Miroslav Zapletal nyerte a pápoci Tereprally OB-futamot, miután a verseny mindkét szakaszán a legjobb eredményt autózta. A cseh versenyzőt a lengyel Grzegorz Gasiorowski követte a második helyen, míg harmadikként ifj. Mészáros Lőrinc ért célba.
Papoc környékén a Riverside Baja versennyel folytatódott a Tereprally OB, ahol két szakaszt kellett a mezőnynek teljesíteni.
A cseh Miroslav Zapletal és szlovák Marek Sykora mindkét szakaszon a leggyorsabb tudott lenni, így végül a versenyt is 7:54.8 perc előnnyel nyerte.
A Ford F150 Evo+-szal induló páros mögött azonban nagy csata zajlott az autós mezőnyben a második helyért.
Az első szakaszon még Garamvölgyi Zoltán és Takács Antal ért célba a második eredménnyel, míg a harmadik időt a lengyel Grzegorz Gasiorowski és Kasia Szalega autózta, majd ifj. Mészáros Lőrinc és Horn Albert következett.
A második napon azonban már a Polaris-szal induló lengyel páros tudta leginkább megközelíteni Zapletalt, míg a G Rally OT3-mal versenyző ifj. Mészáros Lőrinc lett a harmadik. Garamvölgyi ék azonban időt vesztettek a Garilla X3-mal, és a hetedik eredményt érték el.
Végül így Zapletal mögött Gasiorowski lett a második és ifj. Mészáros Lőrinc a harmadik, Garamvölgyiék pedig a negyedik helyen zártak.
Az ötödik helyen Lónyai Pál és Tóth György értek célba Porschéval, akiket a lengyel Marcin Swiatko és Artur Janda Can-Am Maverickkel, Molnár Balázs és Liszi Norbert M1 X3-mal követtek.
Az Ultimate kategóriában Zapletal volt a leggyorsabb Lónyaiék előtt, míg a harmadik helyen a cseh Zdenek Porizek jr. és Pavel Vaculik páros zárt Ford F150-nel.
A CHG kategóriában ifj. Mészáros Lőrincék nyertek Swiatkoék előtt, a harmadik helyet Bruzsa Richárd és Tóth Máté szerezte meg.
Az SSV kategóriában Gasiorowski tudott nyerni Garamvölgyi Zoltánék és Molnár Balázsék előtt.
Noha az egyik legkedveltebb pályának számított nemcsak a korabeli F1-es pilóták, hanem az évtizedekkel későbbi szimulátor játékosok körében is, a barcelonai Circuit de Montjuïc a sportág történetének egyik legsötétebb futamával búcsúzott a versenynaptárból. Az utolsó itteni nagydíjat 1975. április 27-én, azaz napra pontosan 50 évvel ezelőtt rendezték, a botrányos körülmények között induló, majd tragédiába torkolló hétvége után az F1 pedig soha nem tért már vissza a festői környezetben elterülő utcai aszfaltcsíkra.
Az 1975-ös Spanyol Nagydíj történetét alábbi cikkünkben dolgoztuk fel részletesen:
Kalle Rovanpera 12 gyorsasági után is őrzi veretlenségét a Kanári-szigetek Rallyn, így magabiztos előnnyel vezet Sébastien Ogier és Elfyn Evans előtt. Sami Pajari és Léo Rossel azonban korlátnak ütközött szombat délután, amikor már csak tesztelt a Hyundai.
Kalle Rovanpera megőrizte 12 szakasz után is veretlenségét a Kanári-szigeteken, így 45.7 másodpercre növelte előnyét Sébastien Ogier előtt, míg a harmadik helyen Elfyn Evans már 23 másodperc hátránnyal követi francia csapattársát.
Takamoto Katsuta a negyedik helyre lépett az utolsó normál szakaszon szombaton, ahol Sami Pajari szalagkorlátnak ütközött, de az ijesztő baleset ellenére az autó sérült csak.
Pajari kiesésével a Hyundai versenyzői is eggyel feljebb léptek az eredménylistán, Adrien Fourmaux, Thierry Neuville és Ott Tanak szinte minden pályán ebben a sorrendben is érkeztek célba a délutáni szakaszokon, ahol a már csak tesztelésre koncentráltak.
A szombati délutáni második szakaszon Grégoire Munster kezdte a drámai pillanatokat, aki szerencsés módon kicsúszott, de a helyi nézők segítségével három perc elvesztésével folytatni tudta a versenyt, ráadásul autója sem szenvedett nagy károkat.
A drámák sorát Léo Rossel zárta a 12. szakaszon, a citroenes versenyző Pajarihoz hasonlóan ijesztő balesetet szenvedett a szalagkorlátnak csúszva, de szerencsére itt sem történt személyi sérülés.
A WRC2-ben Yohan Rossel vezet továbbra is 36.1 másodperccel Alejandro Cachón előtt, míg a harmadik helyen Nikolay Gryazin 1 perc hátránnyal áll.
Szombat este még egy szuperspeciál szakasz van hátra, majd vasárnap öt további gyorsaságival zárul a verseny.
Kanári-szigetek Rally, állás SS12 után
1 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 2:20:43.4
2 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +45.7
3 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +1:08.7
4 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:42.3
5 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +2:05.1
6 #1 Thierry Neuville – Martjn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +2:15.2
7 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +2:36.0
8 #21 Yohan Rossel – Arnaud Dunand (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +5:44.0
9 #31 Alejandro Cachón – Borja Rozada (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +6:04.5
10 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +6:06.7
11 #28 Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov (BUL – KGZ) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +6:28.5
12 #34 Efrén Llarena – Sara Fernández (ESP) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +7:13.3
13 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +7:26.1
14 #32 Diego Ruiloba – Ángel Vela (ESP) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +7:33.9
15 #29 Emil Lindholm – Reeta Hamalainen (FIN) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +8:04.1
Április 26., szombat
09:05 SS7 Moya – Gáldar 1 24.09 km Rovanpera 14:29.6 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Evans
10:48 SS8 Arucas – Firgas – Teror 1 13.75 km Rovanpera 7:46.2 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Evans
11:58 SS9 Tejeda – San Mateo 1 23.30 km Rovanpera 12:57.8 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Evans
16:05 SS10 Moya – Gáldar 2 24.09 km Rovanpera 14:23.8 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Evans
17:48 SS11 Arucas – Firgas – Teror 2 13.75 km Rovanpera 7:41.3 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Evans
18:58 SS12 Tejeda – San Mateo 2 23.30 km Rovanpera 12:52.9 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Evans
21:35 SS13 Las Palmas de Gran Canaria 1.80 km
Április 27., vasárnap
09:10 SS14 Agüimes – Santa Lucía 1 14.97 km
10:05 SS15 Maspalomas 1 13.47 km
11:35 SS16 Costa Canaria 1.50 km
12:21 SS17 Agüimes – Santa Lucía 2 14.97 km
14:15 SS18 Maspalomas 2 (Power Stage) 13.47 km
Az 1987-es Salgó Rallyn komoly nemzetközi mezőny állt rajthoz, mivel a verseny az ORB-szezonnyitó mellett a BBK második futama is volt.
A több, mint 100 versenyző szereplésére több tizezer néző volt kíváncsi 1987. április 24-26. között megrendezett Salgó Rallyn, ahol 22 gyorsasági szakasz vár a BBK-sorozatban és a magyar bajnokságban érdekelt mezőnyre.
Magyar szempontból azonban nem a legjobban alakult a BBK-értékelés, mivel már az első napon motorhibák miatt kiesett a válogatott.
Ferjáncz Attila és dr. Tandari János azonban már rajthoz sem tudott állni, mivel Audi Quattrója még a bécsi garázsból kihajtás közben megállt, majd úgy tűnt, hogy Rudolf Stohl autójával mégis el tudnak indulni Salgótarjánban, végül ez sem sikerült, mivel az osztrák versenyző Audija nem érkezett meg időben a Szafari Rallyról.
Dudás Gyula és Oroszlán Tibor, Topor Kálmán és Török Péter, Hideg János és Sipos Kálmán, valamint Szabó Tamás és Gergely Ferenc számára legalább az indulás sikerült, azonban a célba érés már nem, miután Ladáik sorban álltak meg motorhibával.
A magyar válogatottból végül csak Ranga László és Dudás Mihály ért célba, az ugyancsak ladás páros azonban az előkelő abszolút második helyet szerezte meg, míg a győzelmet a csehszlovák Pavel Sibera – Petr Gross páros (képen) szerezte meg Skoda 130 LR-rel, a harmadik helyen pedig a szovjet színekben induló Joel Tammeka és Ants Kulgevee ért célba VFTS-sel.
A nemzetek értékelésében a szovjetek nyertek Csehszlovákia előtt.
A magyar bajnoki értékelésben Rangáék szerezték meg a győzelmet, akiket Fogta Frigyes és Homan Tibor Renault 5 Turbóval, valamint Veszprémi Barna és felesége, Debreczeni Éva Ladával követtek a dobogón.
Ranga Lászlóék számára jól sikerült az év folytatása is, összesen három győzelmet aratva szerezték meg a magyar bajnoki címet.
A spanyol verseny első felében Kalle Rovanpera minden szakaszt megnyert, míg a Toyota öt fős csapata egyértelműen felülkerekedett a Hyundai versenyzőin. A WRC2-es csata azonban kissé szorosabb lett.
A legnagyobb kérdések már eldőltek a Kanári-szigetek Rally első felében, amikor Kalle Rovanpera elképesztő tempóval mind a kilenc gyorsaságit nyerte, így 36.9 másodperccel vezet már Sébastien Ogier előtt, aki viszont Elfyn Evanstől tudott ellépni szombat délelőtt 16.1 másodperccel.
Ogier már nem igazán foglalkozik Rovanpera tempójával, míg Evans számára tökéletes lenne a harmadik helyen megtartása is a bajnoki pontversenyt tekintve.
A negyedik helyen Sami Pajari 23.9 másodpercre van a dobogótól és 9.1 másodperccel előzi Takamoto Katsutát, aki ötödik helyével tartja a Toyota ötös vezetését is.
A Hyundai szombat délelőtt is csak házon belüli csatát tudott vívni, ami során Adrien Fourmaux diktálta a tempót, és a nap első szakaszán Sami Pajarinál, majd a másodikon Takamoto Katsutánál tudott gyorsabb lenni az ötödik időt elérve, míg a délelőtt utolsó szakaszán már ő sem bírt egyetlen toyotás versenyző tempójával sem. A hatodik helyen álló francia versenyzőt Thierry Neuville és Ott Tanak követi.
A Rally1-es kategória leglassabb tempóját a két fordos, Grégoire Munster és Josh McErlean autózza, ráadásul az ír versenyzőnél rendre gyorsabb a WRC2 élmezőnyét alkotó Yohan Rossel és Alejandro Cachón is.
A WRC2-ben Rossel ugyan mind a hat szakaszt nyerte pénteken, szombaton már spanyol riválisa a gyorsabb, aki így 14.8 másodpercre meg is közelítette. A kategória harmadik helyén Nikolay Gryazin 37.4 másodperc hátránnyal áll.
A verseny első felében nagyjából eldőltek a nagy kérdések, a sorrendet csak vezető hiba, műszaki hiba, vagy defekt tudná felborítani.
A verseny jelenlegi állása alapján az egyéni pontversenyt Elfyn Evans már 45 ponttal vezetné Thierry Neuville elptt, azonban ezen még változtathatnak a vasárnapi versenyért és a Power Stage eredményért kapható pontok. A gyártók bajnokságában a Toyota 20 ponttal szerezhetne többet a Hyundainál, így 46 pontra növelve az előnyét.
Kanári-szigetek Rally, állás SS9 után
1 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 1:45:45.4
2 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +36.9
3 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +53.0
4 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1:16.9
5 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:26.0
6 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +1:39.7
7 #1 Thierry Neuville – Martjn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1:47.5
8 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +2:01.8
9 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +3:16.4
10 #21 Yohan Rossel – Arnaud Dunand (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +4:20.1
11 #31 Alejandro Cachón – Borja Rozada (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +4:34.9
12 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +4:44.4
13 #28 Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov (BUL – KGZ) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +4:57.5
14 #22 Léo Rossel – Guillaume Mercoiret (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +5:05.2
15 #34 Efrén Llarena – Sara Fernández (ESP) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +5:19.8
Április 26., szombat
09:05 SS7 Moya – Gáldar 1 24.09 km Rovanpera 14:29.6 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Evans
10:48 SS8 Arucas – Firgas – Teror 1 13.75 km Rovanpera 7:46.2 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Evans
11:58 SS9 Tejeda – San Mateo 1 23.30 km Rovanpera 12:57.8 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Evans
16:05 SS10 Moya – Gáldar 2 24.09 km
17:48 SS11 Arucas – Firgas – Teror 2 13.75 km
18:58 SS12 Tejeda – San Mateo 2 23.30 km
21:35 SS13 Las Palmas de Gran Canaria 1.80 km
Április 27., vasárnap
09:10 SS14 Agüimes – Santa Lucía 1 14.97 km
10:05 SS15 Maspalomas 1 13.47 km
11:35 SS16 Costa Canaria 1.50 km
12:21 SS17 Agüimes – Santa Lucía 2 14.97 km
14:15 SS18 Maspalomas 2 (Power Stage) 13.47 km
Lewis Hamilton nemcsak idén, a Ferrarinál küszködik, már az elmúlt években a Mercedesnél sem nyújtotta régi önmagát. A korábbi F1-es tervezőmérnök, Gary Anderson szerint Hamiltonnak előző csapata gyenge formájában is szerepe volt, idén viszont a mérnököknek már nem szabnak gátat a pilóta visszajelzései.
A hétszeres világbajnok formájának hanyatlása egybeesik a szívóhatású autók 2022-es érkezésével, mert bár kétségtelen, hogy mindenekelőtt a Mercedes csúszott le a sport trónjáról az új szabályokkal, ugyanakkor egyre több jel utal arra, hogy Hamiltonnak sem fekszik az általuk megkövetelt vezetési stílus. Sőt, a brit hozzáállása valójában még mélyíthette is csapatának problémáit, ezt fejtegeti a Jordan, a Stewart és a Jaguar istálló korábbi technikai igazgatója, a ma már szakíróként dolgozó Gary Anderson egy a Telegraphon írt elemzésében.
Bár Hamiltonnak a Mercedesnél töltött utolsó három évében is voltak erős időszakai – tavaly két győzelmet szerzett, 2023-ban pedig azért mégis harmadik lett a pontversenyben – Anderson szerint tévútra vitte a csapat mérnökeit, hogy sztárversenyzőjük igényeit szem előtt tartva akkor is a győzelmet hajszolták, amikor ehhez nem volt meg a szükséges technikájuk.
„A Mercedes 2022 és 2024 közötti küszködései idején gyakran mondtam, hogy inkább a lehetőségeikből kellene a legtöbbet kihozniuk ahelyett, hogy egy csodaszert keresnek, amivel egy csapásra újra győztesek lehetnek. Úgy tűnik, George Russell és Kimi Antonelli ebben a szezonban az előbbi utat járják. Russell az egyetlen versenyző a mezőnyben, aki idén minden versenyt a legjobb öt között zárt, a Mercedes autója pedig jóval kiszámíthatóbbnak és stabilabbnak tűnik, még ha egyelőre nem is futamgyőztes” – írja Anderson.
„Úgy hiszem, hogy ez a változás annak köszönhető, hogy Hamilton már nincs a csapattal. A Mercedes nem tehette meg a nehéz időkben, hogy nem figyel Hamilton visszajelzéseire, hiszen rengeteg sikert és tapasztalatot halmozott már fel velük. Nyilvánosan és a színfalak mögött is az elsőszámú versenyzőként kellett őt kezelni, komolyan véve a meglátásait azzal kapcsolatban, hogyan tehető jobbá az autó.”
„Gyakran hallottuk Hamiltont arról beszélni, hogy kísérletezik a beállításokkal, szemben Russell-lel, aki csak próbálta kihozni a legtöbbet az alá rakott autóból. Úgy hiszem, a Mercedes és a mérnöki gárda most tud majd igazán prosperálni, hogy Hamilton már nincs velük. A szívóhatású autók érkezésétől kezdve küzdelmes volt az élete. Akár a saját vezetési stílusa, akár az autó karakterisztikája okozta a problémáit, nem tudott szabadulni tőlük. A csapat hozzáállása azonban az idei évtől megváltozott, és ez látszólag jól működik Russell és Antonelli számára. A Mercedes immár új irányba fejleszthet a fiatalabb, kevésbé tapasztalt és sikeres versenyzőinek visszajelzései alapján.”
Hamiltonnak a Ferrarinál is nehezen megy az új kihívásokhoz való alkalmazkodás, a Szaúd-arábiai Nagydíj utáni csalódottságában már azt mondta, hasonlóan gyenge formára számít magától a szezon hátralévő részében. A brit eddigi legjobb eredménye vörösben (a sanghaji sprint megnyerése mellett) egy 5. hely, a bajnokságban pedig a 7. pozícióban áll, ami eddigi legrosszabb év végi eredményének is számít tavalyról.
Kalle Rovanpera hét gyorsasági után is megőrizte hibátlan teljesítményét a Kanári-szigeteken, ahol Sébastien Ogier is meglépett Elfyn Evans elől. A Hyundai csapatából ismét Adrien Fourmaux kezdett jobban.
A Kanári-szigetek Rally hetedik szakaszát is Kalle Rovanpera nyerte, azonban ezúttal már csak 1 másodperccel volt gyorsabb Sébastien Ogier-nál, míg a harmadik időt Elfyn Evans érte el6.9 másodperccel Rovanpera mögött.
A Hyundai csapatából akárcsak pénteken, szombaton is Adrien Fourmaux kezdett jobban, aki szeretné utolérni Takamoto Katsutát, azonban a második nap nyitó szakaszán a toyotás volt gyorsabb 2 tizeddel. Fourmaux 5.3 másodperccel volt gyorsabb Thierry Neuville-nél, és 10.9 másodperccel Ott Tanaknál.
Összetettben Rovanpera már 27.8 másodperccel vezet Ogier előtt, akit 14.5 másodperccel követ Elfyn Evans.
Sami Pajari a negyedik, míg Takamoto Katsuta 7 másodperccel követi a finn versenyzőt és 9 másodperccel előzi meg a hatodik helyre lépő Fourmaux-t.
A WRC2-ben Yohan Rossel mind a hat pénteki szakaszt megnyerte, szombaton azonban öt tizeddel gyorsabban kezdett Alejandro Cachón, így a két versenyzőt 18.2 másodperc választja el egymástól az első két helyen, míg Nikolay Gryazin a harmadik-
Szombaton még öt gyorsasági vár a mezőnyre.
Kanári-szigetek Rally, állás SS7 után
1 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 1:25:01.4
2 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +27.8
3 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +43.3
4 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1:06.4
5 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:13.4
6 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +1:22.4
7 #1 Thierry Neuville – Martjn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1:26.2
8 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +1:32.6
9 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +2:38.4
10 #21 Yohan Rossel – Arnaud Dunand (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +3:25.7
11 #31 Alejandro Cachón – Borja Rozada (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +3:43.9
12 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +3:55.5
13 #28 Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov (BUL – KGZ) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +4:06.6
14 #22 Léo Rossel – Guillaume Mercoiret (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +4:10.7
15 #29 Emil Lindholm – Reeta Hamalainen (FIN) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +4:10.8
Április 26., szombat
09:05 SS7 Moya – Gáldar 1 24.09 km Rovanpera 14:29.6 / 1. ROVANPERA, 2. Ogier, 3. Evans
10:48 SS8 Arucas – Firgas – Teror 1 13.75 km
11:58 SS9 Tejeda – San Mateo 1 23.30 km
16:05 SS10 Moya – Gáldar 2 24.09 km
17:48 SS11 Arucas – Firgas – Teror 2 13.75 km
18:58 SS12 Tejeda – San Mateo 2 23.30 km
21:35 SS13 Las Palmas de Gran Canaria 1.80 km
Április 27., vasárnap
09:10 SS14 Agüimes – Santa Lucía 1 14.97 km
10:05 SS15 Maspalomas 1 13.47 km
11:35 SS16 Costa Canaria 1.50 km
12:21 SS17 Agüimes – Santa Lucía 2 14.97 km
14:15 SS18 Maspalomas 2 (Power Stage) 13.47 km
27 éve, az 1998-as imolai futamon búcsúztak az X-szárnyú autók.
Persze ízlések és pofonok, így bizonyára voltak és vannak olyanok, akiknek tetszett az 1997-ben megjelenő, az 1998-as szezon elején elterjedő X-szárny az F1-es autókon, de talán többségben vannak azok, akik csúnyának találták az áramszedőnek is becézett szárnymegoldást, noha a történelem során azért születtek még finoman szólva is érdekes kialakítású F1-es autók.
Az „X-szárnyúak” ugyanakkor amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan mentek, az FIA ugyanis biztonsági aggályok miatt betiltotta ezt a kialakítást, így az napra pontosan 27 éve, az április 26-án rendezett 1998-as San Marinó-i Nagydíjon szerepelt utoljára. A megoldás történetéről és az egyes csapatok által alkalmazott változatról alábbi cikkünkben írtunk még a verseny 25. évfordulója alkalmából.
A Hyundai Kanári-szigetek Rally első napján látott hatalmas hátránya nem javítható a hétvége során, mivel ehhez az autó áttervezése kellene.
A Toyota ötös vezetéssel zárta a Kanári-szigetek Rally első napját, ahol Kalle Rovanpera minden szakaszt nyert pénteken, míg a Hyundai minden pályán szenvedett.
Kalle Rovanpera szárnyalásának okaként Sébastien Ogier a Hankook most debütáló kemény keverékű abroncsához való jobb alkalmazkodást jelölte meg.
Ugyanez okozta a Hyundai problémáját is, azonban ahhoz, hogy a dél-koreai gyártó javítani tudjon formáján, az egész autót át kellene tervezni.
“Az új gumi megjelenése rávilágított az autóval kapcsolatos tervezési problémára, melyet később nem lesz nagyobb probléma megoldani, mert már korábban is tapasztaltunk hasonló problémát – mondta Francois-Xavier Demaison, a Hyundai műszaki igazgatója a DirtFishnek. – A javításhoz azonban fejlesztési jokerekre és homológizációra van szükség.”
A Hyundai előzetesen nem számított ekkora hátrányra a spanyol versenyen.
“Sokkal jobb eredményben bíztunk. Nem csináltuk meg a házi feladatot mielőtt idejöttünk. Új gumigyártónk lett idén és nem számítottunk arra, hogy ekkora problémát jelent majd a gumi kezelés. Távol vagyunk az élmezőny tempójától, de azt is furcsa volt látni, ahogy egy finn versenyző az összes pályán legyőzte az aszfalt-specialista Sébastien Ogier-t. Szóval van miért kapkodni a fejünket, de azt hiszem Mr. Ogier is vakarja a fejét, amikor megpróbálja megérteni Kalle Rovanpera tempóját.”
Thierry Neuville jól teljesített a tesztversenynek szánt Sierra Morena Rallyn, ezért Demaison a Kanári-szigeteken is jó teljesítményben bízott. A Kanári-szigetek Rally pályái azonban teljesen más profillal rendelkeznek, mint amivel az ERC-futam.
“Thierry Neuville elég magabiztos teljesítményt nyújtott a Sierra Morena Rallyn, ez a verseny azonban nem volt reprezentatív a Kanári-szigetekre. Itt mások a körülmények, ezért küzdünk. Sok autóbeállítást kipróbáltunk a három versenyzőnkkel péntek délután. Ezért most ki kell találni, hogy mi lesz a legjobb beállítás szombatra és vasárnapra.”
Adrien Fourmaux péntek délelőtt még a dobogó közelében tudott lenni, délután azonban az ő teljesítménye is visszaesett, így Thierry Neuville és Ott Tanak is megelőzte.
“Szerintem könnyebb vezetni a lágyabb gumikon – mondta a francia versenyző. – Már a teszten küzdöttünk a különböző keverékű gumikon. Meg kell értenünk, hogy ez miért van és miért vagyunk sokkal lassabbak a többieknél.”
Ott Tanak péntek este megerősítette, hogy a Hyundai problémája nem megoldható a hétvégén.
“Ma többet voltunk az autó alatt, mint az autóban, nem tudjuk megoldani a problémát – mondta a 2019-es világbajnok. – A sebességváltóhoz, a felfüggesztéshez nem tudunk hozzányúlni, ezért csak kisebb módosításokat végezhetünk, mint a rugók cseréje, a stabilizátor helyzetének megváltoztatása. Ezek azonban nem oldják meg a problémát. Csak annyit tudunk tenni a hétvégén, amit ma csináltunk, nagyon nehéz motivációt találni a hatodik helyért való harcra.”
Thierry Neuville sem volt boldog péntek este.
“Nincs elég időnk felsorolni a listát, amin változtatni kellene – mondta a tavalyi világbajnok. – Az alapokat azonban nehéz megváltoztatni. Egy verseny során nagyon korlátozott, hogy mit tehet az ember.”
Kalle Rovanpera mind a hat szakaszt nyerte, míg a Toyota ötös vezetéssel zárta a Kanári-szigetek Rally első napját. A WRC2-ben Yohan Rossel megismételte Kalle Rovanpera pénteki teljesítményét.
Kalle Rovanpera a pénteki nap teljes egészében megőrizte hibátlan teljesítményét, és a csütörtöki hivatalos teszt után a nyitó nap minden szakaszán a legjobb eredményt érte el. A kétszeres világbajnok teljesítménye azonban csak azok számára lehet meglepetés, akik nem tudják, hogy a 24 éves versenyző a tavalyi évet részben pályaversenyzéssel töltötte. Nagy eséllyel pedig ez a tapasztalat is nagy segítségére volt az első napon, amit végül 26.8 másodperc előnnyel zárt Rovanpera.
A második helyet először még Elfyn Evans kaparintotta meg a nap nyitó szakaszán, azonban a második szakasztól azt Sébastien Ogier vette át, és bár a két versenyző szoros csatát vívott, összességében a nyolcszoros világbajnok biztosan tartotta helyét a vb-éllovas előtt.
A Hyundai részéről Ott Tanak és Thierry Neuville az egész pénteket végig szenvedte, főként az autó tapadásával küzdve, azonban délelőtt Adrien Fourmaux még képes volt legalább a dobogón állók közelében lenni, délután azonban a francia versenyző is tempót vesztett, és a nap végére a dél-koreai csapat legjobb versenyzője Thierry Neuville lett Tanakot és Fourmaux-t megelőzve.
Egyes hírek szerint a Hyundai versenyzőinek szenvedését a gumik és a most debütáló kemény keverékű abroncsokhoz nem jó autóbeállítás okozhatta.
A délután során a Hyundai versenyzőinek szenvedését kihasználva Sami Pajari a negyedik, míg Takamoto Katsuta az ötödik helyre lépett, így a Toyota hihetetlen, ötös vezetéssel zárta a napot.
Szombaton, azonban ha a Hyundai javulni tudna még képesek lehetnének legalább a negyedik helyet megcélozni.
Az M-Sport versenyzői ugyancsak nem sok élményt szerezhettek pénteken, mivel jócskán elmaradtak a Rally1-es kategória, de még a Hyundai versenyzőinek tempójától is, így Grégoire Munster a kilencedik, míg Josh McErlean még a WRC2-ben éllovas Yohan Rossel és második helyezett Alejandro Cachón tempóját sem tudta tartani és csupán 12.
Yohan Rossel tempóját azonban kategóriatársai sem tudták megközelíteni, a francia versenyző csakúgy, mint Kalle Rovanpera hat szakaszgyőzelemmel zárt, aminek köszönhetően 18.7 másodperc előnnyel rendelkezik a spanyol versenyző előtt, míg a harmadik helyen Nikolay Gryazin egy forgásnak is köszönhetően 38.9 másodperc hátránnyal áll.
Szombaton ismét hat szakasz vár a mezőnyre, ráadásul a versenytáv is 5.2 km-rel több lesz, mint pénteken.
Kanári-szigetek Rally, állás SS6 után
1 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 1:10:31.8
2 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +26.8
3 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +36.4
4 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +55.3
5 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:06.0
6 #1 Thierry Neuville – Martjn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1:13.3
7 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +1:14.1
8 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +1:14.8
9 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +2:11.1
10 #21 Yohan Rossel – Arnaud Dunand (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +2:50.7
11 #31 Alejandro Cachón – Borja Rozada (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +3:09.4
12 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +3:16.2
13 #28 Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov (BUL – KGZ) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +3:29.6
14 #29 Emil Lindholm – Reeta Hamalainen (FIN) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +3:32.7
15 #22 Léo Rossel – Guillaume Mercoiret (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +3:34.0
Április 26., szombat
09:05 SS7 Moya – Gáldar 1 24.09 km
10:48 SS8 Arucas – Firgas – Teror 1 13.75 km
11:58 SS9 Tejeda – San Mateo 1 23.30 km
16:05 SS10 Moya – Gáldar 2 24.09 km
17:48 SS11 Arucas – Firgas – Teror 2 13.75 km
18:58 SS12 Tejeda – San Mateo 2 23.30 km
21:35 SS13 Las Palmas de Gran Canaria 1.80 km
Április 27., vasárnap
09:10 SS14 Agüimes – Santa Lucía 1 14.97 km
10:05 SS15 Maspalomas 1 13.47 km
11:35 SS16 Costa Canaria 1.50 km
12:21 SS17 Agüimes – Santa Lucía 2 14.97 km
14:15 SS18 Maspalomas 2 (Power Stage) 13.47 km