A napra pontosan 26 éve rendezett 1999-es Európa Nagydíj nem tartozik a Ferrari legdicsőbb versenyei közé, és akkor még finoman fogalmaztunk. A megannyi drámát, fordulatot, végül meglepetésgyőztest hozó versenyen a maranellóiak nagy lépést tehettek volna az egyéni vb-cím felé, de végül nem tudták kihasználni a felkínált ziccert.
Alighanem a magyar rajongók közük is rengetegen imádták, vagy legalábbis kedvelték „Crazy Eddie-t”, azaz Eddie Irvine-t. A Forma–1-be Ayrton Senna felbőszítésével 1993 végén berobbanó ír fenegyerek kilenc teljes szezont húzott le a királykategóriában, ebből négyet a Ferrari, hármat a Jaguar, kettőt pedig a Jordan színeiben. Egyszer, 1999-ben pedig mindössze három ponttal (vagy kettővel, ha pontegyenlőséggel végez Häkkinennel és az eredmények összevetése neki kedvez) maradt le arról, hogy világbajnok legyen.
Hogy ezt rajta és az őt támogatókon kívül akarta-e más, az jó kérdés, miként az sem biztos, hogy teljességgel megérdemelt lett volna a vb-címe úgy, hogy Irvine négy győzelméből egyet sem erőből szerzett, hiszen Ausztráliában a két McLaren kiesett előle, Schumacher pedig a rajtrácson ragadt; Ausztriában Coulthard kiütötte Häkkinent az első körben; Hockenheimben Mika Salo átadta neki az első helyet; Malajziában pedig Schumacher megnyerette vele a versenyt.
De ettől még persze Irvine jogos világbajnoka lett volna a sportágnak, hiszen abban az esetben, ha nyer, elmondható lett volna, hogy ő és a Ferrari együttesen egyenletesebb teljesítményt nyújtott a szintén számos ki nem kényszerített hibát vétő Häkkinen–McLaren párosnál.
Egy ilyen hibán mehetett volna el a címvédő elsősége a 26 éve ezen a napon rendezett Európa Nagydíjon, hiszen amikor elkezdett esni az eső, Häkkinen kiállt esőgumikért és rajta vesztett azokkal szemben, akik átvészelték a zuhét száraz pályára alkalmas abroncsokon. Ám a Ferrari tett róla, hogy ne menjen el.
Irvine már az időmérőn lépéshátrányba került
A futamhoz hasonlóan a kvalifikáció is változó időjárási körülmények között zajlott, a pole-t ezt kihasználva pedig az előző futamon, Monzában az évi második győzelmét szerző, három futammal a vége előtt az élen 60-60 ponttal álló Häkkinen–Irvine kettőstől így mindössze 10 ponttal lemaradva az összetett harmadik helyén tanyázó Heinz-Harald Frentzen szerezte meg, nagy lépést téve afelé, hogy hazai környezetben tovább faragja a hátrányát és igazán megérkezzen a vb-címért zajló csatába.
A második rajtkockába David Coulthard, a harmadikba Häkkinen ért oda, miközben Irvine csak 9. lett úgy, hogy az utolsó mért körében a kavicságyba csúszott. „Megszerezhettem volna a pole-t a kemény gumikon. Olyan lett volna, mintha már meg is nyertem volna a versenyt. A versenynek vége lett volna. Mindenki küszködni fog az első 10-15 körben a lágy gumikon. Itt volt az esély igazán nyomást helyezni rájuk” – bosszankodott a Ferrari kamionjában, miként azt az Eddie Irvine – Living the Fast Life című dokumentumfilmben láthattuk.
Erre Enrico Zanarini, Irvine menedzsere megkérdezte az írt, hogy az egyik korábbi, szintén jónak ígérkező körében miért lassított (a legtöbben az időmérő végére hagyták a köreiket, majd zsinórban több mért kört mentek, mert a száradó pálya addigra került a legjobb állapotba).
„Mert nem akartam utolérni Panist az utolsó körömben. Tudtam, hogy az utolsó köröm nagyszerű lesz, majd három és fél tizeddel voltam gyorsabb az első kanyarban. Bassza meg. Ma megnyerhettem volna a világbajnoki címet, ennyire egyszerű. Ma királyok lehettünk volna, de idióták lettünk” – felelte Irvine, aki ezután migrénes fejfájás miatt szinte semmit nem aludt szombatról vasárnapra.
Ám még ilyen állapotban is a pontverseny élére állhatott volna. A rajtnál feljött a 7. helyre, majd megelőzte előbb Panist, később pedig Fisichellát, és már az 5. pozícióban haladt, miközben Häkkinen a 2. helyen követte Frentzent. A 20. körhöz érkezve az eső azonban mindent felborított. Az élmezőnyből a McLaren kihívta Häkkinent, hátrébb pedig Salo is érkezett, ám míg a wokingiak gyorsan feltették az ő Mikájuknak az esőgumikat, addig a Ferrari több mint fél percen át szerencsétlenkedett a névrokonnal, mert nem tudta eldönteni, hogy milyen gumin küldje vissza őt.
Ennek végül az lett az eredménye, hogy a következő kör végén érkező Irvine számára nem volt előkészítve jobb hátsó gumi, az ír így közel ugyanannyi ideig (28 másodpercig) volt kénytelen vesztegelni (nyitóképünkön), mint korábban a csapattársa. „Salo akkor állt ki, amikor nekem kellett volna. A szerelőim kikészítették az abroncsaimat, de el kellett rakniuk, majd feltenniük az ő gumijait. Ezután az egyik szerelőm elő akarta készíteni a hátsó gumimat, de valaki felkapta, beletette a gumimelegítő paplanba és visszarakta a polcra” – mondta Irvine a róla szóló dokumentumfilmben, majd hozzátette, hogy utólag „senki nem ismerte be, de ez történt, ez a fickó nem cselekedett helyesen, nem az a szerelő, aki eldobta a gumit.”
Ám így sem volt minden veszve, Häkkinennel ellentétben Irvine ugyanis legalább száraz pályára alkalmas gumikat kapott, amelyeken gyorsan utolérte a közben száradni kezdő aszfalton egyre jobban küszködő riválisát, majd megelőzte őt, jóllehet, ekkor mindketten nemhogy a legjobb hatban (akkoriban még csak ennyien kaptak pontot), hanem jócskán a legjobb tízen kívül autóztak.
Sok volt azonban még hátra, így bőven elérhető volt a pontszerzés mindkettejük számára. Főleg úgy, hogy a visszatérő esőben elkezdtek hullani az élbolyban haladók – előbb Frentzen alatt állt meg a Jordan az élen (a német ezzel kiírta magát a vb-címre esélyesek közül), majd Coulthard és Fisichella is hibázott és kiesett, végül pedig Ralf Schumacher kapott defektet az első helyen.
Korábbi cikkünkben Frentzen szemszögéből is felidéztük az 1999-es szezont és Európa Nagydíjat:
„Mintha a szomszéd véget vetett volna a bulinak” – banális hiba miatt szállt el a csoda reménye
Irvine azonban ezzel együtt sem tudta az első hatba verekedni magát, ugyanis a Ferrari az eső intenzitásának fokozódását látva kihívta esőgumikért, miközben a legtöbben – köztük ezúttal a jól döntő McLaren Häkkinennel – ezt az időszakot is átvészelték barázdált slickeken. Az írnek így aztán később ismét jönnie kellett száraz pályás gumikért, az egészben a legelképesztőbb pedig az, hogy a hajrához közeledve még így is Häkkinen előtt haladt, miközben mind a ketten üldözőbe vették a pontszerző helyeken levőket.
Häkkinen azonban a lágy Bridgestone-okon gyorsabb volt a riválisánál és utolérte őt, majd többszöri próbálkozás után a végül úgy ment el a Ferrari mellett, hogy Irvine elfékezte magát és átvágta a célegyenes előtti sikánt. Ezután Häkkinen a Minardival a 20. helyről rajtolva végül 6. helyen záró Marc Genét is elkapva 5. lett, miközben Irvine nem tudta utolérni a spanyolt és nem szerzett pontot. Utólag úgy vélte, örülhet, hogy csak 2 pontot bukott, miközben megfedte a Ferrarit, mondván az első kiállásnál nem Häkkinenre kellett volna reagálniuk.
„Mindent rosszul csináltunk, abszolút mindent rosszul csináltunk egész hétvégén. Utólag könnyű okosnak lenni, úgyhogy ha mindent újrajátszhatnánk, szerintem csak a kiállásokat csinálnánk másként. Azok nem voltak a legjobbak” – mondta a motorhome-jában, az elbaltázott kerékcserét pedig így kommentálta: „Belenéztem a tükörbe és láttam, hogy nincs hátsó gumim, ahogy azt is, hogy rohangálnak és keresik. De nem hibázathatod a csapatot, mert ezek a dolgok néha neked kedveznek, máskor pedig nem.”
A futam összefoglalója ITT nézhető meg.
A Ferrari tehát nagy ziccert hagyott ki a Nürburgringen, ám három másik csapattal így is madarat lehetett fogatni. Az egyik természetesen a Minardi, amely első és egyetlen pontocskáját szerezte 1999-ben, de ezzel megelőzte az évet végül pont nélkül záró újonc BAR-t az összetettben. A második a Prost, amely Jarno Trulli révén 1997 óta először állt dobogón. Mint azóta tudjuk, ez volt az istálló történetének utolsó top 3-as eredménye. A harmadik pedig természetesen a Stewart, amely Johnny Herberttel megnyerte a versenyt, ezzel pedig története első és egyetlen futamgyőzelmét szerezte. És akár a kettős győzelem is összejöhetett volna, hiszen Rubens Barrichello keményen támadta az utolsó körökben Trullit, de végül be kellett érnie a 3. hellyel.
Ami a világbajnoki csata izgalmait illeti, Malajziában Irvine végül a kettős lábtöréséből visszatérő Michael Schumacher segítségével visszavágott, Szuzukában azonban a német nem kaparta ki neki a gesztenyét, így végül elszalasztotta élete egyetlen lehetőségét arra, hogy felérjen a csúcsra az F1-ben.
Hogy a Ferrarinál miért nem igazán akartak nyerni Irvine-nal, illetve hogy az ír honfitársa és korábbi főnöke mit gondolt a visszatérő Schumacher szuzukai ténykedéséről, arról az alábbi cikkekben írtunk.
Schumacher szabotálta volna a Ferrarit, hogy mással ne nyerhessen világbajnoki címet?