2024. április 19. 16:21

KezdőlapTEREPRALLYAl-Attiyah nyert a Dakar második napján, az Audi bajban

Al-Attiyah nyert a Dakar második napján, az Audi bajban

-

Nasser Al-Attiyah a Dakar második versenynapján is simán nyert az autós kategóriában. A motorosoknál Daniel Sanders lett az első, a kamionos kategóriában Sotnikov és Nikolaev révén Kamaz kettős győzelem született.

A Hail körüli 333 kilométeres speciálisszakasz első felében Al-Attiyah komoly nyomás alá került az Audisoktól, Stephane Peterhansel mindössze hat másodperccel volt mögötte az első 120 kilométer után. Nem sokáig tartott a kiélezett verseny, a 14-szeres Dakar-győztes Peterhansel Audi RS Q E-tronja súlyosan megsérült egy balesetben a 153. kilométernél. A hátsó tengely eltört, a bal hátsó felfüggesztés pedig nagy ütést kapott, a francia pedig több mint négy óráig várta a segítő kamionok teherautók megérkezését. 

Ám az Audi gondjai ezzel még nem értek véget, Carlos Sainz egy navigációs probléma miatt több mint két órát veszített. Mivel Mattias Ekstrom is rengeteget veszített a harmadik Audival, Al-Attiyah végül 12 perces előnnyel nyert a két defektet is kapó Sébastien Loeb előtt. Martin Prokop lett a harmadik, neki 21 perc 21 másodperc lett a hátránya.

Dakar 2022
foto: DPPI / Red Bull Content Pool

A motorosoknál Daniel Sanders nyert, Quintanilla 3 perces hátránnyal lett a második, a harmadik Walkner pedig 12 perccel volt lassabb Sandersnél.

“Már ma nagyon nehéz volt a navigáció, mert tegnap este sok eső esett. Nehéz volt megtalálni a jó nyomvonalakat. A szakasz végén sokan eltévedtünk, de aztán sikerült visszatalálni a jó útra. Az elején csak jó ritmusra törekedtem, majd a végén már próbáltam jobban húzni a gázt. Már ma igyekeztem elől menni, hogy holnap kevésbé okozzon meglepetést a motorozás a nyomok nélkül. Holnap nagyon fontos szakasz jön” – mondta Sanders a célban.

A magyarok is versenyben vannak. Gyenes Emánuel 83. lett, Saghmeister Gábor a 111. helyen ért célba.

A kaminos mezőnyben nem az a meglepetzés, hogy a Kamaz nyert, hanem az, hogy Ales Loprais be tudott jönni az oroszok közé harmadiknak. Sotnikov 31 másodperccel volt gyorsabb Nikolaevnél, Loprais pedig 10 percet kapott tőlük. Shibalov és Karginov ismét majd 10 perccel volt lassabb, így a Kamazok mársi két csoportra szakadtak.

A két magyar versenyző vezette kamion cikkünk írásakor még a pályán van.

A Light Prototype kategóriában Seth Quinteiro lett az első. Andreas Mikkelsen az eslő napi villanás után lelassult, a sivatagban kijött a tapasztalatlanságából fakadó hátránya és kilenedik lett. Ennek ellenére szép teljesítmény tőle, hogy 55 perces hátránnyal, 5 óra 16 perc alatt teljesítette a 333 kilométert.

Dakar 2022
Eduard Nicolaev foto: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:dakar.com

Friss