A szocialista érában nagyon ritkán adatott meg a keleti blokk mérnökeinek a lehetőség, hogy a korlátokat átlépve szárnyaljanak és megmutathassák valódi tudásukat. Ezen kevés kivélte volt a Skoda 200 RS, ami az alacsonytetős, széles karosszériájával és a 163 lóerős motorjával, akár 240 km/h-s sebességre is képes volt. Mindezt a hetvenes évek közepén.
Az 1970-es évek elején Mladá Boleslavban kénytelenek voltak beismerni, hogy az 1300 cm3 -ig terjedő hengerűrtartalmú motorok – mint például a Skoda 120 S Rallye-ban – nem tudnak helytállni a nemzetközi versenytársakkal szemben a komolyabb rallyversenyeken. Tehát egy nagyobb hengerűrtartalmú motorra és komoly rallyautóra volt szükségük.
A Skoda 110 R Coupé egy Š 720-as alumínium motorral szolgált alapul. A motor modern OHC szelepvezérléssel rendelkezett, és eredetileg az 1960-as évek második felében fejlesztették ki a névadó prototípus számára. A tervezők a Skoda 120 S Rally építésében szerzett tapasztalataikat is felhasználták; e két jármű technológiáját egy új modellben akarták ötvözni.
Az első prototípusok már 1971-ben elkészültek, amikhez az Š 1000 MB és a Š 100 L karosszériáját használták. A teszteléshez az akkori Tatra 603-2 versenyautókból származó ötfokozatú sebességváltókat építettek be. Jaroslav Bobek és Bořivoj Kořínek a versenypályákon, Oldřich Horsák és Jiří Motal pedig a rallypályákon tesztelték ezeket a prototípusokat.
A karosszéria kifejlesztéséért Jiří Šedivý tervező és versenyző volt felelős, aki az 1973-as szezonra építette meg az Š 110 R B5-öt. Az autó tetejét 7,5 centiméterrel lejjebb engedték, és a szélvédőt is alacsonyabbra állították. A tetőt és a motorháztetőt is 0,7 mm-es alumíniumlemezből préselték, és a jármű összsúlya 85 kg-mal volt kisebb, mint a széria változaté.
A fejlesztési fázisban azonban a tervezőknek számos kihívással kellett szembenézniük. A hátsó tengely elé szerelt motor például nem jött be a Skoda 110 R-t tesztelése során. A pilóták szerint az autó jelentős alulkormányzottságra hajlamos. A tesztek végső kiértékelését követően 1973 októberében megkezdődtek a munkálatok, és az első autó alig hét hónappal később már a rajtrácson állt.
Az Š 110 R csontváza – a jól bevált alacsony tetővel – képezte az új rallykupé alapját. Ide építették be a bukócsövet, amely megerősítette a szerkezetet, növelte a torziós merevséget és természetesen ütközés esetén megvédte az utasokat.
Az autó elejét is átalakították, hogy a motorháztetőre egy cső alakú, légkivezető nyílásokkal ellátott hűtőrácsot szerelhessenek. Ezenkívül a tervezők egy első spoilert is felszereltek, amelyet akkoriban tudományosan „felhajtó spoiler”-nek neveztek.
A karosszériához szegecselt tetőt könnyűfémlemezből préselték; a motorháztető ugyanebből az anyagból készült. A motorburkolathoz a fejlesztők üvegszál-erősítésű műanyagot használtak, ami lehetővé tette, hogy a kupé hátsó részét szellőzőnyílásokkal szereljék fel.
A kiszélesített sárvédők különösen feltűnőek voltak, a kerékjárati ívek pedig elöl 7-8″ × 13″ rallygumiknak, hátul pedig 7-10″ x 13″ rallygumiknak adtak helyet kétrészes magnézium felniken. Elöl Girling tárcsafékeket használtak a lassításhoz, míg hátul a Skoda 110 szabványos dobfékeit szerelték fel. A fejlesztés során ezeket is a brit Girling gyártótól származó tárcsafékekre cserélték az egyik modellen.
Az első tengely a Skoda 120 S-ből származott; a keresztlengőkarokat meghosszabbították és megerősítették a szélesebb nyomtáv érdekében, és a kormányzást is átalakították. A hátsó kerekeket háromszög alakú keresztlengőkarokon függesztették fel, lehetővé téve a dőlésszög és a lábtávolság beállítását. A Skoda rallyautó felfüggesztése hagyományos tekercsrugókat tartalmazott, és a Koni Sport egyedi gyártású teleszkópos lengéscsillapítói kalibrálhatók voltak.
Az Š 720 motor lehetővé tette, hogy különböző lökettérfogatú változatokat építsenek belőle – ezt a lehetőséget a tervezők teljes mértékben ki is használták. A kisebbik négyhengeres motor lökettérfogata 1772 cm3 volt, a nagyobbiké pedig 1997 cm3. A 87 mm-es azonos furat mellett a különbséget a 74,5, illetve 84 milliméteres, eltérő lökethosszból adódott.
A motorok szárazkarteres kenéssel működtek, és a típusmegjelölés minden esetben a motor hengerűrtartalmából származott: A kisebb motorral felszerelt autó, amely a Weber 45 DCOE 2 kettős karburátorral 154 lóerős maximális teljesítményt ért el 6250 fordulat/perc fordulatszámon, a 180 RS jelölést kapta.
A kétliteres motorral felszerelt autó, amely 163 lóerőt teljesített 6000-es fordulatszámon, a 200 RS nevet kapta. A megfelelő sebességváltó keresése során a tervezők a Porsche ötfokozatú kézi sebességváltóját választották, amelyhez a Fichtel & Sachs egytárcsás, membránrugós tengelykapcsolója társult.
Ennek eredményeként a nagyon könnyű rallyautók alig több mint 800 kilogrammot nyomtak, és a sebességfokozattól függően akár 240 km/h-s végsebességet is elérhettek. A 200 RS 1974 májusában debütált az akkori Csehszlovákiában rendezett IDA Rallyn, majd a Barum Rallyn két autóval, és a Mladá Boleslavban rendezett Skoda Rallyn, ahol a három piros-fehérre festett autó 1974. június 1-jén egymás ellen versenyzett.
Összesen két Skoda 200 RS és egy Skoda 180 RS készült. Eleinte úgy tűnt, hogy a mérnökök egy kiváló rallyautót fejlesztettek ki, amely megállja a helyét a nemzetközi versenyeken is. A dolgok azonban másképp alakultak; a szabályok változása hirtelen véget vetett a 180 RS és a 200 RS pályafutásának: az új szabályok kizárták a rallyprototípusok homologizációját, helyette csak a szériamodelleken alapuló autók indulhattak.
Erre válaszul a Mladá Boleslav-i tervezők megépítették az utód 130 RS-t. A műszaki tervezésnél a Skoda 110 R-t vették alapul, és felhasználták a 180 RS és a 200 RS megalkotásakor szerzett tudásukat és tapasztalataikat is. A mindössze 720 kilogramm súlyú, hátsókerék-hajtású, 140 lóerős 1,3 literes motorral szerelt jármű gyorsan sikeressé vált, és egészen 1983-ig versenyeztek vele.
A Skoda azóta is töretlenül jelen van a rallysportban. Jelenleg is tesztelik az új Skoda Fabia Rally2 evót.