2024. április 18. 11:33

KezdőlapORBSzelep szerint a rendező nem tisztelte őket

Szelep szerint a rendező nem tisztelte őket

-

Sikeres és egyben melós hétvégét zárt a hazai versenyén a Mecsek Rallyn a Horváth Rallye Ase csapata. Szelep azonban csak részben volt elégedett.

„Felemás érzéseim vannak a hétvégével kapcsolatban. Ami nagyon jó, hogy a fiammal, Pepével ott voltunk a célban, nem mellékesen egymás után hajtottunk fel a céldobogóra. Nagyon jól éreztük magunkat az autóban, bár voltak technikai problémáink, de ez egy technikai sport. Nálunk egy esztergályos munkából adódó hiba jött elő, az egyik féltengelyt tartó csapágy besült és nem akart kijönni a helyéről ezért szuper rallyznunk kellett. Pepének egy szervócső törött el, ráadásként a tartalék kormánymű szervo csöve is törött volt, így neki is a szuperrally maradt” – kezdte a beszélgetést Németh 16V Péter.

Fotó: Sári Péter #Rallyhearthu

Novák Tomiék autóján is komolyat dolgozott a csapat az esti szervizben, mert egy megcsúszás után a hátsóhidat kellett cserélni. Így meg lett a harmadik szuperrally-s is a csapatban. Tamásék így az E1 kategória második helyén zárták a versenyt.

Fotó: Sári Péter #Rallyhearthu

A Just4fan kategóriában Kovács „Koko” Roland nagyon látványosan autózott, szórakoztatva ezzel magukat és a nézőket. E mellett teljesítette előfutói szerepét. Szintén ebben a mezőnyben a két Trabantos egység Szilágyi Dezső és Kis István kormányzásával hozta a második és harmadik helyet.

Fotó: Sári Péter #Rallyhearthu

Matics Mihály nagy csatában lett második a Mitropa Rally Club versenyében, bár többször is vezetett, mégis Gyarmatiék győztek.

Fotó: Sári Péter #Rallyhearthu

„A rossz érzésünk azért van, a verseny rendezője nagy ívben tojt rá, hogy Pécsiek vagyunk. A Ranga László vándordíjnál felsorolták kik vesznek benne részt, de minket ebből kihagytak, pedig tősgyökeres pécsiek vagyunk. A verseny előtt csináltak riportot Lajtai Zsoltival, hogy ő a legtöbbször induló, pedig én és Keszler Mátyás is többször indultunk nála. A Pepét nem nevezték sem idén, sem tavaly, hogy a legfiatalabb induló, de sorolhatnám még. Ez az, amikor egy olyan ember csinálja a versenyt, aki nem tisztel minket. Persze ez sem rontotta el a kedvünk, hiszen Gáborral nagyon jól éreztük magunkat az autóban és rengeteget röhögtünk. Pepe óvatosabban ment, amire nagyon büszke vagyok. A büszkeség a csapatunkra is igaz, hiszen mindenki nagyon ügyesen csinálta végig a versenyt” – tette hozzá Péter.

Fotó: Sári Péter #Rallyhearthu

Hétvégén a csapat Kazincbarcikára látogat, ahol folytatódik a Rally3-as Bajnokság. Ott lesz a versenyen az abszolútot vezető Zákányi János, akinek az a célja, hogy tovább növelje előnyét. Baracsi Zsolt már nagyon bizonyítani szeretne, a korábbi jó részeredményei azt mutatják, van keresni valója a bajnokságban. Buris István újra mélyvízbe kerül, egy erős kategóriában próbál szerencsét.

A csapat köszöni partnereinek a segítséget!

Sári Péter #Rallyhearthu


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss