2024. április 19. 03:14

KezdőlapERCNégy magyar páros a Róma Rallyn 

Négy magyar páros a Róma Rallyn 

-

Négy magyar páros is rajthoz áll a Rally Európa-bajnokság hétvégi, római versenyén. Herczig Norbert első versenyére készül Igor Bacigál leváltását követően, Csomós Mixi igyekszik az olasz pályákkal ismerkedni, míg László Martin és Herczig Patrik az 2WD mezőnyben próbál pontokért harcolni. 

A Rally Európa-bajnokság idei hatodik versenyét Olaszország fővárosa, Róma környéki aszfaltos pályákon rendezik, ahol összesen 75 páros jelezte indulási szándékát. 

Az indulók között ismét lesz négy versenyző is, akiknek szurkolhatunk. 

Herczig Norbert Czakó Janekkal indul, akivel bár korábban még nem versenyzett, korábban komoly Eb tapasztalatot szerzett más pilóták mellett. 

Az MRF Team skodás magyar versenyzője tavaly a kiváló harmadik helyet szerezte meg az olasz versenyen, így van rá remény, hogy javítani tud idei legjobb eredményén, ami egy nyolcadik hely az Azori-szigetek Rallyról. 

Csomós Miklós és Nagy Attila bár továbbra is az Eb értékelésen kívül indul, de szeretné gyorsaságát megmutatni az olasz pályákon is, melyeken először fog vezetni. 

László Martin és Berendi Dávid az ERC4 és ERC4 junior mezőnyben bízik újabb pontszerzésben, míg Herczig Patrik és Varga Kristóf az ERC4 és a Clio Kupa mezőnyében reménykedik hasonlóban. 

A Rally Európa-Bajnokságot öt versenyt követően az MRF Team versenyzői, Efrén Llarena és Sara Fernández már 46 pont előnnyel vezeti spanyol honfitársa, Nil Solans és Marc Martí előtt, míg a harmadik helyen Simone Tempestini és Sergiu Itu áll hat ponttal Solanstól. 

Az MRF Team ismét komoly győzelmi eséllyel várhatja a versenyt, mert a Lettországban rajt-cél győzelmet arató Martins Sesks és Renars Francis ismét az indiai csapatot erősíti. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss