szombat, június 25, 2022
KezdőlapRXifj. Kiss László pályafutása egyik legnehezebb hétvégéje volt

ifj. Kiss László pályafutása egyik legnehezebb hétvégéje volt

-

- Advertisement -

Ifj. Kiss László abban bízott a máriapócsi rallycross szezonnyitó előtt, hogy csapatával visszatalálnak a dobogóra vezető útra, ám ezúttal sajnos nem a terveik szerint alakult a húsvéti versenyhétvége. Az Európa-bajnokság nyirádi futamán javítana a miskolci versenyző.

A Matador Nemzetközi Rallycross Fesztivál első szabadedzése még úgy kezdődött, ahogy a csapat megtervezte, hiszen Ifj. Kiss a második legjobb időt tudta autózni. A második gyakorlásra viszont a változó körülmények között nem sikerült megtalálni az ideális beállításokat, így nem tudtak tovább gyorsulni.

- Hirdetés -

Az edzéseket követően így vegyes érzésekkel állhatott az első előfutam rajtjához a fehér Peugeot és pilótája. Ám elrontotta rajtot, aminek köszönhetően csak a hatodik legjobb időt tudta megszerezni. A második előfutamban már sikerült jó ritmusban elkapni a start pillanatát, ám ekkor a szerencse pártolt el mellőle, és egy rajtbalesetet követően a falba csapódott.

A Speedbox Racing Team szerelői vasárnapra újra rajtra kész állapotba hozták a Peugeot 208 WRX-et, ám a kiváló csapatmunka ellenére sem alakult jobban a folytatás. Ifj. Kiss László a harmadik kvalifikáción ugyan nyerte saját futamát, de nem tudott egy tiszta kört sem autózni, így összetettben a negyedik idő lett az övé. A negyedik előfutamban pedig mindent megpróbált, hogy minél kedvezőbb pozícióban léphessen az elődöntőbe, de egy vezetői hiba miatt egy tizedik hellyel fejezte be az utolsó előfutamot.

- Advertisement -

Vasárnap délután az elődöntők nagyon izgalmas csatákat hoztak, amiből a számos megpróbáltatás után most nem Lackónak sikerült győztesen kijönnie, így ez a pont jelentette számára a végállomást.

Pályafutásom egyik legtöbb megpróbáltatással járó versenyén vagyok túl. Nem csak az autóban keletkeztek jelentősebb károk, hanem sikerült összeszednem egy enyhébb agyrázkódást, egy nyak és egy kézsérülést is.

Ha nincsenek az előfutamok nehézségei, akkor talán egy kicsit magabiztosabban, bevállalósabban autóztam volna az elődöntőben és meglehetett volna a továbbjutás, de most így alakult. Látszik, hogy az elmúlt években rengeteget fejlődött a magyar mezőny és már egy kicsit sem lehet hibázni, ha a győzelem a célod.

A remek hangulatban zajló hétfői Legendák Tornája azért kicsit javított a hangulatomon a nehéz hétvége után. Nagyszerű kezdeményezésnek tartom. Jó érzés volt ilyen remek versenyzőkkel megmérkőzni és találkozni a szurkolókkal– értékelte a hétvége eseményeit ifj. Kiss László.

Rallycross Máriapócs
foto: Speedbox Motorsport

 

- Advertisement -

Friss