Kezdőlap Blog Oldal 529

Magabiztos előnybe került az ORB2 pontversenyében Baksai a Székesfehérvár Rally után

0

Baksai László átvette a vezetést sz ORB2 pontversenyében a Székesfehérvár Rallyn szerzett második helyezéssel és előnye igen nagy is lett Rónavölgyi Endre kiesésével. 

A Székesfehérvár Rally előtt Rónavölgyi Endre és Aczél András 4.5 ponttal vezette az ORB2 pontversenyét Baksai László és Erdei Zoltán előtt, míg Tamás Gyula és Sztrakon Bence 11.5 pont hátránnyal állt a harmadik helyen. 

Az ORB2 negyedik futamán aztán egészen jó kezdett Rónavölgyi, azonban végül műszaki hiba miatt kiállni kényszerült, míg Baksai Várnai Dávid és Szabó Tamás mögött a második helyen ért célba. 

Várnai az ORB2-t, Wirtmann a historic versenyt nyerte Székesfehérváron

Így a Székesfehérvár Rally után Baksai 23.5 pont előnyre tett szert Rónavölgyi előtt, míg Tamás Gyula 35 pont hátránnyal a harmadik. 

A nyári szünet utáni két versenyen még ugyan sok pont szerezhető, de ezt az előnyt Baksai képes lehet megtartani, ha azt nézzük, hogy idén negyedik hely volt a legrosszabb eredménye.

A Hungaroring is kedves gesztussal tiszteleg Senna emléke előtt

0

A 30 éve elhunyt Ayrton Senna emléke előtt tisztelegve a Hungaroringen az idei versenyre a brazil zászló színeire festették le a rázóköveket a sikánnál.

A Hungaroring a Forma-1 egyik legrégebbi múltra visszatekintő pályája, a Magyar Nagydíj 1986 óta folyamatosan a versenynaptár része. Mostanában azonban nagy átalakításon esik át, aminek első ütemének eredményei már láthatók, de a legnagyobb változás csak ezután jön, hiszen az idei verseny után lebontják a közel négy évtizede átadott főépületet, hogy korszerű utódot húzzanak fel a helyére.

„A közműhálózat fejlesztése teljes mértékben befejeződött, ez érinti az áram- és vízellátást erre lehet építkezni a későbbiek során a nagy fejlesztésnél. Elkészült a bejárat is, végre egy méltó irodaházat és bejáratot kap a Hungaroring” – ecsetelte Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a Magyar Nagydíj előtti sajtóeseményen.

„Ezen a futamon elbúcsúztatjuk az 1986 óta álló nagy épületet – mondta. – Meg fogunk emlékezni erről, lesz egy Viszontlátásra-fal, amelyre meg lehet írni az üzeneteket, a pilótákkal is megemlékezünk róla.”

Gyulay Zsolt megemlítette, hogy a 2-es kanyar mögé felhúzott törmelékfogó-kerítés kialakítása az FIA szakembereit is meglepte pozitív értelemben, valamint kifejtette, hogy a Super Gold lelátó mögötti teret kibővítették, valamint 19 méterrel növelték a paddock szélességét.

Érdekesség lesz az idei Magyar Nagydíj és a Hungaroring látványában, hogy a sikánnál a rázókövek festése nem a megszokott lesz: a 30 éve elhunyt Ayrton Senna emléke előtt tisztelegve a brazil nemzeti zászló színeire, sárgára és zöldre festették le.

Elhangzott, hogy a futam napjára, vasárnapra még nincsenek jegyek, de péntekre és szombatra még lehet belépőkhöz jutni. A Volánbusz idén is indít ingyenes járatokat a Hungaroringre Kerepes HÉV-állomás és a versenypálya 3-as kapuja között, valamint Gödöllőre különbuszokat, ahonnan negyedóránként indulnak vonatok a Keleti pályaudvarra. Emellett a H8-as HÉV a rendezvény idején megnövelt kapacitással, a megszokottnál sűrűbben, 10-15 percenként közlekedik.

Versenyzőtársa szerint Senna előre érezte, hogy meg fog halni

Csomós növelte pontelőnyét az ORB-ben a Székesfehérvár Rally után

0

Csomós Mixi az ötödik helyezéssel és a Power Stage megnyerésével növelni tudta előnyét az ORB pontversenyében, összességében azonban mégis szorosabbá vált a bajnokság. 

A Székesfehérvár Rally előtt Csomós Mixi és Nagy Attila 1.5 ponttal vezette az ORB pontversenyét Turán Frigyes és Zsiros Gábor előtt, míg Klausz Kristóf és Papp Tamás 23, Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt 36, Tóth Tibor és Szabó József 42, Német Gábor és Németh Gergely pedig 42.5 pont hátránnyal állt. 

Az ORB negyedik futamán aztán mind Csomósék, mind Turánék, mind pedig Klauszék bajba kerültek, ráadásul Klausz ki is esett. 

Székesfehérvár Rally: Velenczeiék két év után ismét nyertek, Csomós két defekttel is ötödik

Székesfehérváron mégis Csomósék jöttek ki a problémákból jobban, hiszen sikerült megszerezniük az ötödik helyen, valamint megnyerték a Power Stage-et, így 19 pontra növelték előnyüket Turánék előtt, míg a harmadik helyre Velenczeiék álltak 26 pont hátránnyal, Németék pedig 36.5 pont hátránnyal a negyedik helyre álltak. Klauszék ugyanakkor 45 pont hátrányba kerültek. 

Mivel a bajnokságból még két verseny van hátra, és 85 pont szerezhető, az első öt versenyző egyaránt bajnok lehet még.

A Ferrari volt csapatfőnöke is a helyszínen szurkolt Robin Räikkönen gokartversenyén

0

Robin Räikkönen újabb győzelmet szerzett, ráadásul nem akárki szurkolt neki a helyszínen.

Miután márciusban nyerni tudott a svájci Rotax-bajnokság Tavasz-kupa elnevezésű szezonindító eseményén, Robin Räikkönen ezúttal a bajnokság negyedik, olaszországi Franciacortában rendezett fordulóján győzedelmeskedett. Kimi Räikkönen fia a micro kategóriában bizonyult a legjobbnak, amiről édesanyja és édesapja a közösségi médiában számolt be. A 9 éves tehetség futamait ráadásul keresztapja, az évtizedeken át a Ferrarinál dolgozó Gino Rosato, valamint a maranellóiak F1-es istállóját 2014 és 2019 között irányító Maurizio Arrivabene (az alábbi képen jobb szélen ingben) is a helyszínről figyelte.

 

Robin nemrég a svájci gokartbajnokságban is próbára tette magát, és nyilatkozott is:

Apja fia – így ad tökéletes angolsággal egyszavas válaszokat Robin Räikkönen (videó)

Mikkelsen több murvás versenyen indulna a Hyundai Motorsporttal

0

Andreas Mikkelsen bár részt vett idén már két aszfaltos WRC-futamon, igazi gyorsaságát csak a murvás Lengyel Rallyn tudta megmutatni, ezért bízik benne, hogy a görög Akropolisz Rallyn is tud indulni. 

Andreas Mikkelsen idén három WRC-futamon indulhatott a Rally1-es Hyundaijjal és mind háromszor a hatodik helyet szerezte meg, azonban az első két verseny és a Lengyel Rally között hatalmas a különbség. 

Amíg a Montén és Horvátországban is elmaradt a norvég versenyző a kívánt tempótól, addig a lengyel murván csak egy defekt miatt vesztette el az esélyét a dobogós eredménynek. 

“A Lengyel Rally volt az egyik olyan verseny, melyet kértem, hogy indulhassak rajta – mondta Andreas Mikkelsen a Dirtfishnek. – Örülök, hogy megmutathattam, hogy a mezőny elejében is tudok harcolni. Ez a tempó fontos volt nekem, az önbizalmamnak, és fontos volt, hogy tudjam, hogy murván valóban sokkal gyorsabb vagyok. Jó volt harcolni a győzelemért.” 

A norvég versenyző szeretne Görögországban is vezetni, annak ellenére, hogy az év elején még arról volt szó, hogy aszfaltos versenyeken indulhat, míg murván Esapekka Lappi vezetheti a Hyundai harmadik autóját. 

“Az Akropolisz Rally is egy olyan verseny, melyet szeretek, és korábban jó eredményeket tudtam ott elérni, ezért bízom benne, hogy ott is tudok indulni. Ugyanakkor korábban már nyertem aszfaltos versenyt Spanyolországban is, így tudok aszfalton is gyors lenni, azonban a murvás vezetés kissé természetesebb számomra. Aszfalton nagyon-nagyon magabiztosan kell vezetni, ez a magabiztosság pedig eddig hiányzott a Hyundai autójával. Murván azonban ezt a magabiztosabb teljesítményt könnyebben el tudom érni.” 

Megjelent a WRX nevezési lista Nyirádra

0

Az Eb nevezési listája után a rallycross vb és az RX2e indulóinak névsora is nyilvánossá vált. A WRX mezőnyben Wieszt Jankó is a benzineseket erősíti, de az elektromos autókból csak négy lesz a magyar futamon.

Az előzetsen várható 11 autóból csak 9 érkezik Nyirádra a rallycross vb másdik fordulójára. A hiányzó a KMS két tavalyi elektromos Volkswagen Polója, amit a höljesi első hétvégén Gustav Bergström és Sondre Evjen vezetett. Bergstörmnek ment jobban, mindkét döntőbe bejutott, a második napon dobogóra is állt.

Wieszt Jankó már június közepén bejelentette, hogy ott lesz a Vörös Katlan rajtrácsán a Megane RX-szel. Azóta az autó dekorja is elkészült, így Jankó elindulhat első vb futamán.

Wieszt
foto: Impossible RX Team

A technológiák csatájában így öt belsőégésű motoros autó harcol négy elektromos ellen. Kristoffersson, Veiby, Wieszt, Münnich és Pelfrene indul a hangos autókkal, az elektromosokat pedig két csapat, Timmy és Kevin Hansen, valamint Grönholm és Andersson képviseli.

A vb nevezési listája Nyirádon:

1 Johan KRISTOFFERSSON SWE KMS – HORSE
Powertrain
SWE VW Polo KMS 601 RX
8 Anthony PELFRENE FRA JDM Raptor
Racing
PRT Peugeot 208 WRX
12 Klara ANDERSSON SWE CE Dealer Team SWE PWR RX1e
21 Timmy HANSEN SWE Hansen World
RX Team
SWE Peugeot 208 RX1e
68 Niclas GRÖNHOLM FIN CE Dealer Team SWE PWR RX1e
71 Kevin HANSEN SWE Hansen World
RX Team
SWE Peugeot 208 RX1e
77 René MÜNNICH DEU ALL-INKL.COM
Muennich
Motorsport
DEU SEAT Ibiza
94 WIESZT Jankó HUN Impossible
RX Team
HUN Renault Mégane
RS RX
96 Ole Christian VEIBY NOR KMS – HORSE
Powertrain
SWE VW Polo KMS 601 RX

 

Az RX2e-ben is két hiányzó lesz a svéd futamhoz képest, ezzel elég szánalmas lett a mezőny, mindössze öt autó áll rajthoz. Egyikük a magyar Lajos Gyula, aki Höljesben nem jutott a döntőbe, Nyirádon viszont mindenképpen ott lesz, ha az autója bírja. Érdekes módon az első versenyt kettős sikerrel megnyerő Kristoffersson Motorsportos páros, Anderson és Ahlin-Kottulinsky hozzánk már a Team E csapattal érkezik.

Az RX2e nevezési listája:

00 ‘LUIGI’ HUN GFS Motorsport
Egyesület
HUN Zeroid X1
1 Nils ANDERSSON SWE Team E SWE Zeroid X1
19 Mikaela ÅHLIN-KOTTULINSKY SWE Team E SWE Zeroid X1
82 Isak SJÖKVIST SWE #YellowSquad SWE Zeroid X1
911 Luka WLÖMER DEU Zeroid Motorsport ESP Zeroid X1

 

foto: Nyirád Racing Center

Várnai az ORB2-t, Wirtmann a historic versenyt nyerte Székesfehérváron

0

Várnai Dávid nyerte a nagy csatákat hozó ORB2-es versenyt a Székesfehérvár Rallyn Baksai László és Strider Zoltán előtt, míg a historicban ezúttal szintén szoros csata zajlott, végül pedig Wirtmann Ferenc tudott nyerni. 

Az ORB2-ben már az első szakaszt megnyerte Várnai Dávid és Szabó Tamás, azonban az első kört már Rónavölgyi Endre és Aczél András zárta az élen. 

Fenyvesiék nyerték az ORB3 székesfehérvári versenyét

A negyedik szakaszon aztán ismét Várnai állt az élre, míg Rónavölgyi műszaki hiba miatt az ötödik gyorsaságin kiállni kényszerült, így Várnai végül egészen a célig az élen tudott nyerni és 2019 után ismét versenyt nyert az ORB2-ben. 

Székesfehérvár Rally: Velenczeiék két év után ismét nyertek, Csomós két defekttel is ötödik

A második helyen egészen az utolsó előtti szakaszig Kovács Gergő és Pálfi Begyó Péter állt a BMW-vel, akkor azonban szerelés miatt elkéstek és 2 perc büntetést kaptak, így a második helyen Baksai László és Erdei Zoltán, a harmadikon pedig Strider Zoltán és Borsfai Dávid ért célba. Kovácsék végül a nyolcadik helyet szerezték meg. 

Fotó: Sári Péter

A Historic mezőnyben ezúttal Wirtmann Ferenc és Kerekes József dolgát megtudta nehezíteni Rónay László és Csuri András, azonban a toyotás versenyző a záró szakaszon lefulladt és fél percet vesztett, így végül a Forddal versenyző Wirtmann 44.6 másodperc előnnyel nyert. A harmadik helyet Szombathelyi Péter és Heffner Gergő szerezte meg. 

A HUMDA Országos Rally Bajnokság szeptemberben Győrben folytatódik.

Székesfehérvár Rally: Velenczeiék két év után ismét nyertek, Csomós két defekttel is ötödik

0

Velenczei Ádám a 2022-es Dunakanyar Rally után ismét ORB-futamot tudott nyerni, miután az első helyen zárta a Székesfehérvár Rallyt Német Gábor és Osváth Péter előtt. 

Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt győzelmével zárult a 2024-es Székesfehérvár Rally, mely öt év után ismét aszfaltos pályákon lett megrendezve. 

Velenczei a verseny máodik gyorsasági szakaszától kezdve az élen állt és végül 22.8 másodperc előnnyel szerezte meg a győzelmet Német Gábor és Németh Gergely, valamint közel két perc előnnyel a harmadik helyen záró Osváth Péter és Májer Dávid előtt. 

A hétvége során az ORB pontverseny első három helyén álló versenyzők egyaránt bajba kerültek. 

Csomós Mixi és Nagy Attila a Mecsek Rallyn elért győzelem után két defektet is összeszedett szombaton, azonban mivel vasárnap már nem hibáztak, így is sikerült az ORB értékelés ötödik helyét megszereznie, valamint a Power Stage-et is megnyerte, így továbbra is vezetik a bajnokságot. 

Turán Frigyes és Zsiros Gábor ugyancsak szombaton került bajba, miután a versenyt az ORB második helyén állva eltalált egy kőtömtöt az autóval, ami szétverte az autó jobb elejét. A páros a nap utolsó szakaszát nem tudta teljesíteni, de vasárnap sikerült visszatérnie és végül a Power Stage-en 3 pontot sikerült szereznie. 

A hétvége előtt a bajnokság harmadik helyén állt Klausz Kristóf és Papp Tamás, akik sokáig Velenczeiék mögött a második helyért harcoltak, azonban vasárnap délután balesetet szenvedtek és kiestek. 

A verseny második helyén Bútor Róbert és Tagai Róbert ért célba, azonban minden bizonnyal leadja menetlevelét a Citroen C3 WRC-vel induló kettős az utolsó szakaszt követően. 

Az ORC-ben így várhatóan Matics Mihály és Zejda Viktória fog nyerni Rongits Attila és Hannus László, valamint Bodogán Ferenc és Dudás István Márton előtt. 

A 2WD-ben a fantasztikusan autózó ifj. Fogarasi Attila és Toloczkó Péter, míg a Peugeot Kupában Czékmány Norbert és Takács Gábor nyert.  

A HUMDA Országos Rally Bajnokság ötödik versenyét közel két hónap szünet múlva Győrben rendezik. 

Fotó: Sári Péter

Székesfehérvár Rally, nem hivatalos végeredmény 
1 #22 Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt Skoda Fabia R5 1:02:57.6
2 #12 Bútor Róbert – Tagai Róbert Citroen C3 WRC (ORC) +10.1
3 #4 Német Gábor – Németh Gergely Skoda Fabia RS Rally2 +22.8
4 #10 Osváth Péter – Májer Dávid Skoda Fabia R5 +1:59.5
5 #9 Trencsényi József – Verba Gábor Skoda Fabia R5 +2:11.1
6 #93 Csomós Mixi – Nagy Attila Skoda Fabia RS Rally2 +3:16.4
7 #14 Trencsényi Vince – Adorján Szabolcs Skoda Fabia Rally2 evo +3:26.6
8 #7 Tóth Tibor – Szabó József Skoda Fabia Rally2 evo +3:41.7
9 #28 Matics Mihály – Zejda Viktória Mitsubishi Lancer Evo IX (ORC) +4:12.5
10 #27 Rongits Attila – Hannus László Mitsubishi Lancer Evo IX (ORC) +4:33.4

Székesfehérvár Rally időterv (ORB)
Július 13., szombat
13:24 SS1 Oroszlány 1 17.3 km Csomós 8:19.7 / 1. CSOMÓS, 2. Velenczei, 3. Turán
15:00 SS2 Oroszlány 2 17.3 km Német 8:14.4 / 1. VELENCZEI, 2. Német, 3. Klausz
17:54 SS3 Oroszlány 3 17.3 km Velenczei 8:10.5 / 1. VELENCZEI, 2. Német, 3. Klausz

Július 14., vasárnap
09:00 SS4 Pusztavám 1 7.6 km Bútor 3:47.0 / 1. VELENCZEI, 2. Német, 3. Klausz
09:30 SS5 Kőhányás 1 12.7 km Csomós 6:02.6 / 1. VELENCZEI, 2. Bútor, 3. Klausz
10:12 SS6 Bakonycsernye 1 9.00 km Bútor 4:15.8 / 1. VELENCZEI, 2. Bútor, 3. Klausz
13:00 SS7 Pusztavám 2 7.6 km Csomós 3:44.4 / 1. VELENCZEI, 2. Klausz, 3. Bútor
13:30 SS8 Kőhányás 2 12.7 km Német 5:58.4 / 1. VELENCZEI, 2. Bútor, 3. Német
14:12 SS9 Bakonycsernye 2 9.00 km Bútor 4:11.0 / 1. VELENCZEI, 2. Bútor, 3. Német
16:50 SS10 Pusztavám 3 7.6 km Csomós 3:42.8 / 1. VELENCZEI, 2. Bútor, 3. Német
17:20 SS11 Kőhányás 3 12.7 km Csomós 5:54.5 / 1. VELENCZEI, 2. Bútor, 3. Német

Rallye Rádió
Eredmények

Magyar autósport-történeti sikert ért el Molnár Martin a brit Forma–4-ben

0

Molnár Martin nemcsak saját, hanem a magyar autósport első dobogós helyezését is szerezte az FIA által felügyelt Forma–4-es bajnokságban a hollandiai Zandvoortban, a brit F4 idei hatodik állomásán. A Virtuosi Racing magyar pilótája ráadásul tarolt az újoncok között, hiszen kétszer a legjobb, egyszer pedig a második legjobb újonc lett.

Molnár Martin bizakodva várta a brit Forma–4-es bajnokság folytatását az egy hónapos nyári szünet után, hiszen amellett, hogy kedvenc pályáján versenyezhetett, jóval kiegyenlítettebb küzdelemre volt kilátás, mivel először látogatott el a hollandiai Zandvoortba F4-es széria. A Virtuosi Racing magyar versenyzője a szakadó esőben rendezett időmérő edzésen életében először vezetett vizes aszfalton ezen a helyszínen, de remek teljesítménnyel a 4. időt autózta, ami szintén pályafutása eddigi legjobbja. Ezután pedig rögtön az első versenyen sporttörténelmet írva a 3. helyen intették le.

A hétvége előtt az újonc értékelésben már 8 dobogós helyezést szerző 15 esztendős sportoló a második helyről indult – mivel erre a futamra a második legjobb időmérős körük alapján rangsorolják a pilótákat –, majd ebben a pozícióban fordult be az első kanyarba. Később ugyan az összetett második helyén álló Alex Ninovic megelőzte, a szakadó esőben jó tempót autózva tartotta meg a harmadik helyet. Ezzel nemcsak a brit Forma–4-ben, hanem az összes FIA F4-es bajnokságot tekintve is az első magyar lett, aki dobogón végzett, ráadásul mindezt az idei szezon eddigi legnépesebb, 27 fős mezőnyében hozta össze.

Molnár Martin, Zandvoort
Az első magyar dobogó FIA F4-es sorozatban

„A lehető legjobbkor jött ez a dobogós helyezés, ami nekem és a csapatnak is jót tett. Rendkívül élvezetes hétvégét tudhatok magam mögött a kedvenc pályámon, mindhárom versenyem jól sikerült, aminek köszönhetően több helyezést javítottam az összetettben. A dobogó után érkező reakciókból több mint 1000 km-re Magyarországtól is éreztem a felém áradó szeretetet, és hogy mennyien szorítanak nekem, ezt ezúton is köszönöm. Aminek külön örülök, hogy az első futam volt az egyetlen zavartalan verseny a hétvégén, azaz sem biztonsági autós fázis, sem megszakítás nem segített, és senki nem is esett ki előlem, úgyhogy ezt a dobogót erőből sikerült elérnem. A hátralevő két verseny előtt fontos volt kordában tartani a várakozásokat, de a helyén kezeltem a történteket, ezzel együtt remélem, hogy lesz még részünk hasonlóban a szezon hátralevő részében” – értékelt a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője.

Parázs csaták, káosz és újabb jó eredmények

Miután Martin az 1. futamon az újoncok között pályafutása során első alkalommal a legjobb lett, ezt másnap megismételte, míg egy alkalommal az újoncértékelés 2. helyén rangsorolták. A második, szintén szombatra tervezett futam hatalmas káoszba torkollt a rosszul működő rajtlámpák miatt. Martin szerencsére kimaradt a több autó egymásba szaladásával végződő kavarodásból, ami azt jelentette, hogy ezt a versenyt vasárnapra halasztották. Végül száraz pályán vágott neki a 20 perces távnak a mezőny, Martin pedig a 9. helyről rajtolva az első kört a 7. pozícióban fejezte be. Noha a tempójával nem volt elégedett, a gumikezeléssel – az utolsó körben futotta meg a legjobb körét – és a helyezésével már az lehetett, hiszen a 7. helyen végezve a második legjobb újonc lett.

A hétvége harmadik, egyben utolsó versenye sem zajlott le probléma nélkül, hiszen egy hatalmas baleset miatt piros zászlóval kellett azt félbeszakítani nem sokkal a féltáv után. Martin remek rajttal feljött a 4.-ről a 3. helyre, és néhány körön át meg is tartotta azt, majd Alex Ninovic megelőzte, így a 4. helyen érte őt a megszakítás. A kényszerszünet után repülőrajttal folytatódott a verseny, Martin pedig parázs csatákba bonyolódott, és annak ellenére 5. lett, hogy az első szárnyát veszítő Ninovic feltartotta, ami miatt ketten is elmentek mellette.

Hibás rajtjel okozott őrületes káoszt a brit F4-en Zandvoortban

A látottak elnyerték Kiss Pál Tamás, a MOTAM szakmai vezetőjének, egyben Martin coach-ának és mentorának tetszését is.

„Olyan, mintha nem egy hónap, hanem egy év telt volna el az előző hétvége óta, annyira más versenyzést láthattunk Martintól. A korábbiakkal ellentétben nagyon gyors volt a helyzetfelismerése, ami az összes rajtja és csatája során látszott. Az összetett dobogó meghozta az áttörést, ezután sokkal magabiztosabbá vált; helyet csinált magának; a védekezése rengeteget fejlődött; amikor kellett, agresszív volt, amikor pedig nem volt értelme annak lenni, engedett. Ilyen nehéz pályán, ilyen nehéz körülmények között – mert itt az esőtől kezdve a hűvös, poros aszfalton versenyzésen át a napsütéses, felgumizott aszfalton zajló futamig volt minden – remekül teljesített.”

Molnár Martin, Zandvoort
Fotó: Jakob Ebrey Photography

„A hétvége előtt nekem az volt a fő elvárásom az irányába, hogy az újoncok értékelésében érjük utol az első helyezettet, a Mercedes-junior Yanpu Cuit – folytatta Kiss Pál Tamás. – Ez nemcsak helyezésben, hanem tempóban is sikerült, hiszen amikor a második versenyen Martin közvetlenül mögötte végzett, akkor is a teljes táv során azonos tempót autóztak. Külön öröm az egész csapatnak, hogy Martin folyamatosan fejlődik, és olyan érzésem volt Zandvoortban, mintha új szezont kezdtünk volna. Martin frissen és kipihenten érkezett, mind a pályán, mind azon kívül remekül helytált. A legfontosabb területként a versenyzésének javítását jelöltük meg, és már egyetlen hétvége alatt nagyon sokat fejlődött, ami a külső és fedélzeti kamerás felvételeken és az adatokban is látszott. Természetesen van még hova fejlődni és dolgozunk is tovább, de most az öt lépcsős ranglétrán egy-két lépcsőfokot feljebb léptünk, ami meg fogja könnyíteni a munkát a szezon hátralevő részében. Martinnak egyértelműen a top 10-ben van a helye, és miként azt ő is elmondta, erőből hozta össze ezt a dobogós helyezést.”

A brit Forma–4 mezőnye a hollandiai kiruccanás után visszatér a szigetországba, ahol a skóciai Knockhillben versenyez legközelebb augusztus 10-én és 11-én.

Fenyvesiék nyerték az ORB3 székesfehérvári versenyét

0

Fenyvesi Péter egy gyorsasági híján rajt-cél győzelmet aratott a Székesfehérvár Rally ORB3-as mezőnyében Oberling Krisztián és Rácz Gábor előtt. 

Az ORB3-ra hat gyorsasági várt volna eredetileg Székesfehérváron, azonban az első szakasz rádiós problémák, míg a harmadikat baleset miatt csak néhány autó tudta versenytempóban teljesíteni. 

A már említett balesetnél a Kiss Zsolt – Kiss Szabó Mónika kettős borult Suzuki Swiftjével, és a baleset során a pilóta sérülést is szenvedett, ezúton kívánunk számára mielőbbi felépülést és visszatérést a versenyzéshez. 

Fenyvesi Péter és Szabó Beu Beatrix az éppen rádiós probléma miatt etapolt első szakasz után nem tudott még az élre állni, azonban a második szakasztól már letaszíthatatlan volt az első helyről és végül 12.6 másodperc előnnyel tudott nyerni a suzukis Oberling Krisztián – Mitnyik János előtt. 

 Az ORB3-as verseny harmadik helyét Rácz Gábor és Gyngyösi Marcell szerezte meg 4.4 másodperccel lemaradva a második helytől. 

Fenyvesi Péter vezet az ORB3 székesfehérvári versenyén, Kiss Zsolték nagyot estek

Székesfehérvár Rally, ORB3 nem hivatalos végeredménye
1 #429 Fenyvesi Péter – Szabó Beu Beatrix Lada 21013 33:40.8
2 #416 Oberling Krisztián – Mitnyik János Suzuki Swift +12.6
3 #414 Rácz Gábor – Gyöngyösi Marcell Lada VFTS +17.0
4 #404 Bajusz Krisztián – Imre Bence Lada 2101 +33.7
5 #430 Szabó Zoltán – Kuli József Lada 2105 +39.4
6 #408 Kerekes Bence – Szőllős Róbert Lada VFTS +1:17.2
7 #412 Lipóczky Dániel – Bottyán János BMW E36 +1:17.7
8 #402 Bíró Gergő – Bíró Balázs Opel Astra +1:27.6
9 #405 Krampek Nándor – Krampek Viktória Lada 2107 +1:37.7
10 #419 Póczik Ákos – Nagy Dániel Lada 2105 +2:10.4

További eredmények