back to top
2026. március 20. 11:56
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 332

    Pajari jónak érezte svéd versenyét, ahol sokat tanult

    0

    Sami Pajari a péntek reggeli defekt után már csak a verseny teljesítésére és tanulásra helyezte a hangsúlyt a Svéd Rallyn, ahol végül a hetedik helyen ért célba. 

    Sami Pajari eleve inkább tanulni, semmint gyorsan vezetni szeretett volna a Svéd Rallyn a Rally1-es Toyotával, azonban a pénteki első gyorsaságin egyből defektet szedett össze, ami után nem volt értelme felesleges kockázatot vállalni. A finn versenyző összességében a hetedik helyen zárt és sokat tanult. 

    “Összességében jó versenyünk volt, bár néhol túlságosan lassú voltam – mondta Sami Pajari a Svéd Rally után. – Sok értékes dolgot tanultam a hétvégén.” 

    A 23 éves pilóta szerint sokat számít a rajtpozíció Svédországban. 

    “A verseny előtt mindig találgatunk, hogy kinek mennyire lesz jó a rajthelye, de igazából csak akkor derül ki, amikor odaérsz egy kanyarhoz és megpróbálod bevenni. Van, ahol ezt gyorsabban lehet megtenni, mint gondolnád és van, ahol lassabban, attól függően, hogy hányadikként indulsz.” 

    Fotó: Toyota Gazoo Racing

    Pajari a defektre is kitért a futam után. 

    “A defekttel nagyjából 40 másodpercet vesztettünk, összességében jónak éreztem a tempót előtte, de közel sem voltunk az előttünk induló Kalle Rovanperához. A defekt miatt szombaton rosszabb volt a rajthelyünk, így még több időt veszítettünk. Úgy érzem, hogy a defekt nélkül egy helyezéssel előrébb érhettünk volna célba. Az idővesztés ellenére jónak érzem a versenyünket, ahol sokat tanultam.” 

    Hamilton is kipróbálta az új Ferrarit, miközben a tifosi pusztítja a természetet, hogy jobban lássa őt

    0

    A Ferrari új versenyzője, Lewis Hamilton aligha lenne elragadtatva, ha megtudná, mire vetemedett az egyik rajongó annak érdekében, hogy zavartalanul figyelhesse, amint megteszi első köreit az SF-25 volánjánál.

    Miután délelőtt Charles Leclerc járatta be elsőként a Ferrari 2025-ös Forma-1-es modelljét a fioranói pályán, délután Hamiltonon volt a sor, hogy szintén megszerezze első tapasztalatait idei versenyautójáról. A brit és a monacói versenyző 200 kilométeres távon osztozhattak, ennyi engedélyezett ugyanis egy ilyen filmforgatási napként elkönyvelt esemény során.

    Amint Hamilton kihajtott a garázsból, hasonló éljenzés fogadta az 1-es kanyar domboldalán összegyűlt szép számú rajongó részéről, mint korábban Leclerc-t.

    Az egyik rajongó azonban egy nem túl szép pillanatot is megörökített kamerájával: a délután folyamán valaki ugyanis lefűrészelt egy vékony törzsű fát, amely zavarta a kilátást a nézők és a pálya között. A régóta környezettudatos életmódot élő és azt hirdető hétszeres világbajnokban biztosan nem keltene jó benyomást ez a környezetrombolás a tifosi részéről.

    Pedig ha valaki a pálya egy másik pontjára ment, ott ilyen közeli videót is lehetett készíteni Hamiltonról az új autójában, bezavaró vegetáció nélkül:

    Diósgyőrben indul a hatfutamos magyar ralibajnokság 2025-ben

    0

    Megjelent az MNASZ 2025-ös versenynaptára, melyben a HUMDA Országos Ralibajnokság futamai is szerepelnek.

    Hat futamos lesz 2025-ben a HUMDA Országos Ralibajnokság, mely április elején a Diósgyőrben kezdődik.

    A második futamon, május elején a veszprémi Rally Hungaryn az ERC-mezőny mellett a hazai élvonal is rajthoz áll.

    A június közepi Mecsek Rally bár kiesett az EHRC idei naptárából, azonban a Mitropa Kupának köszönhetően továbbra is szerepel nemzetközi bajnokságban.

    A negyedik versenyre Székesfehérvárott kerül sor, majd ősszel a Győr Rallyt és a szezonzáró Zemplén Rallyt fogják megrendezni.

    Az ORB és ORC bajnokságok hat, míg az ORB2 és Historic sorozatok öt futamból állnak majd.

    A ralisprint bajnokságból egyelőre csak a szezonnyitó Orfű Rally ismert.

    Megjelent az Orfű Rally versenykiírása

    MNASZ versenynaptár 2025

    Martins Sesks bizakodó a jól sikerült Svéd Rally után

    0

    Martins Sesks Svédországban versenyzett először havon Rally1-es autóval és idei első futamán a hatodik helyet szerezte meg, így mindkét M-Sportos versenyzőt megelőzve. 

    Martins Sesks a Rally1-es kategóriában tavaly biztatóan debütált, idén pedig félszezont teljesít az M-Sport Ford Pumájával. 

    A lett versenyző számára nem ígérkezett könnyűnek a Svéd Rally, ahol először vezette hóban a Rally1-es járművet, és a mezőny többi tagjához hasonlóan először versenyzett Hankook gumikon is. 

    Sesks végül több szakaszon is harmadik idővel ért célba, és nagyobb hibát nem vétve végül a hatodik helyen ért célba. 

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    “Szerintem egész jól sikerült a versenyünk és sokat is tanultunk – mondta Sesks a verseny után. – Nagyon örülök, hogy erős teljesítményt tudtunk bemutatni és következetesen tudtunk versenyezni. Azt hiszem, ha ezt a teljesítményt és következetességet tudjuk folytatni, akkor az idei szezonunk is jól sikerülhet a WRC-ben.” 

    A lett versenyző idén legalább öt versenyen fog még indulni, legközelebb Portugáliában. 

    Soha nem látott felvételek kerültek ki az F1-es közvetítésben nem használt kamerából

    0

    Olyan képsorokat láthatunk a 2024-es Magyar Nagydíj időmérő edzéséről, amelyekhez hasonlót még soha nem adtak ki a nyilvánosságnak.

    Miközben a Forma–1 soha nem volt még ennyire biztonságos, időről időre bizonyítást nyer, hogy nem állhat meg a fejlődésben ezen a téren. És nem is áll, amiben hatalmas szerepe van a Nemzetközi Automobil Szövetségnek, hiszen az FIA szakemberei fáradhatatlanul igyekeznek javítani a pályák és az autók biztonságán. Ebben segít nekik többek között egy olyan nagysebességű kamera is, amely folyamatosan a versenyzőt veszi, miközben az autóval a pályán halad. Ennek a kamerának a felvételeit azonban nem játsszák be a közvetítésbe és más platformokon sem tárják a nyilvánosság elé, ezért igazán különleges az a videó, amit Matt Amys készített a YouTube-csatornájára. Az elismert F1-es tartalomgyártó ebben bemutatja általánosságban az autókon használt kamerákat, majd rátér az FIA-t balesetek esetén rendkívül részletes felvételekkel ellátó eszközre.

    Az F1-es autókon 6 darab rendszeresített fedélzeti kamera készít felvételeket a közvetítések számára – ami nem jelenti azt, hogy mindig minden autón van is ennyi, de ha valamelyik éppen nincs fent, akkor azzal megegyező súlyú ballaszttal pótolják. Van egy az orrkúpon; kettő a felső legbeömlő fölött (egy előre és egy hátra néző); egy szemben a versenyzővel; egy a „válla fölött”, illetve tavaly rendszeresítették a hátsó lámpa alatti, hátrafelé néző kamerát.

    Ezek a kamerák 1280×720-as felbontású, 50 fps-es felvételeket készítenek. Azért nem nagyobbat, mert ezt rögtön továbbítaniuk kell a helyszíni tévés bázisra, és minél kisebb a bitráta, annál gyorsabban meg tudják tenni (0,33 másodperc alatt jut el az adott képkocka jelenleg az autóból a központba). Ezután digitálisan csinálnak a felvételekből Full HD-t, hogy a nézők már ezt élvezhessék a képernyők előtt.

    Az úgynevezett T-kamera a pilóták megkülönböztetésére is szolgál, hiszen adott csapatban az egyik neonszínű, a másik fekete / Fotó: Joe Portlock/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    Ezen a hat kamerán kívül azonban még két kamera van az autón. Az egyik a glória előtt levő 360 fokos kamera, amelynek a felvételét nem lehet adásba tenni, de azt utólag előszeretettel használja az F1 a közösségi médiás felületein vagy a honlapján közzétett videókban. És van a kizárólag az FIA elemzéseit szolgáló nagysebességű kamera, amely jelenleg a glóriába építve, a pilóta felé nézve készít felvételeket. Ennek a kamerának eddig egy darab screenshotját láthattuk a Romain Grosjean 2020-as bahreini balestéről készített vizsgálati anyagban, Matt Amys azonban most elérte, hogy az FIA kiadjon neki egy felvételt.

    Maga a kamera – amelyet egyébként a Formula E is használ – egyébként nagyjából akkora, mint egy felnőtt férfi mutatóujja, és 400 képkocka/másodperccel rögzít VGA felbontásban (tipikusan 640×480 pixel). A gumibevonatú aluminium egységet az SDR (Safety Data Recorder – biztonsági adatrögzítő) látja el árammal, amelyben tartalék akkumulátor is van, hogy a kamera az autó energiaellátásától függetlenül is működhessen. A felvételeket a kamerában levő, 32 GB-os merevlemez tárolja, és több mint egy verseny ráfér.

    glória, kamera
    Mivel az F1-ben a csapatok aerodinamikai elemekkel vonhatják körbe a kamerát, eléggé belesimul a környezetébe, de azért látszik a helye / Forrás: Matt Amys YouTube

    A videóhoz biztosított felvétel pedig nem mást mutat, mint Sergio Pérez 2024-es hungaroringi időmérőn elszenvedett balesetét – a mexikói pilóta emlékezetes módon a Q1-ben szállt el a 8-as kanyarban, majd csapódott a pályát övező védősávnak. Így most szuperlassításban is megnézhetjük, hogy milyen erők hatottak a Red Bull tavalyi év végén elküldött versenyzőjére az ütközéskor.

    „Az ilyen szintű lassítás nélkül, hacsak nem vagy nagyon szerencsés és nincs egy képkocka pont az adott pillanatról, akkor nem fogod látni [a becsapódás pillanatát]. Úgyhogy [ez a kamera] hatalmas előnyt jelent, mert lépésről lépésre látni a balesetet, és enélkül rengeteg információról lemaradnánk – szólalt meg a videóban Nuno Coelho da Costa, az FIA biztonsági igazgatója. – Kezdetben pont szemben volt a kamera a pilótával, ez volt akkor a legjobb pozíció. Nagyon fontos, hogy látszódjon a sisak és a HANS, a vállak és a biztonsági öv is, hogy a baleset során minden mozgást lássunk. Az egyik gond viszont az volt, hogy amennyiben mozdult a kormánykerék, az kitakarta a képet. A glória bevezetése új lehetőségeket teremtett a számunkra, onnantól kezdve játszadozhattunk a kameraszögekkel, hogy a sisaktól a vállakig a legjobb felvételeket készíthessük.”

    glória, kamera
    A kamera helye egy lecsupaszított glórián / Forrás: Matt Amys YouTube

    „Balesetnél megvizsgáljuk a felvételt, és igyekszünk megérteni, hogy miként működtek a különböző biztonsági berendezések, és hol van tér a fejlődésre – folytatta a szakember. – Nemcsak önmagában a kamera felvételeit elemezzük. Számos szenzor van az autón, gyorsulásmérő van a pilóta füldugójában, és nemrég kifejlesztettünk egy szoftvert, amely az összes adatot szinkronizálja a felvételekkel. Mindig azt mondom, hogy a necces helyzetekből tanuljuk a legtöbbet. Pusztán statisztikailag nézve is több van ezekből, mint a súlyos bukásokból, úgyhogy nemcsak utóbbiakat vizsgáljuk, hanem a többit is. Megnézzük, hogy mi az, ami jól működött, és mi az, ami nem. Fontos megérteni azt is, hogy mikor működtek úgy a biztonsági berendezések, ahogyan kell nekik, és kell-e további elemzéseket, teszteket, szimulációkat végezni. Ezek akár hónapokat is igénybe vehetnek.”

    A teljes videó alább nézhető meg:

    Már lehet nevezni a szezonnyitó tereprally versenyre

    0

    Megjelent a tereprally ob első futamának versenykiírása. A március 21-22-én zajló Desert Express 300-ra március 13-ig lehet nevezni.

    A bugaci központú futamon a prológ mellett két szelektívet kell teljesíteniük a versenyzőknek, ezek össztávja 302 kilométer lesz. A pályákat teljes egészében homokos talajon jelölik ki a szervezők.

    A kétnapos verseny első napja az adminisztratív és technikai átvételekkel zajlik, a prológot március 22-én reggel 8-kor kezdik a résztvevők. Az első szelektív 10 órakor, a második 14:20-kor rajtol, majd 18:30-kor a díjkiosztóval fejeződik be az évnyitó, aminek a központja a Bugacon az Aranymonostor Látogatóközpontban lesz.

    A rajlista a prológ eredménye alapján készül majd, a leggyorsabb rajtol elsőként, az első 10 induló kétperces, a többiek egyperces időközökkel indulnak. A pálya két részből áll majd, az első 68, a második 68.2 kilométer lesz, a prológot 9.2 kilométeres szakaszon rendezik. A nézői pontokat szokás szerint a verseny előtt teszik közzé a szervezők.

    Tavaly Miroslav Zapletal nyerte a versenyt, második helyen Tomas Ourednicek ért célba, harmadik pedig a Mészáros Lőrinc – Miklós Alexandra duó lett.

    Desert Express 300
    foto: Pataky Péter

     

     

    Megérkezett a 2025-ös Ferrari, így fest a pályán az SF-25 (videók, fotók)

    0

    Szerdán délelőtt a pályán is debütált a Ferrari 2025-ös Forma–1-es autója, az SF-25.

    Miután a keddi londoni szezonindító eseményen bemutatta a sötétebb vöröset és a motorborításon egy nagy fehér logót kapó idei festését, majd rendereken közzétette a 2025-ös autóját, a Ferrari szerdán délelőtt első alkalommal vitte pályára az SF-25-öst Fioranóban. Az új modellt Charles Leclerc próbálhatta ki először forgatási nap keretein belül, míg Lewis Hamilton majd délután ülhet bele.

     

     

    A Ferrari a tavalyi konstruktőri második hely után az idén egyértelműen a világbajnoki címeket célozza meg, amire a 2024-es erőviszonyok alapján minden esélye meg is van, miközben természetesen még ők sem tudják, hogy mekkorát sikerült előrelépni a riválisokhoz képest. Az istállóhoz az idei évtől csatlakozott Hamilton, aki már januárban munkába állt Maranellóban, és Leclerc-rel közösen több teszten – köztük a Pirelli 2026-os gumi-prototípusainak próbáján – is túl van a 2023-as, illetve a 2024-es Ferrarival.

    Tanak nem elégedett a Svéd Rallyn nyújtott teljesítménnyel

    0

    Ott Tanak a Svéd Rally pénteki szakaszain még biztatóan kezdett, későbbi tempójával azonban nem volt elégedett a negyedik helyen célba érve. 

    A Montén elért ötödik hely után Ott Tanak jól kezdett pénteken Svédországban, szakaszt nyert és a verseny élén is tudott állni. A 2019-es világbajnok később azonban nem tudta megismételni jó tempóját, így, ha kis hátránnyal is de a negyedik helyen zárt, mindössze 4.9 másodperccel elmaradva csapattársától, a tavalyi világbajnok Thierry Neuville-től. 

    “A vasárnap ugyanolyan jól sikerült, mint a szombat, tehát nem jól – mondta Ott Tanak a verseny végén. – Azt mondanám, hogy szombaton elvesztettük ezt a versenyt. A kezdés azonban pozitív volt.” 

    Fotó: Hyundai Motorsport

    Az észt versenyző a Hankook szöges gumijairól is elmondta véleményét. 

    “Jégen egész jól működtek a gumik, lazább havas részeken már kevésbé. A következő évre bőven lesz mit fejlesztenie a gyártónak.” 

    Tanak két futam után 35 pont hátrányba került Elfyn Evans mögött az egyéni bajnokságban, azonban a második helyen álló Sébastien Ogier-tól csupán 7 pontra van az ötödik helyen. 

    Sötétedő, fehér foltos Ferrari és egy igazán nagyot változó dizájn – íme a 2025-ös autófestések

    0

    Megtartotta a Forma–1 a születésének 75. évfordulója alkalmából F1 75 névre keresztelt szezonindító eseményét a londoni O2 Arénában, ahol az összes csapat bemutatta az idei festését.

    Rendhagyó szezonkezdet ez a hagyományos februárokhoz képest, hiszen ahelyett, hogy napról napra izgatottan várhatnák a rajongók az egyes csapatok saját bemutatóját, többségük semmiféle eseményt nem rendezett, s egyesek – a Sauber, a Haas és a Ferrari – a festésbemutatóval kötötték össze, hogy online leleplezzék idei autójukat is. Az alábbiakban összegyűjtöttük, melyik csapat mivel rukkolt elő a nagy közös londoni esemény során.

    Sauber

    A tavalyi szezont az utolsó helyen záró csapat kezdte a sort, Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto képében két új pilótával, a külső pedig a névadó szponzor Stake révén neonzöld maradt. A Sauber az idei modellről, a C45-ről osztott meg képeket saját csatornáin.

    Williams

    Alexander Albonnal és az újonnan érkező Carlos Sainzcal lépett színre a Williams, a spanyol pedig első részsikerét el is érte, hiszen ellenállt a kísértésnek, hogy élete legnagyobb színpadán, több mint tízezer néző előtt elénekelje védjegyévé vált dalát, a Smooth Operatort.

    A Williams FW47 múlt pénteken már bemutatkozott egy silverstone-i sajtóeseményen, de most ők is előálltak a stúdiófotókkal az idei autóról.

    Racing Bulls

    A Red Bull kiscsapata idénre nemcsak (ismét) nevet váltott, de színt is. Bár ők még mindig titkolóznak, a 2024-es modellről mutattak fotókat az oldalukon, ám a tavalyhoz képest megváltozott színösszeállítás miatt így is van min bámészkodni Yuki Tsunoda és Isack Hadjar autóján.

    Haas

    A csapatot váltó Esteban Oconnal, valamint a tavalyi három beugrása után első teljes szezonjára készülő Oliver Bearmannel vág neki az idei szezonnak a Haas, ami már a mezőny legfiatalabb istállójának is 10. évadja lesz a Forma-1-ben.

    Az amerikaiak az alábbi fotókon tárták a nagyérdemű elé idei versenyautójukat, a VF-25-öt.

    Mercedes

    A Mercedes volt a leginkább szűkmarkú az online tartalmak terén, nem osztottak meg saját képeket Andrea Kimi Antonelli és George Russell autójáról, így csupán az eseményen készültekkel kell beérniük a rajongóknak. A csapat azonban már korábban közölte, hogy február 24-én mutatja be a W16-os modellt, már Bahreinben tartózkodva és a tesztre készülve.

    Red Bull

    Miután minden csapat maga választhatta meg a bevonulás módját, a Red Bullnál kicsit régi identitásukat idézve igazi partihangulatot varázsoltak a színpadra a táncoló tömeg által körbevett autóval, miközben Max Verstappen és új csapattársa, Liam Lawson köszöntötték a közönséget.

    A Red Bull esetében is csak a 2025-ös festést vehetjük szemügyre a 2024-es, Verstappennel egyéni bajnoki címig jutó autón.

    Ferrari

    A legnagyobb várakozás természetesen a Ferrarit, az utolsó előttiként bemutatkozó csapatot övezte, ezúttal nem is csupán a csapat hagyományai miatt, hanem azért is, mert Lewis Hamilton vonult be az autó mögött a színpadra Charles Leclerc és Frédéric Vasseur csapatfőnök mellett. Azzal, hogy élőben mutatkozott Hamilton új csapata szerelésében, az eseményt világszerte figyelőkben egy fokkal mélyebben tudatosodhatott, hogy tényleg megtörtént az F1 történetének egyik legnagyobb formátumú csapatváltása.

    Természetesen a Ferrari sem mutatott új autót, hiszen azt másnap, szerdán egy saját, olaszországi eseményen teszik majd meg. A festés azonban változott, a motorborítás ugyanis egy jókora fehér foltot kapott mindkét oldalon.

    McLaren

    A 26 év után tavaly a konstruktőri trónra ismét felülő McLaren zárta az estét. A csapat távoli fotókon már ugyan megvillantotta idei autójának álcafestéses külsejét múlt héten a silverstone-i bejáratás során, ám most teljes papajapompájában gördült a színpadra a tavalyi bajnokautó, amely festés a jövő heti teszten már felkerül majd az MCL39-re is Bahreinben.

    Itt lehet nézni az F1 történetének első szezonindító eseményét (videó)

    0

    Olyan eseményre készül a Forma-1 Londonban, amihez hasonlóra még sohasem volt példa a sport történetében, ám a füstje alighanem nagyobb, mint a lángja lesz, hiszen a 2025-ös szezonbemutatón egyetlen grammnyi 2025-ös F1-es versenyautót sem fogunk látni.

    Február 18-át írunk, eljött tehát a nagy nap, amire a Forma-1 tulajdonosai hosszú ideje fokozott izgatottsággal készülnek: 21 órai kezdettel összegyűlik a sport összes csapatvezetője, versenyzője és autója egy közös bemutatóra. Az F1 75 Live névre keresztelt eseményt hivatalosan az F1 75. évfordulója alkalmából szervezik, de mivel a legelső verseny 75. évfordulója majd május 13-án lesz, most márciusban viszont már a sportág 76. szezonja rajtol el, nem csoda, hogy nehezen kommunikálható, pontosan mi is az, amiért mindenki felvonul a londoni O2 Arenában, és amire 28 és 55 ezer forintos ártartományban árulták a nézői jegyeket.

    Alighanem mindösszesen annyiról lehet szó, hogy az F1 tulajdonosai is akartak maguknak egy szeletet a csapatokra irányuló felhajtásból, ami a februári autóbemutatók idején egyenként éri őket. Ezért most rendeztek egy egyszerinek mondott közös eseményt, amivel konkrétan ki is csináltak a klasszikus és a szezonok legkülönlegesebb időszakának számító februárt, hiszen így alig akad csapat, amely saját bemutatót tartana. Váratlanul előállt néhány távoli képpel a McLaren, február 14-én prezentálta magát a Williams, illetve egy nappal a londoni dzsembori után, február 19-én lesz egy Ferrari-bemutató, de a többi csapat a jelek szerint megpróbálja megúszni a saját eseményt a londoni felvonuló mögé bújva, és majd legfeljebb csak a bahreini teszt előtti napokban tesz közzé képeket.

    Pedig, és ezt fontos hangsúlyozni, ezen az estén senki nem fogja bemutatni a 2025-ös autóját. Az esemény festésbemutatóként lett beharangozva, ami azt jelenti, hogy mindenki a tavalyi autóját állítja ki azzal a külsővel, amit az idei fog majd viselni. Az eddig a nyilvánosság előtt magát megmutató csapatoknak így nem is volt engedélyezett a végleges festéssel kiállniuk, hogy maradjon azért valami újdonság Londonra is, ahol az istállók egymás után, 7-7 perces blokkokban fognak bemutatkozni, az autó mellett vélhetően a két versenyzőt és a csapatfőnököt a színpadra állítva.

    Nem kizárólag az F1-ről fog szólni az este, hiszen zenés betételemekkel is készülnek a szervezők: fellép majd a Take That, Kane Brown country-előadó, egy mgk néven ismert amerikai rapper, valamint az F1 zenéjét megkomponáló Brian Tyler formációja, a We Are Dreaming.

    Az estet egy brit színész-humorista, Jack Whitehall fogja vezetni, aki mellett feltűnnek majd az F1 saját helyszíni riporterei, Laura Winter, Lawrence Barretto és Ariana Bravo is. A vendégek között pedig legendás Forma-1-es versenyzők és más hírességek megjelenését is ígérik, akik bizonyára a 18:30 és 20:30 közötti vörös szőnyeges bevonulás során is kérnek majd maguknak a vakufényből.

    Hol lehet nézni?

    A londoni festésbemutató közép-európai idő szerint 21 órakor kezdődik, és ekkor indul a közvetítés is, ami az F1-es versenyek közvetítési jogával rendelkező tévécsatornákon is követhető lesz, ugyanakkor a még szélesebb tömegek elérése érdekében a Forma-1 saját közösségi oldalain is közvetíti azt a Facebooktól egészen a TikTokig. A legnépszerűbb választás alighanem a YouTube-verzió lesz, ami az alábbi videóban indul majd tehát este 21 órától.