szombat, június 25, 2022
KezdőlapUTÁNPÓTLÁSHideg Ádám végig a top 10-ben a Champions of the Future-ön

Hideg Ádám végig a top 10-ben a Champions of the Future-ön

-

- Advertisement -

Remekül teljesített a Champions of the Future Euro Series első futamán Hideg Ádám, aki egy műszaki hiba miatt rendszeresen a karburátor állításával foglalkozott a futamok során, ennek ellenére a 64 fős OKJ mezőny döntőjében a nyolcadik helyet szerezte meg. 

„Mindent kihozott a hétvégéből, amit csak lehet, ennél több most nem volt benne“ – mondta Hideg Krisztián, Ádám édesapja.

- Hirdetés -

Valóban meg is volt minden oka a büszkeségre. Már a szakadó esőben tartott szabadedzéseken is szárnyalt Hideg Ádám. A két utolsó bemenet mindegyikén csoportja második idejét futotta. De az időmérőre felszáradt pálya sem fogott ki rajta. A leggyorsabb körében egyet előznie kellett, de így is csoportja 4., összesítettben pedig a 10. helyet szerezte meg. 

Az előfutamok során is kiegyensúlyozottan szerepelt és a 14. helyen jutott a Szuper előfutamba. Itt hetediknek rajtolva megőrizte a helyét, ami a döntőben a 12. rajtpozíciót jelentette. 

- Advertisement -

Ádám remekül rajtolt, bár a sora beragadt és több pozíciót is veszített, kívülről kikerülte őket, majd később még két versenyzőt megelőzött és a nyolcadik helyen futott be. 

A hétvége során 12 pontot szerzett és a bajnokság 10. helyén áll. Egyben Ádám volt Portimaóban a legjobb KR vázzal és IAME motorral versenyző. 

Teljesítménye főleg akkor elismerésre méltó, ha tudjuk, hogy végig a kipufogó túlmelegedésével küzdött, ami miatt a futamok során rendszeresen állítania kellett a karburátoron, de ezt is megoldotta. 

Fotó: DPK Racing

„Jó hétvége volt – mosolygott Hideg Ádám. – Valóban volt egy kis problémánk a kipufogó hőmérsékletével. A csapat bocsánatot is kért, hogy nem tudták megoldani, de ilyen a technikai sport. 

Az időmérő jól sikerült, ha nem kell előznöm egyet, lehetett volna még jobb is. Az előfutamok a körülményekhez képest jók voltak. A döntőben a rajtnál is sikerült előznöm, utánna pedig volt egy duplaelőzésem, az ötödik körtől pedig egy légüres térben mentem a nyolcadik helyen. 

Ilyen erős mezőnyben a nyolcadik hely nagyon jó. Remélem, hogy a tempónk megmarad két hét múlva is és akkor még jobb eredményt érhetek el az Eb-n.“

Hideg Ádám, OKJ eredményei
Champions of the Future, Portimao (Portugália), 2022. március 24–27.

Résztvevők: 64
Időmérő futam: 4.
Időmérő: 10.
CD előfutam: 8.
DF előfutam: 6.
AD előfutam: 4.
DE előfutam: 6.
BD előfutam: 6.
Előfutamok összesen: 14.
Szuper döntő: 7.
Összesített eredmény a döntő előtt: 12.
Döntő: 8.

A Champions of the Future, Euro Series bajnokságban Hideg Ádám 12 ponttal a 10. helyen áll

Teljes eredménylista itt található.

- Advertisement -

Friss