hétfő, július 4, 2022
KezdőlapTEREPRALLYNagy visszatérők lesznek a duplaszorzójú Baja Satu Mare viadalon!

Nagy visszatérők lesznek a duplaszorzójú Baja Satu Mare viadalon!

-

- Advertisement -

A tavalyi sikeres közös viadal után ismét magyar-román tereprallye bajnoki futamot rendeznek a június második hétvégéjén, ezúttal Nagykároly központtal.

Nem egészen két múlva – június 9-től 11-ig – folytatódik a 2022-es Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság, ráadásul a mezőny ezúttal elhagyja Magyarországot, és ismét Romániában, Nagykároly központtal a Baja Satu Marén száguld majd a bajnoki pontokért. A viadalon a tavalyi versenyhez hasonlóan az összetett győztes kihirdetése mellett külön értékelik majd a magyar és a román versenyzőket. A verseny távja 340,5 kilométer lesz, és Csató Attila a Baja Satu Mare magyar szervezője elárulta, a viadal 70 százalékban homokos, míg a maradék 30 százalékban murvás és földes utakon zajlik majd.

- Hirdetés -

Amikor tavaly Szatmárnémetiben rendezett közös magyar-román tereprallye bajnoki viadalon a Baja Satu Marén kiderült, van létjogosultsága a versenynek, Csató Attila – aki korábbi többszörös magyar bajnok navigátor – elmondása alapján jött az ötlet, hogy idén ugyancsak az erdélyi helyszínen rendezzék meg immáron második alkalommal a magyar és a román bajnokság közös versenyét. A tárgyalások hamar lezáródtak, így június 9-11-e között sor kerül a 2022-es Baja Satu Maréra, ami egyben a Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság második állomása.

„A tavalyi, remek viadal után sikerült újra megállapodnunk a román féllel, ám ezúttal a versenyközpont Szatmárnémetiből Nagykárolyba kerül át. Egészen gyönyörű helyen, a Károlyi Kastélyban lesz a versenyiroda kialakítva, illetve az épület közelében lesz majd kialakítva a szervízpark is. Sikerült ismét rendkívül nehéz pályákat kijelölni, amelyeken minden versenyzőnek a maximumra lesz szüksége ahhoz, hogy teljesíteni tudja őket. Maga a táj, ahol zajlik majd a verseny, egészen gyönyörű, de a hetven százalékban homokos talajú, valamint a maradék murvás és földes részeken biztos, hogy nem lesz ideje senkinek gyönyörködni a tájban száguldás közben” – jelentette ki Csató Attila, a Baja Satu Mare magyar szervezője.

- Advertisement -

Már most folyamatosan jönnek a nevezések mind a magyar, mind a román részről. Ugyanis amellett, hogy a viadalon összetett győztes hirdetnek, külön értékelik majd a magyar és román versenyzőket a saját bajnoki értékelésüknél. Összesen hét szakaszt küzdenek majd le a versenyzők – a prológgal együtt három pénteken és négy szombaton –, de újításként a pénteki napon, zárásként egy igazi rallye-showt kell kötelezően teljesíteni mindenkinek a városon belül, mégpedig kétszer 3 kilométeren.

„A teljes magyar élmezőny jelezte indulási szándékát a versenyen, ami érthető, hiszen idén dupla pontokat kapnak a versenyzők a Baja Satu Mare viadalon. Neveket ugyan még nem szeretnék elárulni, de lesznek nagy visszatérők is a mezőnyben, valamint régi-új autók is felbukkannak majd a kétnapos versenyen. Szeretném elmondani, hogy példaértékű a munkakapcsolatunk a román szervezőkkel, többek között a főszervező Domide Ovidiuval, és hiszem, hogy még a tavalyi remek versenyrendezést is sikerül idén felülmúlni” – árulta el a verseny magyar szervezője.

Csató Attila hozzátette, a román mezőny járműparkja gyakorlatilag kicserélődött, legújabb side by side-ok sokasága, T1 kategóriás versenyautók állnak majd rajthoz. Elmondása szerint igazi, klasszikus tereprallye-ra számíthatnak azok, akik megnézik a Nagykárolyba költöző versenyt.

B. Molnár László

- Advertisement -

Friss