91 évvel ezelőtt született Alan Stacey, aki egy gyerekkori baleset miatt műlábbal versenyzett, de így is eljutott a Forma–1-ig. Azonban nem sok futam adatott meg neki, mivel a tragikus 1960-as Belga Nagydíjon életét vesztette, miután egy madár nekirepült a sisakjának.
1933. augusztus 29-én, vagyis napra pontosan 91 évvel ezelőtt született Alan Stacey, aki egy rendkívül nagy hátrány ellenére is eljutott a Forma–1-ig, a sportautózásban pedig kifejezetten sikeresnek bizonyult. Azonban ő volt az egyik áldozata az autósport-történelem egyik legfeketébb napjának, miután egy egészen elképesztő balesetben vesztette életét.
Stacey egy farmer fiaként nőtt fel, és már gyerekként beleszeretett a sebességbe. 17 évesen viszont nagyon súlyos balesetet szenvedett motorozás közben, aminek következtében térdtől lefelé amputálni kellett a jobb lábát. Ennek ellenére nem adta fel, és a négykerekű versenyzés világában pilótaként is megtalálta a helyét.
Persze sérülése miatt az autókat át kellett alakítani, ezért egy, a motorokéhoz hasonló gázkart szereltek be a kocsijaiba. Forma- és sportautókkal is versenyzett, utóbbiban volt sikeresebb, hiszen az évek során több versenyt is megnyert. Lábprotézise viszont olykor nem csak közvetlenül a versenyzésben hátráltatta: az 1958-as Roueni 3 órás verseny előtt megkérte barátját, az újságíróként dolgozó Jabby Crombacet, hogy menjen el vele az orvosi vizsgálatra. Miután a doktor megvizsgálta a jó lábát, Crombac elterelte a figyelmét, Stacey pedig úgy ügyeskedett, hogy ismét a jó végtagjára kerüljön a sor. Végül elindulhatott a versenyen, amelyen összességében harmadikként, az 1100 köbcentiméteres géposztályban pedig elsőként ért célba.
Máskor viszont ő maga akarta minél látványosabbá tenni fogyatékosságát, és előfordult, hogy amikor a bárban iszogattak, kioldott néhány csavart, hogy a műlába 360 fokban tudjon forogni. Későbbi csapattársa, Innes Ireland pedig azzal riogatta a gyanútlan járókelőket, hogy az overálon keresztül belenyomott egy csavarhúzót a protézisben kialakított lyukba.
Stacey egyébként szabadidős tevékenységként a motorversenyzést sem engedte el. Karrierje során megismerte a később a coaching területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó John Whitmore-t (aki 1959-ben kategóriáján belül második lett Le Mans-ban egy bizonyos Jim Clark váltótársaként), a nála négy évvel fiatalabb pilóta pedig meghívta őt családi birtokára, ahol két keréken túráztak. A társaság tagja volt az akkor még nem nagyon ismert későbbi színészlegenda, a Le Mans című filmben is szereplő Steve McQueen is.
Egy tiltott helyen lévő szurkoló halálával kezdődött az F1 egyik legsötétebb hónapja
Ami Stacey F1-es karrierjét illeti, az 1958-as Brit Nagydíjon Colin Chapman lehetőséget adott neki, hogy bemutatkozzon a Lotusnál. Silverstone-ban az utolsó helyre kvalifikált, majd túlmelegedés miatt feladta a futamot. Egy évvel később Aintree-ben és Sebringben vezethetett: hazai pályán négykörös hátrányban nyolcadik lett, míg a tengerentúlon ezúttal a kuplungja mondta fel a szolgálatot.
1960-ban aztán feljebb lépett a ranglétrán, mivel Graham Hill távozását követően ő lett a második számú versenyző Ireland mögött. Ez egyszersmind teljes szezonos állást is jelentett neki. Argentínában és Monacóban ismét nem látta meg a kockás zászlót, a kettő között viszont negyedik lett a bajnokságba nem számító silverstone-i International Trophyn. A Holland Nagydíjon aztán élete lehetősége előtt állt, hiszen a harmadik pozícióban haladt, ám a 75 körös viadal 58. körében meghibásodott a váltója, így ismét feladta a küzdelmet.
Két héttel később rendezték a spa-francorchamps-i hétvégét, amely meglehetősen baljós eseményekkel indult. Stirling Moss a Burnenville-kanyarban elszállt, és akkorát esett, hogy mindkét lábát, három bordáját és az orrát is eltörte. Mint később kiderült, ő még olcsón megúszta a balesetét. Nem sokkal később Mike Taylor bukott, és olyan mértékben megsérült, hogy véget ért a pályafutása.
Persze az fel sem merült, hogy törlik a futamot, és ennek meg is lett a borzalmas következménye. A 20. körben a Stacey-nél is tapasztalatlanabb Chris Bristow nagyjából ugyanott szállt el Cooperjével, mint Moss, ám ő kirepült az autójából, és egy szögesdrótkerítésen landolt, amely lényegében lefejezte őt. Akkoriban viszont még egy ilyen tragédia miatt sem volt szokás félbeszakítani a futamot, így az folytatódott.
Időközben Wolfgang von Trips kiesett előle, így Stacey a hatodik, pontszerző helyen haladt. Az elátkozott Burnenville-kanyarhoz közeledve azonban mintegy 220 km/h-s sebességgel ő is lesodródott az útról. Hogy innentől kezdve mi történt, azt nehéz megmondani, mivel bizonyos források azt írják, hogy kirepült az autóból, máshol viszont az áll, hogy a kocsi maga alá temette, majd kigyulladt, a brit versenyző pedig bennégett.
Le 19 juin 1960, Alan Stacey un pilote britannique, participe à une énième course de Grand Prix de Formula One en Belgique. Il roule à plus de 190 km/h quand un oiseau le heurte de plein fouet au visage. Il perd le contrôle et la voiture prend feu, il en meurt. pic.twitter.com/R5mhBUclsC
— Bouteflikov™ (@Bouteflikov) February 16, 2020
Mivel a balesetről nem készült felvétel, csak a szemtanúk beszámolójára lehet hagyatkozni. A nézők közül pedig többen is azt állították, hogy Stacey sisakjának nekirepült egy madár, és ez okozta a balesetet. Sőt, egy extrémebb elmélet szerint az állat nem közvetetten, hanem közvetlenül ölte meg az akkor 26 éves pilótát, mondván, az ütközés következtében eltört a nyaka. Persze lehetséges, hogy csak eszméletét vesztette, esetleg szimplán megzavarta, a lényegen mindenesetre nem változtat.
Ez volt tehát a negyedik súlyos baleset a spái hétvégén, ám a négyes szám nem csupán erre igaz. Bristow és Stacey mellett ugyanis még két másik autóversenyző is meghalt ezen a hétvégén: a korábban hat Indy 500-on is szereplő Al Herman a connecticuti West Heaven Speedwayen, míg az 1958-as kiírást megnyerő Jimmy Bryan a pennsylvaniai Langhorne Speedwayen vesztette életét.