Napra pontosan 70 éve tartották az 1954-es Svájci Nagydíjat, amelyen Juan Manuel Fangio győzelmével bebiztosította második világbajnoki címét. Ekkor még nem sejtették, hogy sokáig ez lesz az utolsó gyorsasági autóverseny az országban, pedig a pálya már akkor is rendkívül veszélyesnek számított.

1954. augusztus 22-én, vagyis éppen 70 évvel ezelőtt rendezték az az évi Svájci Nagydíjat. A futamon Juan Manuel Fangio rajt-cél győzelmet aratott, amivel ráadásul két fordulóval a vége előtt bebiztosította második vb-címét. A második helyért sokáig a két fiatal brit pilóta, Stirling Moss és Mike Hawthorn harcolt, de technikai hiba miatt végül mindketten kiestek, így José Froilán González és Hans Hermann örökölték meg a dobogós helyezéseket.

A viadalról azonban nem a konkrét események miatt emlékezünk meg, hanem azért, mert a mai napig ez volt az utolsó Forma–1-es verseny Svájcban. Abban az országban, ahol a sorozat első idényében is rendeztek futamot. Pedig az 1950-es idény fordulóinak otthont adó országok közül az Egyesült Királyságban és Olaszországban minden évben tartottak versenyt, Monaco és Belgium csak néhány évben maradt ki, és Franciaország is jóval többször volt része a versenynaptárnak, mint nem. (Az Egyesült Államokat azért nem említettük, mert az Indy 500-nak nem volt relevanciája az összetettre nézve.) Svájcban viszont sokáig semmilyen formában nem lehetett autókkal versenyezni, és az F1 a mai napig nem „teheti be a lábát” az országba.

Embed from Getty Images

A hőskorban a Bernhez közeli Bremgarten volt a svájci autóversenyzés központja, hiszen az ottani pálya fogadta a Grand Prix mezőnyét. A 7,280 km hosszúságú aszfaltcsík olyan szakaszokból állt össze, amelyek egyébként közútnak számítottak. A táj látványos volt, de a fényviszonyok néha kifejezetten rosszak voltak a fák miatt, amelyek ráadásul esőben még veszélyesebbé tették a helyszínt, hiszen miután elállt a csapadék, a víz még legalább egy órán keresztül csöpögött. A hosszúságát leszámítva sok szempontból a Nürburgring Nordschleiféra hasonlított, és a párhuzam mind a veszélyesség, mind a népszerűség terén megállta a helyét.

A nagydíjversenyzés mezőnyének tagjai 1934-ben mérkőztek meg először egymással Bremgartenben, egy bajnokságon kívüli futamon. A versenyt Hans Stuck, a későbbi F1-es pilóta, Hans-Joachim Stuck édesapja nyerte egy Auto Unionnal, de győzelmét beárnyékolta Hugh Hamilton végzetes balesete. A brit pilóta Maseratijának kitört a bal első kereke a rendkívül gyors Wohlenstrasse-kanyarban, aminek következtében egy fának csapódott, majd még több mint 20 métert csúszott, amikor egy másik fának ütközött. Az autója teljesen összetört, ő pedig szörnyethalt.

Mindezek ellenére a Svájci Nagydíj a következő öt idényben már része volt az Európa-bajnokságnak, a második világháború után, 1947-ben pedig ide is visszatért a mezőny. Sőt, 1948-ban itt rendezték az Európa Nagydíjat. Ez nem egészen azt jelentette, mint manapság, hiszen hivatalosan továbbra is Svájci Nagydíjnak hívták, sokkal inkább egy rangot jelölt, amelyet évről évre másik viadal kapott meg.

Abban az évben viszont az egyetemes autósport egyik legfeketébb hétvégéje zajlott le Bremgartenben. Az esőben rendezett edzésen a 30-as évek nagy alakja, Achille Varzi szenvedett halálos balesetet, miután a 700 kilogrammos Alfa Romeója maga alá temette. (Az olasz versenyzőn egyébként nem volt bukósisak, hiszen akkoriban ez még nem volt kötelező.) A futamon aztán a hazai pályán szereplő Christian Kautz sodródott le a pályáról az Eymatt-kanyarban, és egy korlátnak ütközve vesztette életét.

Ezzel pedig még nem volt vége: a később egészen 1964-ig a Forma–1-ben versenyző és ott két futamot is megnyerő Maurice Trintignant kirepült az autójából, aminek következtében nyolc napra kómába esett. A francia pilóta eszméletlen teste ráadásul a pályán hevert, és hárman is balesetet szenvedtek, miközben próbálták őt kikerülni, köztük az 1950-es világbajnok, Giuseppe Farina is.

Embed from Getty Images

A borzalmas események ellenére a helyszín nemcsak 1949-re, hanem 1950-re is maradt a versenynaptárban, vagyis a világbajnokság első idényében is fogadta a mezőnyt. Sőt, 1954-ig minden évben ez volt a helyzet, és egy kivétellel mindig a későbbi világbajnok diadalmaskodott: először Farina, majd Fangio, Alberto Ascari és megint Fangio.

A kivétel az 1952-es szezonnyitó volt. Abban az évben a Ferrari pilótája elindult az Indy 500-on, amelynek időmérőjét egy időben rendezték a Svájci Nagydíjjal. A hiányát csapattársa, Piero Taruffi használta ki a legjobban, aki így élete egyetlen F1-es győzelmét aratta. A hétvége egyébként ismét nagy balesetet hozott, hiszen az egyik betétfutamon, egy sportautóversenyen a második világháború előtti korszak sztárja, Rudolf Caracciola eltörte a lábát, amivel gyakorlatilag véget ért a pályafutása.

A Bremgartenben történt halálesetek ellenére egy másik pályán kellett tragédiának történnie ahhoz, hogy Svájcban változás legyen. A helyszín eredetileg az 1955-ös versenynaptárnak is része volt, ám az az évi, Pierre Levegh és több mint 80 szurkoló életét követelő baleset hatására a svájci kormány egyszerűen betiltotta a pályaversenyzést. Innentől kezdve Bremgarten csak hegyi futamoknak és raliversenyeknek adott otthont, de mára elhagyatottá vált.

Érdekesség, hogy a tiltás ellenére további két Svájci Nagydíjat rendeztek a Forma–1-ben. Persze ezzel semmilyen törvényt nem szegtek meg, hiszen a helyszín a franciaországi Dijon volt, de az eseményt a Svájci Autóklub szervezte. Az 1975-ös bajnokságon kívüli futamot ráadásul pont egy „hazai” versenyző nyerte Clay Regazzoni személyében, míg 1982-ben Keke Rosberg itt szerezte meg élete első F1-es győzelmét, amely egyben az egyetlen diadala volt az ő vb-címével záruló szezonban.

Svájcban évtizedekig nem enyhítettek a szabályon, mielőtt 2007-ben a törvényhozás 97–77 szavazati aránnyal eltörölte a tiltást. Mindez azonban soha nem lépett érvénybe, ugyanis a szenátus nem ratifikálta. 2015-ben aztán valóban megtörtént a részleges feloldás, és azóta elektromos autók számára lehetővé teszik a test test elleni versenyzést. A Formula E ezt ki is használta, és 2018-ban Zürichbe, míg egy évvel később Bernbe látogatott, ám a Forma–1 mezőnye továbbra sem térhet vissza az országba.

A bokszutca helyett benzinkúton tankolni egy F1-es futamon? – a későbbi világbajnok megcsinálta