back to top
2024. szeptember 11. 10:00

KezdőlapF1Így adott egyszeri élményt csapattársának Schumacher rendkívüli intelligenciája a Hungaroringen

Így adott egyszeri élményt csapattársának Schumacher rendkívüli intelligenciája a Hungaroringen

-

Napra pontosan 30 éve rendezték az 1994-es Magyar Nagydíjat, amelyen Jos Verstappen pályafutása első dobogós helyezését érte el az F1-ben. Ehhez több kiesés is kellett, de még így sem valósult volna meg, ha csapattársa, Michael Schumacher nem látja át kellőképpen a helyzetet.

Éppen 30 évvel ezelőtt, 1994. augusztus 14-én rendezték az az évi Magyar Nagydíjat. Jos Verstappen egy ijesztő, de szerencsés kimenetelű balesetet megúszva várta a hungaroringi fordulót, hiszen két héttel korábban Hockenheimben látványos módon lángra lobbant az autója, miután üzemanyag fröccsent rá a bokszkiállás során.

Verstappennek ég az arca a bortól, egy szerelő WC kagylóba dugta a lábát a pokoli tűzeset után

Mindez persze nem az ő hibája volt, de ezt leszámítva sem volt könnyű helyzetben. Bár az első kilenc fordulóból mindössze ötöt teljesített, nem nézett ki jól, hogy csapattársa, Michael Schumacher 66 ponttal vezette a tabellát, ő pedig egyet sem szerzett. Persze utólag többen is megpendítették, hogy a két Benetton valójában nem volt ugyanolyan, de mindez nem menti fel a holland pilótát az alól, hogy Aidában és Magny-Cours-ban is kipördült. Emellett a szezonnyitón látványos balesetbe keveredett, amelyet elsősorban Eddie Irvine manővere okozott, Silverstone-ban pedig nyolcadikként zárt.

A hungaroringi időmérő első, pénteki szakaszán viszont biztatóan kezdett, hiszen bár 1:21.141-es ideje 1,662 másodperccel elmaradt a leggyorsabb kört megfutó Schumacherétől, így is a hatodik helyre volt elegendő. Másnap viszont a többséggel ellentétben nem tudott javítani, ráadásul ismét saját hibájából, ugyanis megpördült, és nekikoccant a falnak. Ennek következtében csak a tizenkettedik pozícióból várhatta a rajtot.

Másnap viszont nagyon is rámosolygott a szerencse. A két Jordan Irvine-nal és Rubens Barrichellóval már a második kanyarban összeütközött, aminek az ötödik helyről induló Katajama Ukjó is áldozatául esett. Verstappen pedig annyira jól jött ki a kalamajkából, hogy nemcsak őket, hanem Heinz-Harald Frentzent, Olivier Panist és Mark Blundellt is átugrotta.

Embed from Getty Images

A verseny során folytatódott a kiesések sora. Az, hogy Jean Alesi váltója felmondta a szolgálatot, közvetlenül nem befolyásolta az akkor 22 éves versenyző eredményét, közvetetten viszont annál inkább: David Coulthard ugyanis az így pályára került olajon megcsúszva összetörte a Williamst. Nem sokkal később pedig Gerhard Berger Ferrarijában hibásodott meg a motor, így Verstappen már a negyedik helyen autózott, Martin Brundle mögött.

Ezzel párhuzamosan Damon Hill hiába rajtolta le Schumachert, a német pilóta késői féktávjának köszönhetően megtartotta a vezetést az első kanyarban. Később ideiglenesen helyet cseréltek, mivel a Benetton a három-, míg a Williams a kétkiállásos stratégia mellett döntött. A forgalom pedig a későbbi hétszeres világbajnoknak jött ki jobban, így magabiztosan megnyerte a futamot.

Embed from Getty Images

Olyannyira, hogy még azon is volt ideje gondolkozni, hogy miként tudna segíteni Verstappenen. Az akkor a Benetton szerelőjeként dolgozó későbbi kommentátor, Steve Matchett többször is felelevenítette, két körrel a vége előtt megkérte a csapatot, hogy szóljanak csapattársának, hogy vegye vissza a körét vele szemben. Ezzel növelni akarta a holland versenyző esélyét a dobogóra, hiszen őt már korábban lekörözte, Hillt és Martin Brundle-t viszont nem. Vagyis, ha valamelyik brit pilóta az utolsó körben kiesik, akkor az elengedéssel Verstappen örökli meg a dobogót, máskülönben viszont erre nem lenne esélye, hiszen ő meg sem kezdhetné a 77. kört.

A rendkívüli intelligenciát pedig a sors meg is hálálta, hiszen a McLaren meghibásodott, így az idősebbik brit pilóta nem érte el a kockás zászlót. Verstappen így nemcsak pályafutása első F1-es pontjait, hanem első dobogóját is megszerezte. Ráadásul, mint később kiderült, ez volt az egyetlen alkalom, hogy felállhatott a pódiumra: a statisztikákban ugyan a során következő Belga Nagydíjon is harmadik hely szerepel a neve mellett, de azt csak Schumacher kizárása után örökölte meg, vagyis egyedül a Hungaroringen élte át, hogy milyen a dobogón pezsgőzni.

80 évesen száguldozik Michael Schumacher F1-es Ferrarijával a gazdag német (videó)

Friss