2024. március 29. 06:22

KezdőlapORBÉrdi a riadalom ellenére is nyert a Sierrával – Boldogkő Rally, historic

Érdi a riadalom ellenére is nyert a Sierrával – Boldogkő Rally, historic

-

Boldogkő Rally, historic: Pályafutása első historic győzelmét aratta ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán a magyar színekben első versenyét teljesítő Ford Sierra Cosworth 4×4-gyel. Kreicsi Bálint és Ivony Csaba szerezték meg a második helyet BMW 320-assal, míg a két Müller Roland egy gruppe 2-es Ladával állhatott fel a dobogó harmadik fokára. 

Rajt-cél győzelmet aratott ifj Érdi Tibor és Csökő Zoltán, akik a historic rally Európa-bajnokság előtti bemelegítésre szánták a versenyt. Már az első gyorsasági szakaszon is az élre álltak és bár egyszer a Wirtmann–Nyirfás kettős visszaszúrt nekik, könnyedén nyertek.

Egyedül a hatodik gyorsaságin volt egy kis riadalom a Sierrában, amikor leesett a gázrudazat, amit a gyorsasági szakaszon kellett ifj. Érdinek megjavítania, de már rutinja van az ilyen verseny közbeni szervizben.

Az autó baromi erős – lelkendezett ifj. Érdi már az első kör végén, majd a célban hozzátette: – Lesz még vele dolgunk, nagyjából 75 %-osan van kész, a váltón kell javítanunk, de jó lesz. Jó választás volt.”

Fotó: Sári Péter // Rallyhearthu

Azt megszokhattuk, hogy a historicot Ford nyerni. Arra is számítani lehetett, hogy Wirtmann Ferenc és Nyirfás Julianna nem tudják felvenni a versenyt a Sierrával, de azért a legtöbben simán a második helyre várták a Ford Escort Mk II-est.

Ez akár meg is történhetett volna, ám Wirtmann a negyedik gyorsaságin defektet kapott, amivel eleve kilenc perc hátránnyal jöttek le. A futómű sérülése miatt pedig később a verseny feladására kényszerültek.

Boldogkő Rally
Fotó: Sári Péter // Rallyhearthu

Szabad volt tehát a rablás a második helyért. Ezt Kreicsi Bálint és Ivony Csaba használták ki a legjobban BMW 320-assal, amivel az abszolút második és a D csoport első helyén végeztek.

Fotó: Sári Péter // Rallyhearthu

Igazi kellemes meglepetés volt, hogy a historic dobogóján egy gruppe 2-es Zsigulit láthattunk. A két Müller Rolandot is felvonultató 2101-esen a verseny végére már egy kicsit elfogyott a fék, de így is nagyon örültek a kategória győzelemnek, a D csoport második és az abszolút harmadik helynek.

Végig hibamentesen autózott Tóth-Gili Tamás és Aczél András a Toyota Corolla AE82 GTI-vel, amivel abszolút értékelésben a negyedikek lettek, E csoportban pedig Érdi mögött a második helyet szerezték meg.

Boldogkő Rally
Fotó: Sári Péter // Rallyhearthu

Az ötödik helyen végzett Plesz Márk és Szabó Krisztián Lada 2105-össel, akiket Pesti Tamás és Ripka Attila Suzuki Swifttel, Schneer László és Kerekes Joti Lada 2101-essel valamint Balu és Szokol Péter Lada 21074-essel követett.

A Boldogkő Rally historic eredményei itt találhatók


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss