back to top
2024. június 17. 04:33

KezdőlapORBHatalmas csapattal érkezik a PSZA Motorsport a Diósgyőr Rallyra is

Hatalmas csapattal érkezik a PSZA Motorsport a Diósgyőr Rallyra is

-

A hétvégén folytatódnak a rally bajnokságok, jön a második felvonás, ezúttal Diósgyőr ad otthont az aszfaltos futamnak. Idén ez lesz az első alkalom, hogy az összes mezőny egy helyszínen versenyez. 

„13 páros nevezését adta le a PSZA Motorsport a hétvégi Diósgyőr Rallyra, ahol idén először ott lesz az összes mezőny. Ez a szám elsőre hihetetlennek hangzik, de amennyire jó, annyira komplikált is, hiszen hat versenyző lesz a sátrunk alatt” – árulta el gondolatait Szabó Árpád csapatkoordinátor, majd hozzátette. „Első körben klasszikus miskolci pályákról beszélhetünk, tavaly év végén is volt itt verseny hasonló kondíciókkal. A pályák nagyon kemények, a környék mindig okoz meglepetéseket ezért izgalommal várjuk a hétvégét. A Peugeot-os alakulataink a megszokottak, Berta László és Zagyva Dorka támad majd a minél jobb helyezésért.

Légy biztonságban a II. Hell Diósgyőr Rallyn is, vigyázz magadra!

A veszprémi sebeket begyógyítottuk és újból teljes erővel vágnak neki a bajnokságnak. Reménykedünk a jó szereplésben és hogy minél több ponttal térhetünk haza. Mellettük Zsigulik tömkelege lesz megtalálható nálunk. Helembai Zsolti is hasonló elánnal tér vissza, nála is begyógyult a veszprémi rosszkedv és szeretne minél szebb eredménnyel hazatérni. Az autója maximálisan felkészítve várja a rajtot. P13-ban új versenyző debütál a csapatunkban, Prigyeni „Tiszák” Péter Ladájában is Honda motor dübörög, ami futópercre készült el, így a Diósgyőr Rally lesz az első éles bevetése. Az ORB2-es mezőnyből Baksai Laci autója, illetve a Historic mezőnyéből Szombathelyi Peti Ladája lesz még megtalálható a sátrunk alatt. Nehéz hétvégére számítunk, sajnos az időjárás sem kecsegtet túl jóval, de reméljük, hogy inkább száraz idővel egyeznénk ki. Ezek a pályák amúgy is csúszósabbak és még ráadásként a rendező egy újfajta lassítót talált ki, amin szerintem még senki nem ment át úgy igazán versenytempóban.

Ezeken a legendás pályákon kerül megrendezésre a Diósgyőr Rally (videó)

Így összegezve a végére ezek a párosok indulnak a PSZA Motorsport egyesület színeiben, ORB-ben Berta László – Császár László, Zagyva Dorka – Spitzer Gábor, ORC-ben Petróczy Péter – Nagy Ádám, Helembai Zsolt – Mózes Máté, Tóth Barnabás – Brenner Ádám, Szőnyi András – Vajnai Dániel, Prigyeni Péter – Szekeres Szabolcs, ORB2-ben Furák Ádám – Kána Tamás, Endrődi László – Nagy János, ORB3-ban Kosztolányi László – Horváth Szimonetta, Faragó István – Csőke Attila és végül a Historicban Szombathelyi Péter – Heffner Gergő, Zsolna József – Zsolna Mercédesz. Minden párosunknak sikeres futamot kívánunk!” 

Friss