back to top
2024. október 09. 13:59

KezdőlapTEREPRALLYEXTREME ETamara Molinaro: Kispadról a volán mögé

Tamara Molinaro: Kispadról a volán mögé

-

A Desert X-Prix egyik meglepetésembere, Tamara Molinaro beszélt arról, milyen a bajnokság pilótájának lenni – és nem versenyezni.

Az olasz tavaly lett az Extreme E tartalékpilótája, miután Jutta Kleinschmidt az Abt Cupra csapatához csatlakozott. Másfél év után most először a Xite Energy legénységébe kapott behívót, miután Klara Andersson pozitív tesztje miatt el sem tudott utazni Szaúd-Arábiába.

„Vegyes érzésekkel kavarogtam bennem. fejtette ki Molinaro. – Az egyik részem körbe-körbe akart ugrálni a szobámban, a másik pedig szomorú volt Klara miatt. Régóta vártam arra, hogy az Extreme E-ben is esélyt kapjak. De tudtam, csak egy esélyem van bizonyítani és megmutatni, mit tudok, így nagy volt a nyomás.

De közben már gyűlt bennem egyfajta éhség, miközben néztem, hogy a többiek azt csinálják, amit szeretek. Szerencsére ez felülmúlt mindent, és stressz helyett inkább motivációt éreztem.

A lehető legelső alkalommal odamentem a csapathoz, hogy megkezdjem a közös munkát, és jó helyzetben legyünk ahhoz, hogy tökéletes hétvégénk legyen. Szerencsére nagyon hamar megtaláltuk a hangot Oliverrel [Bennett] és a többi keményen dolgozó sráccal.”

A kevés felkészülés ellenére Molinaro helyt állt, a kétszakaszos időmérőn negyedikek lettek, az elődöntőben pedig csak egy büntetés fosztotta meg őket a döntőbe jutástól.

„Nagyon nagy munka volt beállítani az autót a stílusunk szerint, aztán pedig az egészet a pályához igazítani. Szerintem jól megoldottuk, figyelembe véve, hogy először vezettem az Extreme E-ben versenyszerűen és nem volt sok tudásom az Odyssey 21-ről, vagy a lehetséges beállításokról.”

Desert X-Prix, 1. elődöntő, Extreme E, rallycafe.hu
Az elődöntő, ami a végállomást jelentette Molinarónak – Fotó: Alastair Staley/LAT Images/Extreme E

A Xite Energy így is legjobb hétvégéjét zárta, ebben pedig az Extreme E tartalékpilótájának is szerepe volt.

„Igyekeztem megszerezni a vezetést, az első elődöntőben sikerült Johan [Kristoffersson] mellé is beférkőznöm. De elfelejtettem, hogy Hyperdrive-ban vagyok, és hiába akartam a belső íven fordulni a következő kapunál, hogy leelőzzem, a rossz ívre kerültem, és el kellett vennem a gázról a lábam.

Bár nem sikerült a Xite Energy-t először a döntőbe juttatni, de Oliver hihetetlen munkát végzett, és büszke vagyok a hétvégénkre. Nagy önbizalmat adott ez nekem. Tudom, mire vagyok képes. De kellett egy tiszta hétvége ahhoz, hogy visszaadjak valamit azoknak, akik hisznek bennem, és eddig is támogattak.”

Forrás:Extreme E

Friss