2024. március 28. 14:41

KezdőlapORBIdén is a Horváth Rallye Ase nyert Orfűn

Idén is a Horváth Rallye Ase nyert Orfűn

-

2021 után 2022-ben is a Horváth Rallye Ase versenyzője nyerte az Orfű Rally3-at. A csapat egyik szeme sír a kiesők miatt, a másik szeme pedig boldog, hogy ilyen jó csapattal állnak ki versenyezni.

„A csapat Hondájával induló Kis Pisti teljesítette az Orfű Rally-t, minden szabályt betartott, pont az tette, amit egy előfutónak meg kell tenni. Néztük az idő eredményeit, ami a Rally3-ban abszolút harmadik helyére lett volna elég. Azt gondolom szép visszatérés lett ez így Pistitől és az elmondása alapján tökéletesen elégedett volt mindennel” – kezdte az Orfű Rally értékelését Németh 16V Péter.

Fotó: Sári Péter / #Rallyhearthu

„Hasonlóan Pistihez Novák Tamásék is minden reményünket túlszárnyalták. Kihoztak mindent, amit ebből az autóból lehet. A Historic Bajnokságban abszolút negyedik helyezés mellett megnyerték az E1-es kategóriájukat és az E korcsoportjukban másodikok lettek. Nagyot küzdöttek a legnagyobb ellenfelükkel a Mang – Béres párossal és végül a dobogó tetejére állhattak fel.” 

Fotó: Sári Péter / #Rallyhearthu

Rally3-ban volt két kiesőjük, de Zákányi Janika feledtette velük a rossz élményeket, hiszen megnyerte a versenyt.

Fotó: Sári Péter / #Rallyhearthu

„A Rally3-ban a Suzukis versenyzőink is nagyokat harcoltak egymással a P11-es kategóriában, hol Buris, hol Orsós volt előrébb az eredmény listán. Ezekkel az autókkal ebben a kategóriában ez a valós eredmény, hiszen a GTI-kel nem lehet felvenni a versenyt. Az elején azt kértem tőlük érjenek célba és ők ezt meg is tették. Sajnos nem volt ilyen szerencséje a két kieső párosunknak. Kovács Rolandéknak megállt a vadonatúj motorja az első gyorsaságin, amit nagyon sajnálunk. A Baracsi Zsoltot pedig én kértem, hogy álljon ki, hiszen a frissen összerakott BMW-ben beesett a fékpedál, a főfék munkahenger ment tönkre. Nem szerettem volna kockáztatni semmit, nem akartuk, hogy nagyobb baj legyen. Zákányi Janika előtt emelem a kalapom, már nagyon régóta vártunk erre a sikerre.

Fotó: Sári Péter / #Rallyhearthu

Mondhatjuk a fiúk rajt-cél győzelmet arattak, csak az utolsó szakaszon engedtek ki picit, de akkor már nagy volt az előnyük. A sokkal erősebb ellenfelek között hozta a maximumot és ezzel megszerezte élete első abszolút győzelmét. Tavaly is a mi csapatunk nyerte az orfűi Rally3-at és az a dolog pikantériája, hogy ez ugyanaz a motor volt abban a kocsiban is. Boldog vagyok, hogy ilyen összetartó csapatunk van, hogy mindenki segített mindenkinek” – zárta a beszélgetést Németh 16V Péter.

Fotó: Sári Péter / #Rallyhearthu

A folytatásban irány a Boldogkő Rally, ahol a Rally1-es versenyzők is elkezdik a szezont.

Fotó: Sári Péter / #Rallyhearthu

Köszönjük Partnereinknek a segítséget!

Fotó és szöveg: Sári Péter / #Rallyhearthu


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss