Napra pontosan 57 évvel ezelőtt szenvedett halálos balesetet az Indy 500-ra készülve Mike Spence. A brit pilóta csupán azért indult volna a legendás viadalon, mert nem sokkal korábban Jim Clark is elhunyt.
Az 1968-as szezon az egyik legtragikusabb volt a Forma–1 történetében, hiszen négy akkori pilóta is életét vesztette. A kétszeres világbajnok, akkoriban a sorozat történetének legtöbb győzelmével rendelkező Jim Clark egy Forma–2-es futamon lelte halálát, Ludovico Scarfiotti egy hegyi versenyen hunyt el, míg Jo Schlesser, a ralilegenda Jean-Louis nagybátyja élete első F1-es viadalán, a Francia Nagydíjon bennégett az autójában. Ezeknél talán valamivel kevésbé ismert, de semmiképpen sem maradhat ki a sorból Mike Spence esete, aki időrendben másodikként, napra pontosan 57 esztendővel ezelőtt szenvedett végzetes bukást, ami ráadásul nagyon is összefügg Clark tragédiájával.
Megérezte saját halálát az F1 történetének egyik legnagyobb versenyzője?
A néhai brit pilóta 1936. december 30-án, a surrey-i Purley-ben született. Ötévesen gyermekbénulása volt, ami általában ellehetetleníti a versenyzést, de maradandó károsodás nélkül felépült belőle. Ennek következtében el is kezdte pályafutását, kezdetben édesapja autóiban, de aztán viszonylag hamar együléses kocsikra váltott.
Történelmet írt a Ferrarival, majd a tragikus szezon áldozata lett a Le Mans-i győztes
1960-ban már a Formula Juniorban versenyzett, 1961-ben pedig már két, bajnokságon kívüli Forma–1-es futamon is részt vett, és bár az elsőn kiesett, a következőn másodikként ért célba. Ennek köszönhetően 1962-ben már az Ian Walker Racingnél, majd az azt követő idényben a Lotus gyári istállójánál szerepelt.
Bár ebben az évben nem ért el túlságosan jó eredményeket, de Colin Chapman ezzel együtt is úgy döntött, hogy az Olasz Nagydíjra beülteti őt Trevor Taylor helyére. Spence korrekt bemutatkozást hozott, hiszen az időmérőn a kilencedik, a futamon pedig a tizenharmadik helyet szerezte meg, miután a hajrában gondjai akadtak az olajnyomással.
A következő idényre Chapman a nagy ígéretnek számító Peter Arnudellt szerződtette a helyére, így Spence-nek maradt a Forma–2. Azonban nem sokkal a Brit Nagydíj előtt honfitársa óriási balesetet szenvedett az F2-ben, így az idény hátralévő részében ismét Spence vezette a Lotust. Ez hat versenyt jelentett, amiből kétszer szerzett pontot: Monzában a hatodik, a drámai mexikóvárosi idényzárón pedig a negyedik pozícióban ért célba.
Kék-fehér Ferrarival írt történelmet az ember, aki egyszer elfelejtette, hogy autót vezet
1965-ben a két legnagyobb presztízzsel bíró bajnokságon kívüli futamon egyaránt kiválóan szerepelt. A Brands Hatch-i Race of Championst egyenesen megnyerte, míg a silcerstone-i International Trophyn harmadik lett. Ami a vb-t illeti, ezúttal állandó pilótaként kezdte meg az évet, de csak három pontszerzés jött össze, igaz, az utolsó, mexikói viadalon először (és, mint később kiderült, utoljára) dobogóra állhatott.
Az 1966-os szezonra Arundell Arundell visszatért, így Spence a Reg Parnell Racinghez igazolt, ám a BRM motorjával hajtott Lotus rendkívül megbízhatatlannak bizonyult, így csak kétszer ért célba, de ezek legalább pontszerző, ötödik helyek voltak. 1967-re aztán ismét gyári csapatnál találta magát, hiszen Graham Hill távozott a BRM-től, a helyére pedig ő érkezett. Azonban ötödik pozíciónál egyszer sem tudott jobbat, így abban az évben inkább a sportautós sikereknek örülhetett.
Az azt követő esztendő ígéretesen indult a számára: bár a Dél-afrikai Nagydíjon, ernationaly Trophyn, valamint a Race of Championson is kiesett, de utóbbi kettőn biztató tempót produkált. Clark halála viszont az ő programjára is hatással volt, Chapman ugyanis őt kérte fel, hogy az Indy 500-on pótolja a kétszeres világbajnokot.
Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, az edzéseket és az időmérőt hetekkel a verseny előtt rendezik. Spence életében először járt a leghíresebb oválpályán, de néhány nap múlva 272,9 km/h-s átlagsebességű kört rakott össze, amely akkoriban minden idők második legjobbjának számított. Mindezt a forradalmi Lotus 56-ossal tette, egészen pontosan a 60-as számú kocsival.
Remembering GP podium-finisher Mike Spence, who lost his life during practice for the Indianapolis 500 on this day in 1968. He had set the fastest time when his accident took place…
🇬🇧 #F1 #Indy500 #Emeryson #Lotus #BRM pic.twitter.com/VfqlZOiBED
— Stuart Dent (@Stuart_Dent) May 7, 2019
Már nem sok volt hátra az edzésnapból, amelyet követően egyébként Graham Hill-lel együtt visszarepültek volna Európába, hogy részt vegyenek a Spanyol Nagydíjon. Ekkor a Lotus anyagi és technikai támogatója, Andy Granatelli megkérte Chapmant, hogy ültesse be honfitársát a 30-as számú autóba, amellyel Greg Weld addig csak szenvedett. Mint kiderült, ez a lépés végzetesnek bizonyult.
A szemtanúk szerint Spence egyre magasabban vette be a döntött kanyarokat, és hamar elérte a 262 km/h-s sebességet. A második kör elején pedig, amikor már csak 48 perc volt hátra a tréningből, elvétette az 1-es kanyart, aminek következtében nekicsapódott a betonfalnak, majd autója több száz méteren át csúszott a pályán.
Amikor a mentőcsapat tagjai odaértek hozzá, azt látták, hogy a sisak szó szerint leszakadt, mivel a jobb első kerék a fejének vágódott. Spence-t kórházba szállították, de már nem tudtak rajta segíteni, és négy órával a bukás után, körülbelül este háromnegyed 10-kor elhunyt. Az általa felállított kört még öt napon át senki nem tudta felülmúlni.