49 éve ezen a napon aratta első győzelmét Niki Lauda az 1974-es Spanyol Nagydíjon. Azonban nem sokon múlott, hogy elsősorban ne erről, hanem egy tragikus balesetről legyen emlékezetes a futam.
1974. április 28-án, vagyis éppen 49 éve rendezték meg a Spanyol Nagydíjat. Niki Lauda ekkor tett meg egy jelentős lépést azon az úton, amely később három világbajnoki címet eredményezett számára, hiszen ezen a versenyen szerezte élete első F1-es győzelmét. Hozzá kell tenni, hogy hatalmas szerencse, hogy jelen cikk elsődlegesen nem egy sokkal szomorúbb apropóból születnek.
Az 1974-es idény minden idők egyik legizgalmasabbjaként vonult be a sportág történelmébe. Egészen 2021-ig csupán ekkor fordult elő, hogy Emerson Fittipaldi, illetve Clay Regazzoni személyében a két éllovas pontegyenlőséggel érkezett meg a szezonzáróra, de még Jody Scheckternek is volt matematikai esélye a végső győzelemre. Sőt, sokáig Lauda is harcban volt.
A fordulatok már az év elején elkezdődtek: az első három futamot három különböző pilóta nyerte Denny Hulme, Fittipaldi és Carlos Reutemann révén, a bajnoki tabellát viszont Regazzoni vezette 10 egységgel, 1-1 ponttal megelőzve az előbb említett három versenyzőt, valamint Mike Hailwoodot. Ekkor érkezett meg a mezőny a Madridhoz közeli Jaramába.
Bár csak negyedik lett az összetettben, Laudának erős szezonja volt 1974-ben
Az időmérő kifejezetten izgalmasan alakult: Lauda az előző, dél-afrikai forduló után zsinórban másodszor indulhatott az élről, miután csupán 3 századdal előzte meg Ronnie Petersont. Az időmérőn több baleset is történt, különösen Patrick Depailler bukott nagyot, de mind ő, mind a többiek megúszták a karambolt, igaz, a szerelőknek adtak némi extra munkát.
Másnap egész délelőtt esett, ami a rajtra sem maradt abba. A mostoha körülményekből Peterson jött ki a legjobban a kezdésnél, hiszen az indulás jobban sikerült neki, mint Laudának. Az osztrák versenyző így visszaesett a második helyre, mögötte pedig csapattársa, Regazzoni autózott. A későbbi háromszoros világbajnok nehezen, de valamelyest tudta tartani a Lotus tempóját, ellenben a svájci pilóta és Jacky Ickx egyaránt lemaradt. Mögöttük Scheckter megelőzte a hét hengerrel küszködő Fittipaldit, a mezőny többi tagját pedig Arturo Merzario tartotta fel, aki Frank Williams akkori csapatának volt a versenyzője.
A 17. körben elállt az eső, ami óriási kavarodást hozott. Az élmezőnyből Regazzoni állt ki elsőként, aki ezzel óriásit nyert, és mindössze pár másodpercnyire zárkózott fel Lauda mögé. Az akkor 25 esztendős pilóta ekkor már vezetett, miután Petersonnak előbb nem sikerült jól a kerékcsere, majd a 24. körben motorja vízszivárgás miatt felmondta a szolgálatot.
A verseny a technikai meghibásodásokat leszámítva viszonylag eseménytelenül csordogált, amikor a 38. körben kis híján tragédia történt. Az addig remek versenyt produkáló Merzario ráment egy vizes pályarészre, aminek következtében autója a korlátnak csapódott, majd egy szaltó után a korláton kötött ki, letarolva ezzel az ott tartózkodó fotósok felszerelését. Óriási szerencse, hogy az olasz pilótának, valamint a fotósoknak és a szurkolóknak sem esett baja. Igaz, a tragédia így is bekövetkezett a Spanyol Nagydíjon, csak éppen egy évvel később Montjuicban, amikor Rolf Stommelen bukása miatt több néző is életét vesztette.
Káosz, halál, tömeges kiesés – tragédiával búcsúzott minden idők legjobb utcai pályája
Mivel a futam elején esett az eső, már akkor lehetett tudni, hogy a mezőny tagjai nem fogják tudni teljesíteni az eredeti versenytávot a kétórás időlimiten belül, így a futam 90 helyett csak 84 körből állt. Lauda megállíthatatlan volt, és a végére 35,61 másodperces előnyt autózott ki Regazzonival szemben, mindenki másnak pedig legalább egy kört adott. A dobogó harmadik fokára a gondjai ellenére Fittipaldi ért fel, miután sikerült megelőznie a vizes körülmények között remek teljesítménnyel előrukkoló Hans-Joachim Stuckot. A maradék két pontszerző helyet Scheckter, illetve Hulme szerezte meg.