”
Ebből azonban semmi nem lett. A csapat év végén a Paul Ricardon tesztelte az autót, majd november 29-én Hill kisrepülőgépén tértek volna vissza Londonba. Az Elstree repülőtéren akartak leszállni a ködben, ám körülbelül este 10 órakor a gép az Arkley golfpályára zuhant, majd kigyulladt. A fedélzeten repülőt vezető Hill, Andy Smallman tervező, Ray Brimble csapatmenedzser, valamint Terry Richards és Tony Alcock szerelők mellett Brise is ott volt. Egyiküknek sem volt esélye a túlélésre.
Hogy mire vihette volna a mindössze 23 és fél évesen elhunyt versenyző? Ezt természetesen már soha nem fogjuk megtudni. A tehetségét azonban azon a tíz F1-es futamon is meg tudta mutatni, amely megadatott neki. Többen is úgy vélik, hogy akár a legmagasabb célt is elérhette volna, és a brit szurkolóknak nem kellett volna annyit várniuk Hunt és Nigel Mansell vb-címe között.
„Látva, mit csinált az F1-ben egy Hill autóval, amely nem volt a leggyorsabb, Tony biztosan megcsinálta volna – vélekedett Sisley, aki a saját gokartpályájának megnyitása előtt John Brise autószervizében dolgozott. – Szerintem tökéletes volt autóversenyzőnek, és világbajnok lett volna. Tony egyértelműen a megfelelő hozzáállással és képességekkel rendelkezett, de túl fiatalon halt meg, és kár, hogy soha nem tudta kihozni a benne rejlő potenciált.”
„Igazán tragikus, hogy Tony soha nem kapta meg az esélyt, hogy megmutassa a benne rejlő potenciált – mondta Damon Hill. – Csak azt tudom, amit a későbbi években megtudtam, mert amikor megérkezett, túl fiatal voltam ahhoz, hogy igazán megismerjem Tonyt, de igazán kedves srác volt. Úgy tűnt, minden adott ahhoz, hogy nevet szerezzen magának az F1-ben. Nagyon intelligens srác volt: meghallgattam néhány vele készült interjút, és egy nagyon komoly, filozofikus ember volt. Kicsit olyan, mint Johnny Herbert F1-es pályafutása. Nem tudjuk, mi lett volna, ha nem történik az a baleset. Ezt sajnos soha nem fogjuk megtudni, de legyünk nagyvonalúak, és mondjuk azt, hogy szerintem Tony a megfelelő helyzetben világbajnok lehetett volna. Az indulásnál minden bizonnyal a megfelelő helyen és időben volt, de aztán beütött a katasztrófa, és ez az egész nagyon szomorú.”
Ami Brise rokonságát illeti, öccse szintén autóversenyző volt, és a ralizásba is belekóstolt, olyannyira, hogy 1980-ban vezette az R.A.C. Rallyt, ám később elektromos hiba miatt fel kellett adnia a versenyt. David Brise szintén erre a pályára lépett, és a sportautózásban ért el sikereket. Tony Brise özvegye, Janet egyszer szintén elindult egy futamon, amelyen női hírességek vettek részt. Apropó Janet Brise: évekkel később elindított egy régiségkereskedést egy üzlettárssal. Ez az üzlettárs pedig nem volt más, mint Nella Pryce, az 1977-ben elhunyt Tom Pryce özvegye.