back to top
2026. március 20. 13:32
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 333

    Itt lehet nézni az F1 történetének első szezonindító eseményét (videó)

    0

    Olyan eseményre készül a Forma-1 Londonban, amihez hasonlóra még sohasem volt példa a sport történetében, ám a füstje alighanem nagyobb, mint a lángja lesz, hiszen a 2025-ös szezonbemutatón egyetlen grammnyi 2025-ös F1-es versenyautót sem fogunk látni.

    Február 18-át írunk, eljött tehát a nagy nap, amire a Forma-1 tulajdonosai hosszú ideje fokozott izgatottsággal készülnek: 21 órai kezdettel összegyűlik a sport összes csapatvezetője, versenyzője és autója egy közös bemutatóra. Az F1 75 Live névre keresztelt eseményt hivatalosan az F1 75. évfordulója alkalmából szervezik, de mivel a legelső verseny 75. évfordulója majd május 13-án lesz, most márciusban viszont már a sportág 76. szezonja rajtol el, nem csoda, hogy nehezen kommunikálható, pontosan mi is az, amiért mindenki felvonul a londoni O2 Arenában, és amire 28 és 55 ezer forintos ártartományban árulták a nézői jegyeket.

    Alighanem mindösszesen annyiról lehet szó, hogy az F1 tulajdonosai is akartak maguknak egy szeletet a csapatokra irányuló felhajtásból, ami a februári autóbemutatók idején egyenként éri őket. Ezért most rendeztek egy egyszerinek mondott közös eseményt, amivel konkrétan ki is csináltak a klasszikus és a szezonok legkülönlegesebb időszakának számító februárt, hiszen így alig akad csapat, amely saját bemutatót tartana. Váratlanul előállt néhány távoli képpel a McLaren, február 14-én prezentálta magát a Williams, illetve egy nappal a londoni dzsembori után, február 19-én lesz egy Ferrari-bemutató, de a többi csapat a jelek szerint megpróbálja megúszni a saját eseményt a londoni felvonuló mögé bújva, és majd legfeljebb csak a bahreini teszt előtti napokban tesz közzé képeket.

    Pedig, és ezt fontos hangsúlyozni, ezen az estén senki nem fogja bemutatni a 2025-ös autóját. Az esemény festésbemutatóként lett beharangozva, ami azt jelenti, hogy mindenki a tavalyi autóját állítja ki azzal a külsővel, amit az idei fog majd viselni. Az eddig a nyilvánosság előtt magát megmutató csapatoknak így nem is volt engedélyezett a végleges festéssel kiállniuk, hogy maradjon azért valami újdonság Londonra is, ahol az istállók egymás után, 7-7 perces blokkokban fognak bemutatkozni, az autó mellett vélhetően a két versenyzőt és a csapatfőnököt a színpadra állítva.

    Nem kizárólag az F1-ről fog szólni az este, hiszen zenés betételemekkel is készülnek a szervezők: fellép majd a Take That, Kane Brown country-előadó, egy mgk néven ismert amerikai rapper, valamint az F1 zenéjét megkomponáló Brian Tyler formációja, a We Are Dreaming.

    Az estet egy brit színész-humorista, Jack Whitehall fogja vezetni, aki mellett feltűnnek majd az F1 saját helyszíni riporterei, Laura Winter, Lawrence Barretto és Ariana Bravo is. A vendégek között pedig legendás Forma-1-es versenyzők és más hírességek megjelenését is ígérik, akik bizonyára a 18:30 és 20:30 közötti vörös szőnyeges bevonulás során is kérnek majd maguknak a vakufényből.

    Hol lehet nézni?

    A londoni festésbemutató közép-európai idő szerint 21 órakor kezdődik, és ekkor indul a közvetítés is, ami az F1-es versenyek közvetítési jogával rendelkező tévécsatornákon is követhető lesz, ugyanakkor a még szélesebb tömegek elérése érdekében a Forma-1 saját közösségi oldalain is közvetíti azt a Facebooktól egészen a TikTokig. A legnépszerűbb választás alighanem a YouTube-verzió lesz, ami az alábbi videóban indul majd tehát este 21 órától.

    A Toyota elnöke nem győzte dicsérni a WRC-csapatot a Svéd Rally után

    0

    Akio Toyoda nagy örömmel fogadta a Toyota ismételt kettős sikerét, miután Elfyn Evans Takamoto Katsuta előtt tudott nyerni a Svéd Rallyn. 

    Villámrajtot vett a Toyota csapata a WRC idei szezonja során, a Montén elért kettős siker és maximális pontszám után ezt a teljesítményt megismételte Svédországban is a japán gyártó. 

    A Svéd Rally győztese alaposan megnehezítette a saját életét

    Akio Toyoda, a Toyota elnöke érthetően nagyon elégedett a Svéd Rally eredményével. 

    “Svédországban az első öt versenyző között csupán 25 másodperc döntött és három toyotás versenyző vett részt a nagy csatában – mondta Akio Toyoda. – Elfyn Evans nyert mindössze 3 másodperc előnnyel Takamoto Katsuta előtt, mögöttük pedig három világbajnok zárt, köztük Kalle Rovanpera is. Az idei svéd verseny nagyon izgalmas volt, beleértve a záró napot is. Gratulálok Elfynnek és Scott Martinnak a győzelemhez. Korábban nem volt szerencséjük ott, ezért öröm, hogy ismét nyerni tudtak.” 

    Elfyn Evans szinte első győzelmét aratta igazi havas futamon, hiszen 2020-as sikerekor sok pálya inkább murvás volt Svédországban. 

    “Gondolom, Taka még mindig frusztrált kicsit, hogy nem sikerült nyernie, de bízom benne, hogy ez a verseny megmutatta számára, hogy képes győzelemért harcolni. Kenyában hasonló elszántságot várok tőle.” 

    Evans és Katsuta a vasárnapot és a Power Stage-et is az első két helyen, ebben a sorrendben fejezte be, így a Toyota a Montéhoz hasonlóan maximális pontszámot gyűjtött és 38 pont előnyre tett szert a gyártók bajnokságában. 

    “Elfyn és Takamoto nagyszerűen vezetett a Power Stage-en is. Nagyon izgatott voltam a szakasz előtt, és hihetetlenül jó volt látni ezt az eredményt. Köszönjük a tökéletes kettős győzelmet. Nagy köszönet az egész csapatnak, akik olyan jó autókat készítettek, amivel a végsőkig lehet a győzelemért harcolni.” 

    Elfyn Evans közel egyfutamnyi előnyt szerzett két verseny alatt

    Elfyn Evans a Montén elért második hely után svéd győzelmével komoly előnyre tett szert az egyéni bajnokságban. 

    Herczig Norbert: Van egy diszkrét bája, amikor az Európa-bajnok tankolja az autódat

    0

    Herczig Norbert és Ferencz Ramón megnyerte az ERC felkészülési versenynek szánt Rally Lloret de Mar-t a hétvégén. A pilótával a hazaérkezés után beszélgettünk az élményekről és a tapasztalatokról.

    A hétvége folyamán végig azt tartottuk szem előtt, hogy tesztelni mentünk, ezért még az utolsó két gyorsasági előtt is állítottunk az autón, mert az eredménynek nem volt jelentősége számunkra – kezdte az összegzést Herczig Norbert.  A csapatnak viszont fontos volt az eredmény is, Llarena tulajdonosként szeretett volna győzelemmel bemutatkozni. Szerencsére ez nem forgott veszélyben, még úgy sem, hogy a mérnökünkkel is megbeszéltük, hogy a fő cél a felkészülés az ERC szezonnyitóra, ezért közösen ezt képviseltük a csapatvezető felé. Tehát különféle beállításokkal mentünk egész hétvégén, és szerencsére mindig jó irányba mentünk el. Nagyon jó volt az, is hogy ez egy nagy főpróba volt nekünk és minden olyan apró dolog előjött az autóban amire oda kellett figyelnünk. Ugye egy versenyautó amikor kijön a gyárból még nincs készen, nem úgy áll a biztonsági öv, az ülés, az italtartó, ahogy az nekünk kényelmes. Ki kell találni hová kerül a szerszámos táska, a guminyomás mérő, a lámpasor kapcsolója és még sorolhatnám. Szerencsére volt éjszakai gyorsasági is, így be tudtuk állítani a lámpasort, úgy, hogy nekem kényelmes legyen, a kanyarlámpát, hogy megfelelő helyre világítson, de még arra is oda kell figyelni, hogy a navigátor lámpája jó helyre világítson, és ne zavarja a pilótát. Ezt a rengeteg apróságot mind be tudtuk állítani, és mellette megnyertük a versenyt is, ami plusz öröm. Furán hangozhat, de ha úgy jövünk el, hogy harmadikak vagyunk, akkor sem lettem volna csalódott, mert ezúttal a szokottnál is jobban koncentráltunk saját magunkra.

    Lehet akármennyit tesztelni zárt pályán, mégis egy verseny a legjobb felkészülés?

    Ezt ugye szokták mondani azok, akik ehhez nagyon értenek, hogy a versenynél nincs jobb teszt, és ez valóban így van. Úgy gondolom, hogy mikor a beállítások 75-80 százalékban készen vannak egy autónál, akkor el lehet menni tesztversenyre, mert akkor már finomhangolni kell. Emellett azokat a procedúrákat, amit alapvetően egy versenyző páros vagy egy csapat egy mérnökkel, szerelőkkel együtt végrehajt egy versenyen, csak ott tudod modellezni. Nekünk is nagyon fontos volt, hogy az etapon a megállást, a guminyomás beállítást, a gumimelegítést, a beöltözést, a pontos érkezést az időellenőrzőre gyakorolni tudjuk. Lehet, hogy 30 év versenyzés után furcsán hangzik, de mivel nálunk picit több idő maradt ki, ezek a rutin-felfrissítések nagyon hasznosak voltak. Ráadásul a Toyota három ajtós, emiatt sokkal többet nyitogatjuk a csomagtartót, és folyamatosan használtuk az emelőt is a menet közbeni állítások miatt.

    Herczig Norbert, Ferencz Ramón
    foto: Herczig Norbert

    Ahogy mondtad, az eredmény másodlagos, de mégis nyertetek, ráadásul a helyi versenyzők ezeken a pályákon mindig gyorsak.

    Valóban nem voltak óriási nevek, de például a harmadik helyezett srácra szeretném felhívni a figyelmet. Az etapon a navigátora vezetett, mert ő még csak 17 éves, de nagyon ügyes, nagy tehetség, és a helyiek azt mondták, hogy az idősebb Carlos Sainz egyengeti az útját. Volt egy skodás páros, akik szintén figyelemreméltóan mentek, sajnos ők az első napon kiestek, kiütötték a futóművet amikor nekimentek egy szalagkorlátnak.

    A második helyezettet is érdemes megemlíteni, a francia duó tavaly, ha jól számoltam, 16 versenyen indult a Hyundai i20-szal.

    Oda is jöttek a végén gratulálni, szimpatikusak voltak, és valóban ügyesen mentek ők is. Ettől függetlenül, ahogy mondtam is, a helyén kezeljük ezt az eredményt, mert ugyan ez is egy megméretettetés volt, amit sportolóként jó érzés a dobogó tetején befejezni, mégis inkább egy ökölvívó vagy egy teniszező felhozó versenyéhez hasonlítanám.

    Herczig Norbert, Ferencz Ramón
    foto: Herczig Norbert

    Milyen volt a Toyota?

    Életemben először versenyeztem Toyotával, szerintem Ramón is. Nagyon jó autó, nagyon a kezemre áll, ezt a korábbi teszthez hasonlóan most is meg tudom erősíteni. Ugyanakkor kell még vele kilométert mennem, mert a tempós részeknél nem vagyok még olyan magabiztos, mint amilyen lenni szoktam. Az egyes-kettes kanyaroknál még kell egy picit szoknom, és talán a beállítások terén is tudunk ezen a részen előre lépni. A nagyobb kanyaroknál ezek már megvannak, ott nagyon jól működött a kocsi. A fékek is hibátlanok, nem tudtam elmelegíteni őket, pedig mentünk bőven lefelé, és volt 20 kilométeres gyorsasági is, amit háromszor is teljesítettünk. Összességében remek az autó, továbbra is úgy érzem, hogy jó döntés volt a váltás amikor jött a lehetőség.

    Llarena milyen csapatfőnök?

    Nagyon lelkes, jó ezt látni, de látszik, hogy még az út elején jár, mint csapattulajdonos. Kell neki azért még jópár verseny és egy néhány év mire fel fog érni arra a szintre, ahová szerintem ő predesztinálja a saját magát és a csapatát. Nagyon jó látni azt is, hogy nem csak ő, hanem Sara (Fernandez) is mindenben segédkezik.

    Azért annak van egy diszkrét bája, amikor a három évvel ezelőtti csapattárs és Európa-bajnok tankolja az autódat, vagy a szintén Európa-bajnok navigátor készíti a szendvicsedet, aztán pedig szurkol és vár a célban.

    Az utolsó gyorsaságin is bejöttek a célba és pódiumon is nagyon büszkék voltak. Nekik ez többszörösen is fontos, egyrészt az emberi oldaláról, másrészt pedig azért, mert csapatvezetőként győzelemmel mutatkoztak be.

    Most pedig irány az ERC. Oda milyen megközelítéssel mentek?

    Az tény, hogy van még min dolgozni, de alapvetően azt azért látni kell, hogy megvan az Eb-rutinunk. Az alapkoncepció az, hogy szeretnénk magunkat jól érezni az autóban és abba a flow-ba kerülni, amibe most ezen a versenyen kerültünk. Figyelni fogjuk az eredményeket, hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak kocsikázni megyünk oda. Ennyi rutinnal, egy ilyen autóval, ezekkel a beállításokkal természetesen szeretnénk jól szerepelni.  Azt pedig majd meglátjuk, hogy a többiek mennyit fejlődtek. A jó eredmény érdekében iktattuk be ezt a tesztversenyt, ezért voltunk decemberben tesztelni és még a verseny előtt is tesztelünk a helyszínen.

    Nekünk itthon, és nektek is nagyon tetszik az autó, de a spanyoloknak mennyire tetszett az új dizájn?

    Nagyon díjazták a dekort, a social médiában rengeteg helyen feltűntünk a hétvége alatt. Én ezeket kevésbé tudom mérni és figyelni, de a csapatmédiát felügyelő lányomtól azt az információt kaptam, hogy nagyon sok megtekintésünk volt. Volt például olyan posztunk is, amelyet eddig 16-18000-ren néztek meg. Személyesen is sokan odajöttek hozzánk, figyeltek minket, ezt éreztük is. Az is igaz, hogy ezen a versenyen az Eb múltunkkal, a dobogós helyezéseinkkel megvolt a nevünk, kiemelt versenyzőknek számítottunk. Aranyosak, kedvesek voltak és nagyon megköszönték, hogy eljöttünk a versenyünkre, ami egy nagyon jól szervezett, hangulatos futam volt.

    Herczig Norbert, Ferencz Ramón
    foto: Herczig Norbert

     

     

     

    Abiteboul szerint nem kedvezett a szerencse a Hyundainak Svédországban

    0

    Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport elnöke és csapatvezetője szerint jól teljesítettek versenyzői a Svéd Rallyn, de a szerencse inkább a Toyotának kedvezett. 

    A Montén még elsősorban Sébastien Ogier és Elfyn Evans hibáira számíthattak volna a Hyundai Motorsportnál, a Svéd Rallyn azonban sokkal közelebb voltak a koreai gyártó versenyzői Evans-höz és Katsutához, végül azonban a szerencse nem Thierry Neuville-nek és Ott Tanaknak kedvezett. 

    A címvédő a dobogós helyezése ellenére sem volt elégedett

    “Akárcsak a Montén, Svédországban is szoros különbség döntött, és sajnos nem a mi javunkra – mondta Cyril Abiteboul a Svéd Rally végén. – Thierry Neuville nagyon jól teljesített egy átlagos kezdés után. Sikerült sebességét és magabiztosságát dobogós eredményre váltania, ami azt jelzi, hogy a dolgok jó irányba haladnak. A Svéd Rally eredménye azt jelenti, hogy nem jól indult számunkra a bajnokság, azonban nem gondolom, hogy nagy fejlesztésekre lenne szükségünk, csupán több szerencse kell. Probléma mentes versenyekre kell törekednünk és több szerencsére lesz szükségünk már a Szafari Rallytól.” 

    A Hyundai két verseny után 38 pontos hátrányba került a Toyotával szemben a WRC gyártók bajnokságában. 

    A Hyundai a régebbi autójával indul a Szafari Rallyn

    0

    A Hyundai Motorsport fejlesztette Rally1-es autóját a Svéd Rallyra, azonban Kenyában óvatosságból visszatér a régebbi i20 N Rally1-hez. 

    A Svéd Rallyn tovább fejlesztett Rally1-es autóval állt rajthoz, harcolt a győzelemért és végül Thierry Neuville révén a harmadik, Ott Tanaknak köszönhetően pedig a negyedik helyen zárt a Hyundai. 

    A frissített autó megbízhatóságával kapcsolatban azonban még vannak kérdések, ezért óvatosságból a koreai gyártó a régebbi autót fogja használni a kenyai Szafari Rallyn. 

    “Kenyában visszatérünk a régebbi autóhoz, mert jobbnak gondoljuk a megbízhatóságát – mondta Ott Tanak a Dirtfishnek a Svéd Rally után. – A Szafari Rallyn nagyon sokat számít a megbízhatóság.” 

    Thierry Neuville több részletet árult el az autóváltással kapcsolatban. 

    “Összességében nem tudtunk eleget tesztelni dobálós szakaszon az új autóval, és a régebbi autót jobbnak érezzük ilyen utakon – mondta a vb címvédő. – A csapat úgy döntött, nem vállal felesleges kockázatot az új autóval.” 

    Fotó: Hyundai Motorsport

    A belga versenyző elmondta érzéseit az új autó kapcsán is. 

    “A rövidebb szakaszokon gyorsak tudtunk lenni Svédországban és jól éreztem magam az autóban is, de a hosszabb, gyorsabb pályákon már elkezdtem küzdeni. Kicsit keményebb differenciálművet használtam, mint a csapattársaim, ami talán túl kemény volt a gyorsabb szakaszokon. A problémában azt hiszem, a gumik is szerepet játszottak. Nehéz összehasonlítani a régi és új autót, mert a svéd pályákon sokat számított a rajthely. Láthattuk, hogy a mezőny közepén rajtolni néha jobb, néha rosszabb volt. Összességében, amikor az új autó működött, jónak tűnt és csatában tudtunk lenni. Most már csak egy jó beállítás kell hozzá, még nagyon új az autó és úgy tűnik, hogy lehet még javítani a beállításán.” 

    Cyril Abiteboul szerint csak később lehet igazán véleményt alkotni az új autóról. 

    “Nem olyan ember vagyok, aki mindig kifogást keres, de az új autó frissítéseit nem hóra találtuk ki – mondta a Hyundai Motorsport elnöke és csapatvezetője. – A fejlesztések murvára, különösen sima murvára és részben aszfaltra készültek. Szóval az új autóról inkább Finnország vagy Chile után tudom elmondani a véleményemet. Svédországban tavaly nyerni tudtunk, 2023-ban pedig Craig Breen volt csatában a győzelemért. Most kevésbé voltunk meggyőzőek, de nem szabad elfelejteni, hogy új gumikat kellett használni.” 

    A Szafari Rallyt március 20-23. között rendezik. 

    Latvala megkönnyebbült a Svéd Rally végén

    0

    Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke a Svéd Rally utolsó napján sokat izgult, így a versenyt követően megkönnyebbült, hogy sikerült elérni a kettős sikert. 

    Jari-Matti Latvala sokat izgult a Svéd Rally utolsó szakaszain, hogy sikerül-e probléma nélkül célba érnie Elfyn Evansnek és Takamoto Katsutának, miközben a győzelemért és a Hyundai versenyzői ellen is versenyeztek. 

    Végül a nap nagyobb baj nélkül zárult és Evans első, valamint Katsuta második helyével a Monte után ismét kettős sikert ért el a japán gyártó, ráadásul sorozatban másodszor a maximális pontszámot szerezte a gyártók között. 

    “Igazán idegtépő reggel volt – mondta Latvala a verseny végén az utolsó napról. – Nagyon idegesítő, amikor a saját versenyzőid a győzelemért egymással harcolnak. Végül sikerült elkerülni a nagyobb problémát és egy nagyon izgalmas verseny végén nagyon jó eredményt értünk el. Eleinte még azt hittem, hogy nagyobb különbségek lesznek a versenyzők között, végül azonban az élboly három másodpercen belül maradt.” 

    Takamoto Katsutát Latvala az utolsó gyorsasági előtt nyugodt vezetésre kérte, ez végül a második helyet eredményezte, de a csapatfőnök így is nagyon elégedett volt. 

    Katsuta erős jelzést kapott, mennyire nyomhatja a Svéd Rallyn

    “Tavaly, amikor Chilében tartott egy kis szünetet Taka, nagy dolgok történtek vele. Visszatérve megnyugodva nagyon jó eredményeket ért el. Mentálisan sokkal jobb állapotba került, jobban tudott koncentrálni. Svédországban megmutatta, hogy készen áll elérni első futamgyőzelmét.” 

    Max McRae a Tagai Racing Citroënjével versenyez a BRC-ben

    0

    A McRae dinasztia legifjabb tagja továbbra is a Tagai Racing Technology által felkészített autóval versenyez, de kategóriát és sorozatot váltott.

    Max McRae már a tavaly évben is a Tagai Racing Technology által felkészített autóval versenyzett, a Junior ERC-ben harmadik lett a Peugeot 208 Rally4-gyel. Emellett a Brit ralibajnokságban (BRC) is indult, ott egy Ford Fiesta Rally2-est terelgetett, összesen négy futamon. Az idén összeköti a kettőt, és a BRC-ben indul Tagaiék Citroën C3 Rally2-jével.

    Max McRae a dinasztia legfiatalabb tagja, édesapja, Alister, és a nagyapja, Jimmy is raliversenyző volt, és akkor a világbajnok nagybátjyát, a legendás Colin McRae-t még meg sem említettük. A húszéves versenyző először február 23-án, az East Riding Stages Rallyn indul az új autójával, amit Magyarországon tesztelt.

    Max McRae
    Fotó: Max McRae Motorsport

    „Mindenképpen építkezni szeretnék, és tovább akarok lépni a tavalyi évhez képest – mondta Max McRae a DirtFishnek. – Nagyon izgatott vagyok, hogy a teljes szezon előttem áll, ez egy olyan program, amibe igazán bele tudom vetni magam. Szerdán teszteltem először a Citroënt Magyarországon, és nagyon lenyűgözött. Sokat dolgoztunk az aszfaltra való beállításokon, de az autó azonnal önbizalmat adott. Az autó új nekem, de a csapat nem. Az elmúlt szezonban a TRT-vel versenyeztem a Junior ERC-ben. Ismerem a csapatot és ők is ismernek engem. Teljes mértékben bízom bennük, nagyszerű srácok!”

    Azzal természetesen Max McRae is tisztában van, hogy a vezetékneve és a felmenői miatt vele szemben fokozottak az elvárások.

    „Ezt meg tudom érteni. Az emberek látni fogják, hogy a Citroënnel érkezem, és az az elvárás, hogy az élen fogok versenyezni. Hidd el, senki sem akarja ezt nálam jobban, már csak azért is, hogy a nagypapám és az apukám ne emlékeztessenek arra, hogy ők már megtették – válaszolta a felvetésre Max. – Ez újabb tanulóév lesz, vannak versenyek, amelyeken még nem indultam, és ez egy új autó és újak a gumiabroncsok is, de határozottan remélem, hogy az élen fogok versenyezni. Győzelmek, bajnoki címek? Majd meglátjuk.”

    Max McRae navigátora Fair Cameron lesz, a Citroën pedig MRF abroncsokon gurul.

    Max McRae
    Fotó: Max McRae Motorsport

    Mick Schumacher érdekes részletet osztott meg arról, miért tört ketté alatta a Haas 2022-ben

    0

    Az idén jelen állás szerint nem vállal szerepet a Forma–1-ben, és csakis a hosszú távú világbajnokságban versenyez, de Mick Schumacher nem tett le róla, hogy egy napon visszatérjen a száguldó cirkusz mezőnyébe. Szerinte rosszul ítélték meg, és mai fejjel már másképp viselkedne a Haasszal.

    Tavaly még mutatkozott némi esély arra, hogy két szezon után Mick Schumacher visszakerülhet a Forma–1 mezőnyébe, de miután az Alpine, a Williams és a Sauber/Audi is átnézett rajta, a 2021-ben és 2022-ben a Haasnál két szezont lehúzó német pilóta inkább lemondott a Mercedes tartalékpilótai állásáról, és az idei évtől már minden erejével a hosszú távú világbajnokságban való versenyzésre koncentrál.

    Ám míg az esélyei jelen állás szerint elenyészők, az Alpine gyári csapatában második évét kezdő versenyző továbbra sem tett le a Forma–1-ről. „A Forma–1 mindig az életem része lesz. 11 éves koromban határoztam el, hogy ott akarok versenyezni. Továbbra is ez a célom, ez a sorozat volt és lesz az élethosszig tartó álmom. Továbbra is befejezetlen ügyem van a Forma–1-gyel, és még egyszer bizonyítani szeretnék ott. Ha megnézem a jelenlegi mezőnyt, kétségem sincs afelől, hogy versenyképes lennék, én sem vagyok rosszabb a többieknél. Jó lenne, ha kaphatnék még egy esélyt, és bizonyíthatnám ezt. Sok ember szerintem tévesen ítélt meg” – idézi Schumachert a Speedweek.

    A téves megítélés természetesen annak köszönhető, hogy az F1-ben töltött két idénye alatt nagy szorgalommal törte az autókat. Összesen négy nagyon komoly bukást (2021-ben és 2022-ben is Monacóban és Dzsiddában) hozott össze kisebb, szintén anyagi kárral járó esések mellett, második évében pedig hónapokba telt felvennie a ritmust a visszatérő Kevin Magnussen mellett. „A megítélésemet leginkább a rólam szóló negatív nyilatkozatok határozták meg, és nem az, hogy miben vagyok jó. Az a kép alakult ki rólam, hogy autótörő versenyző vagyok” – mondta.

    Mick Schumacher, Alpine, WEC
    Az Alpine szezon előtti tesztjén / Fotó: Antonin Vincent / DPPI

    Persze nem mutatott jól, hogy miután a Haas sokkal versenyképesebb autóval rukkolt elő 2022-re, ő Szaúd-Arábiában totálkárosra zúzta azt, majd Monacóban az uszodai sikán után sikerült kettétörnie a VF-22-est. Ám mint azt most elárulta, utóbbi baleset rosszabbul festetett, mint amilyen valójában volt, erről pedig a Haas autója tehetett.

    „Azt nem vették figyelembe, hogy az autónkat így tervezték. A rögzítések hiánya miatt a tervezésnél az volt a szempont, hogy oldalsó becsapódás esetén a kocsi törjön ketté. A többi autó egy darabban maradt volna. Ezt akkor nem kommunikáltam, mert nem akartam még nagyobb súrlódást a csapattal – jelentette ki, majd kifejtette, ma már másként kezelné az akkor a csapaton belül kialakult helyzetet. – Bizonytalannak éreztem magam és nem vettem fel a kesztyűt, mert szégyellős voltam. De végső soron magabiztosságra és támogatásra van szükséged ahhoz, hogy teljesíts. Ma már jobban kiállnék magamért. Érettebbé váltam emberként, és nem mondanám olyan hamar azt, hogy »minden rendben van«, hanem kompromisszumok nélkül kiállnék magamért a csapaton belül. Át kellett esnem ezen az érési folyamaton, hogy azzá váljak, aki ma vagyok.”

    Személyes konfliktusa van egykori főnökének Mick Schumacherrel? – Steiner válaszolt

    A Svéd Rally győztese alaposan megnehezítette a saját életét

    0

    Elfyn Evans azt hitte, vasárnap reggel eldobta magától a győzelmet, de aztán javítani tudott, és megszerezte a tizedik WRC-futamgyőzelmét.

    Elfyn Evans kihozta a legtöbbet a Svéd Rallyból, hiszen megnyerte a versenyt, a vasárnapi értékelést és a power stage-et is, és így a maximálisan megszerezhető 35 ponttal térhetett haza Umeából. Azonban alaposan meg kellett izzadni a győzelemért csapattársával, Takamoto Katsutával szemben.

    A vasárnap nyitó szakaszon Evans rengeteg időt veszített, így Katsuta átvette a vezetést. Ugyanennek a szakasznak a második teljesítése során azonban Evans visszavágott, visszaszerezte az első helyet, és már nem is engedte ki a kezéből.

    „Alaposan megnehezítettem magamnak az életemet vasárnap reggel. Szerencsére utána sikerült fordítanom, és jól befejeznem a versenyt. Mindent összevetve elégedett vagyok a hétvégével – értékelt a pályafutása tizedik WRC-futamgyőzelmét megszerző Evans. – Megkönnyebbültem a végén, azt hittem, eldobtam magamtól a győzelmet a vasárnapi első szakaszon, de nem így történt.”

    Elfyn Evans
    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A világbajnokságban két futam után Evans fölényesen vezet, a teljes munkaidőben versenyző pilóták közül Kalle Rovanperä 30 ponttal van tőle lemaradva, Thierry Neuville 32, Ott Tänak 35, Katsuta 36, Adrien Fourmaux pedig 40 pontos hátrányban van.

    „Még korai a világbajnokságról beszélni, addig kell gyűjteni a pontokat, amíg csak lehet. Tényleg nagyon ritka, hogy jól sikerülő Monte után Svédországban is jó versenyt futunk. A körülmények kicsit a mi oldalunkon álltak, bíztam benne, hogy kihozzuk ebből a legtöbbet, és végül elég ez jól sikerült – mondta Evans, aki Katsutát is megdicsérte. – Taka igazán erős versenyt futott, folyamatosan nyomást gyakorolt rám. Lenyűgözően vezetett, nagyszerű küzdelem volt. A csapat szempontjából is örülök ennek, mert így ismét nagyon sok pontot szereztünk.”

    Elfyn Evans közel egyfutamnyi előnyt szerzett két verseny alatt

    Katsuta erős jelzést kapott, mennyire nyomhatja a Svéd Rallyn

    0

    Pályafutása legjobb világbajnoki futamát teljesítette Takamoto Katsuta, aki a Svéd Rally utolsó szakaszáig versenyben volt a győzelemért, végül másodikként zárt.

    Takamoto Katsuta már tavaly is nagyon gyors volt a Svéd Rallyn, akkor azonban szombaton nagyot esett, így kiszállt az első helyért vívott csatából. Az idén végig kitartott, és nagyon közel volt ahhoz, hogy megszerezze pályafutása első WRC-futamgyőzelmét, végül Elfyn Evanstől mindössze 3.8 másodperccel lemaradva a második helyen zárt.

    „Vegyes érzéseim vannak, nagyon örülök a csapat szereplésének, az egyik feladatom az volt ezen a hétvégén, hogy sok pontot hozzak nekik. Be akartam hozni az autót a célba, ami sikerült, úgyhogy emiatt elég boldog vagyok – mondta Katsuta. – Másrészt viszont végig közel voltam ahhoz, hogy a győzelemért harcoljak, és végül csak néhány másodperccel kaptam ki. Ez elég fájdalmas. Elfyn fantasztikusan hajtott az utolsó előtti szakaszon, és abban a pillanatban nem voltam kész arra, hogy annyira nyomjam, amennyire szerettem volna.”

    Takamoto Katsuta
    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Katsuta nagyon bölcsen közelítette meg az utolsó szakaszokat, az első futamgyőzelem kergetése nem vitte bele olyan kalandokba, amelyekbe korábban ennél kisebb tét mellett is belebonyolódott. Az óvatos megközelítésben szerepet játszott a csapatfőnökkel Jari-Matti Latvalával folytatott beszélgetése is.

    „Csak azt mondta, vezessek az érzéseim alapján – mondta Katsuta. – Persze sok üzenetet kaptam, és a legfontosabb az volt, hogy célba érjek. Erről egyértelmű jelzést kaptam, így az utolsó előtti szakaszon nem tudtam annyira nyomni. De érthető, mert tavaly nem voltam elég következetes, azt akarták, hogy előbb erős és konzisztens teljesítményt hozzak, és utána már készen álljak arra, hogy rendesen nyomjam neki. Így legalább egy jó versenyt teljesítettem, remélem, legközelebb már engedélyt kapok arra, hogy odalépjek.”

    Katsuta 33 éves várakozásnak vethetne véget, legutóbb 1992-ben nyert japán versenyző futamot a WRC-ben, akkor Kenjiro Shinozuka a legendás Elefántcsontpart Rallyn győzött.