back to top
2024. október 11. 17:17

KezdőlapRXA magyar versenyzők nyilatkozatai Nyirádról az első nap után

A magyar versenyzők nyilatkozatai Nyirádról az első nap után

-

A Rallycross Eb szezonnyitóján a szabaedzések mellett az első előfutamokat rendezték. A magyarok közül Kárai Tamás volt a leggyorsabb az Euro RX1-ben, Szíjj Zsolt az EURO RX3-ban.

A két leggyorsabb versenyző nyilatkozata az összefoglalóban olvasható, a többiek így látták a szombati napot.

Benyó Máté, Korda Racing Kft., Peugeot 208

„Kicsit megleptem magam és a csapatot is, hogy harmadik illetve negyedik időt futottunk a szabadedzésen, úgyhogy az nagyon jól sikerült. A nap végén miénk a hetedik pozíció, ami első bemutatkozásra egészen szép. Ezt még tegnap is aláírtam volna, de a mai szabadedzések után már nem biztos.

Vétettem egy-két hibát, a rajtnál egy picit bealudtam, ennek ellenére az előfutamomban jó időt mentünk, csupán két másodpercre vagyunk a második helyezett idejétől. Nagyon szoros a mezőny, előttem csak nagy nevek, Európa-bajnokok vannak. Aggodalomra semmi ok, azt gondolom, elégedettek lehetünk a mai nappal.”

foto: Kotán Kristóf

Koncseg Zoltán, Kárai Motorsport Sportegyesület

„A szabadedzések jól sikerültek. Féltünk ettől a gumitól, hogy milyen lesz, de a várakozáson felül teljesített. Technikai hibával szenvedtünk, a gázpedál hiába volt lenyomva, önálló életet élt, ezért nem volt jó a rajtunk, ezért nem tudtunk normálisan menni., valószínűleg ez okozott minden problémát. Ezt megoldjuk, és holnap minden rendben lesz.”

Koncseg
foto: Kotán Kristóf

ifj. Kiss László, Speedbox Racing Team, Peigeot 208

„Az első szabadedzésen az autó egyből a rajt után lelökte a turbócsövet, ott ki is álltam. A második szabadedzés jó volt, ott időben is egész jók voltunk. Az első előfutam nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, mert beragadtam a rajtba, később rajtoltam el mindenkinél, úgyhogy ott megelőztek. Utána annyira erőltetni akartam, hogy igazából csak lecsúszkáltam az ideális ívekről, és ezért voltam lassú.”

foto: Kotán Kristóf

ifj. Ficza Ferenc, EAK M-Sport Kft, Suzuki Swift

„A kocsi, amig lemegyek a pályára, addig jó, elrajtolunk, és utána olyan mint egy vészüzem. Nem engedi forgatni teljes gázra sem, a tiltásig sem úgy, mint ahogy kellene. Nemértjük még egyelőre, hogy mi a gond, most találtunk valamit, a srácok próbálják megoldani azzal, hogy kábelkötegrészt cserélünk, illetve amit csak tudunk most azon a részen, hátha megoldódik.  Azt számolgattam, hogy nincs minden veszve, mert Senegacnik kiesett a nem regisztrált abroncsok miatt, illetve a két kieső, Litwinowicz és Hvaal is mögöttünk van. Ezzel három helyet léptem előre, úgyhogy a következő előfutamban második helyről fogok indulni, onnan pedig akár nyerni is lehet.”

Ficza
foto: Kotán Kristóf

Répási Róbert, Zalaegerszegi ASE, Škoda Fabia

„Kettős érzések munkálnak bennem a hétvége tekintetében, mert abbahagyjuk a versenyzést, bajnokságban többet nem megyünk. Az autósporttól nem szeretnénk elszakadni, idéntől szakági bizottsági tagként dolgozok. A mai versenyt illetően is kettős érzésem van, ugyanis az első futamot sikerült ugyan befejeznem, de a leintést követően a motor kinyomott vizet és olajat egyaránt. Nem túl rózsás helyzet, a fiúk dolgoznak, bízom benne, hogy valamilyen szinten sikerül összeraknunk úgy a motort, hogy holnap rajthoz állhatunk.”  

Répási
foto: Kotán Kristóf

 

 

 

 

Friss