Jonne Halttunen, Kalle Rovanpera navigátora méltatta az Akropolisz Rally szervezőinek munkáját a verseny után, és kiemelte, hogy egyik legnehezebb győzelmüket aratták Görögországban.
Egy év kihagyás után az idén negyedik alkalommal ad randevút egymásnak a rali Európa-bajnokság mezőnye hazánkban – a 70. születésnapját ünneplő ERC-sorozat záró futamát rendezik meg Nyíregyháza környékén október 6. és 8. között. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön a vármegye-székhelyen.
Andreas Mikkelsen elképesztő teljesítményt nyújtva tudott nyerni az Akropolisz Rallyn, ahol az első nap után még a 12. helyen állt rekord mennyiségű defekt után.
A francia sajtóban megjelent egy interjú Pierre-Louis Loubet-vel, mely szerint az M-Sport kiszállhat a WRC-ből, a brit csapat azonban most reagált erre az cikkre.
Dani Sordo igyekezett óvatosan vezetni az Akropolisz Rallyn, hogy elkerülje a problémákat. Ez a verseny nagy részében sikerült is, így a harmadik helyen zárt. A spanyol versenyző ugyanakkor csak csodálkozni tudott Kalle Rovanpera teljesítményén, aki gyorsan vezetve is probléma nélkül tudott célba érni és nyerni.
Az idei Akropolisz Rally káoszát jól mutatja, hogy Elfyn Evans úgy is második helyen tudott zárni, hogy a verseny során komoly műszaki hibával szembesült.