2024. április 16. 21:46

KezdőlapUTÁNPÓTLÁSIlyen még nem volt! Magyar WSK elődöntő győzelem

Ilyen még nem volt! Magyar WSK elődöntő győzelem

-

Szép magyar siker született a legrangosabb gokart sorozat, a WSK Super Master Series első futamán, az olaszországi Lonatóban. Az OK Junior (OKJ) kategóriában Hideg Ádám elődöntőt nyert és a bajnokság negyedik helyén áll. Az öt magyar versenyző közül hárman jutottak döntőbe.

A szezonnyitó önálló futam, a Champions Cup után kezdetét vette az első, négy futamból álló bajnokság, a WSK Super Master Series, amelynek a lonatói South Garda Karting adott otthont. 

Minden kategóriában népesebb mezőny gyűlt össze, mint egy héttel ezelőtt, ráadásul ezúttal itt voltak a gyári csapatok versenyzői is. 

Fotó: Hideg Team // Hideg Ádám, WSK Super Master Series, Lonato 2022. január 30.

Az OK Junior (OKJ) kategóriában 69 nevező volt. Hideg Ádám az időmérőn a 20. helyet szerezte meg, a hat előfutam után pedig a 14. helyen jutott elődöntőbe. 

Itt a mezőnyt két részre osztották. A B döntőben Ádám a hetedik helyről rajtolt és hat pozíciót javítva győzött. Ezért 30 pont járt a bajnokságban.

A döntő rajtsorrendjét az időmérőből, az előfutamok összesített eredményéből és az elődöntő eredményéből kalkulálták. Ez alapján Hideg a tizedik helyről indult és 15.-nek intette le a kockás zászló. 

A hétvége során összesen 31 bajnoki pontot szerzett, amivel a negyedik helyen áll. 

Fotó: Molnár Martin // Molnár Martin, WSK Super Master Series, Lonato 2022. január 30.

Szintén jól szerepelt az OKJ-ben Molnár Martin, aki a 69 fős mezőnyben az időmérő csoportjában második volt, összesítettben pedig a hatodik helyet szerezte meg. 

Tempója azonban vasárnapra elfogyott. Az elődöntőben hősiesen küzdve hatodik lett, a döntőben pedig a 21. helyen végzett. A hétvégén összesen 7 pontot szerzett, amivel a 17. helyen áll a bajnokságban.

Idén először láthattuk a WSK mezőnyében Krózser Menyhértet, aki a 49 fős OK (Senior) mezőnyben az időmérőn a 18. helyre kvalifikálta magát, a B elődöntőben 10. lett, a döntőben pedig egy nagyon harcos futamban, több ütközés után a 27. helyet szerezte meg.

Menya a hétvégén 3 pontot gyűjtött, amivel a bajnokság 22. helyén áll.

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menya, WSK Super Master Seriers, Lonato, 2022. január 30.

Két magyar versenyző is indult a Mini kategóriában, ami a maga 90 fős mezőnyével most is a legnépesebb volt. Gáspár Benett az előfutamok során a 47. helyet szerezte meg, az A elődöntőben hat helyet javítva 18. lett és éppen csak lemaradt a döntőbejutásról.

Gender Tamás, az előfutamok után a 63. helyen állt, az A elődöntőben egy helyet javítva a 31. helyen futott be. 

A WSK Super Master Series második futamát február 8–10-én, szintén Lonatóban rendezik. 

WSK Super Master Series, 1. futam, Lonato, magyar eredmények:

Mini
Gáspár Benett: elődöntő 18.
Gender Tamás: elődöntő 31.

OKJ
Hideg Ádám: elődöntő 1., döntő 15.
Molnár Martin: elődöntő 6., döntő 21.

OK
Krózser Menyhért: elődöntő 10., döntő: 27.

WSK Super Master Series bajnokság, magyar eredmények

OKJ
4. Hideg Ádám 31 pont
17. Molnár Martin 7 pont

OK
22. Krózser Menyhért 3 pont

A hétvége teljes eredménylistája itt található meg

 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss