2022. december 09. 13:09
KezdőlapF1Leintették a szingapúri káoszfutamot, de még nem tudni, hogy ki nyert

Leintették a szingapúri káoszfutamot, de még nem tudni, hogy ki nyert

-

- Hirdetés -

Sergio Pérez haladt át elsőként a célvonalon a több mint két órán át tartó Szingapúri Nagydíjon, de nem lehet biztos a győzelmében. Mögötte Charles Leclerc és Carlos Sainz végzett, miközben már számolni is nehéz volt, hány valós és virtuális biztonsági autós fázis volt a versenyen.

Izgalmas versenyre volt kilátás az idei Szingapúri Nagydíjon, 1 órával a tervezett rajt előtt ugyanis leszakadt az ég, ami miatt végül 1 órával és 5 perccel elhalasztották a kezdést. Az élről Charles Leclerc, mellőle pedig Sergio Pérez várhatta a lámpák kialvását, míg Max Verstappen csak a 8. rajtkockából indulhatott, miután a Red Bull nagyot hibázott az időmérőn.

- Hirdetés -

Ahogyan azt várni lehetett, mindenki intermediate gumikon indult el a felvezető körre, George Russellt kivéve, aki a tegnapi, balul sikerült időmérő edzés után bokszutcai rajtra váltotta a 11. helyet, a Mercedes ugyanis erőforrást cserélt az autójában. A rajtot Pérez kapta el a legjobban az elejében, és már elsőként fordult az első kanyarba, miközben hátrébb Verstappent kellett többeknek kerülgetnie, a címvédő ugyanis nagyon rosszul jött el, és visszaesett a nyolcadikról a 12. helyre.

Az első kör végén Pérez, Leclerc, Sainz, Hamilton, Norris, Alonso, Gasly, Vettel, Cunoda, Stroll volt az első tíz sorrendje, tehát a Ferrari monacói pilótája mellett a hétszeres világbajnok – Sainz kicsit kiterelte őt a célegyenes végi bukótérbe, de a felügyelők nem büntették meg érte – és a 350. nagydíját teljesítő, ezzel egyedüli csúcstartóvá váló Alonso is veszített egy helyet, miközben az Aston Martin négyszeres világbajnoka a mezőnyben toronymagasan legtöbb, öt pozíciót javított.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

A vizes aszfalt ellenére igencsak vigyáztak egymásra a pilóták, és csak egy kicsúszás történt a rajt után: Alex Albon a hetes kanyar bukóterébe esett be, és koccolta le egy kicsit a falat. Nem kellett azonban sokat várni egy nagyobb csattanásra, a hetedik körben ugyanis a mezőny végén autózó Csou Kuan-jü összeakadt Nicholas Latifivel az ötös kanyarban. Az Alfa Romeo jobb első felfüggesztése azonnal elszállt, de a Williams is megsérült, így mindketten kiestek, Csou bukótérben ragadt autója és a törmelékek miatt pedig a 8. körben beküldték a biztonsági autót.

A Safety Car végül nem sokat körözött az élen, és a 10. körben már útjára is engedte a mezőnyt, amelyben Max Verstappen egyre előrébb verekedte magát, és már a 9. helyről várhatta az újraindítást. Ezután, ahogy a vörös Mercedes eltűnt Pérez elől, és mindenki versenytempóra kapcsolt, a holland egyből megelőzte Vettelt, majd Gasly-t is kifékezte. Itt azonban jó időre megakadt a felzárkózása, Fernando Alonso ugyanis már keményebb falatnak bizonyult.

De csak a 21. körig kellett az Alpine hátulját bámulnia, ekkor ugyanis Alonso motorhiba miatt félreállt, a versenyirányítás pedig virtuális biztonsági autós fázist léptetett életbe. George Russell és a Mercedes pedig ezalatt úgy gondolta, hogy megkockáztatja a száraz pályás gumira váltást, és feltette a közepes keverékű Pirelliket, ám az újraindítás után gyorsan kiderült, hogy rossz lóra tettek.

Az élen a sorrend továbbra is változatlan volt, Pérez vezetett Leclerc előtt, őket azonban már több mint 10 másodperccel leszakadva követte Sainz, a nyakán Hamiltonnal.

És, ha esetleg nem lett volna még elég a VSC-fázisokból, a 26. körben jött egy újabb, a 28. körben pedig még egy. Előbb Alex Albon állt bele orral a falba, és bár első szárny nélkül, defektes bal első kerékkel vissza tudott evickélni a bokszba, hogy ott feladja a versenyt, a letört szárnyát ki kellett vinni a pályáról. Ezután pedig Esteban Ocon Alpine-ja is kilehelte a lelkét, mindezt jóval látványosabb módon, mint korábban Alonso autója. Ezzel ötre nőtt a kiesők száma.

Az Ocon miatti VSC-fázis a 30. körben ért véget, de az őrület ahelyett, hogy alábbhagyott volna, csak tovább fokozódott. Arra pedig kevesen tippelhettek, hogy ki lesz az, aki legközelebb a falnak megy, ugyanis Lewis Hamilton hibázott nagyot a 7-es kanyar féktávján, és állt bele orral a Tecpro-falba. A futama ezzel nem ért véget, mivel sérült első szárnnyal kitolatott a bukótérből, majd besorolt Norris és Verstappen mögé. 

Ám, még mielőtt a versenyirányítás kötelezte volna a Mercedest, hogy hívja ki a bokszba a veszélyesen fityegő szárnyú pilótáját, a mezőny elkezdte lecserélni az íntereket slick gumira. Az élmezőnyből Leclerc jött elsőnek, majd egy körrel később érkezett Pérez, Sainz és Verstappen is. Hamilton az új gumik mellett új szárnyat is kapott, 13,8 másodperces kiállásával pedig visszaesett a 9. helyre.

Aki nagyot nyert a kerékcseréken, az Daniel Ricciardo, menet közben ugyanis Cunoda Juki összetörte az Alpha Tauriját, ami miatt ismét be kellett küldeni a biztonsági autót, az ausztrál pilóta pedig a kiállása után az ötödik helyen találta magát.

A romeltakarítás mellett a védőfalat is javítani kellett, így viszonylag sokáig bent volt a Safety Car, időközben pedig a körszámláló visszaszámláló órára váltott, jelezvén, hogy nem fogják tudni a 2 órás időlimit letelte előtt teljesíteni a teljes távot.

A versenyirányítás 34 perccel a verseny vége előtt engedte el a mezőnyt, az élen Pérez, Leclerc, Sainz, Norris, Verstappen volt a sorrend, a holland pilóta pedig azonnal keményen támadta a McLarent, de hibázott, és füstölő kerekekkel kirongyolt a hetes kanyar bukóterébe. Bár gyorsan irányba állt és továbbment, tönkretette a gumijait, így azonnal a bokszba hajtott egy új lágy szettért.

Eközben hátrébb is volt akció, az utolsó pontszerző helyen autózó Mick Schumacher akadt össze a célegyenes végén az őt támadó George Russell-lel, aminek köszönhetően mindketten defektet kaptak. Miután evickéltek egy kört, és kereket cseréltek, mindketten folytatni tudták.

Az utolsó szűk fél órára ezután kissé lecsendesedett a helyzet, kivéve az első két helyen, Leclerc ugyanis megindította a támadást a győzelemért Pérezzel szemben. Miután a versenyirányítás engedélyezte a DRS használatát, néhány alkalommal nagyon közel került a monacói a Red Bull hátuljához, de egy hiba után kikerült az egy másodperces tartományból, ezután pedig már nem tudott visszazárkózni.

A futam azonban még így sem dőlt el, jött ugyanis az üzenet, hogy Pérezt vizsgálni fogják a verseny után egy vagy több potenciális kihágásért, amit a biztonsági autós fázisok során követhetett el. Így innentől kezdve azon lehetett izgulni, hogy képes lesz-e a mexikói 5 másodpercnél jobban leszakítani magáról a Ferrarit, vagy sem. Persze, még ez sem garantálta a győzelmét, hiszen nem lehetett tudni, hogy ha megbüntetik, 5 másodperces vagy annál nagyobb büntetést kap-e.

Végül sikerült neki kiautóznia az előnyt, és 7,6 másodperccel ért célba 59 megtett kör után Leclerc előtt, akit Sainz, Norris, Ricciardo, Stroll, Verstappen, Vettel, Hamilton és Gasly követett az első tízben. Az utolsó körökben még az extra kerékcseréje után a top tízen kívülről visszazárkózó címvédő is javított néhány helyet: előbb a hibázó Hamilton mellett bújva be, majd az utolsó körben Vettelt előzte meg a DRS-zónában.

Pérez tehát első lett, de a vizsgálatig nem lehet biztos benne, hogy meg is tarthatja ezt a helyet. Charles Leclerc-nek a mérnöke a levezető körben azt mondta, ők két darab öt másodperces büntetéssel számolnak a mexikóinak, mert a biztonsági autós fázisok alatt kétszer maradt le tíz autónyi távolságnál jobban Bernd Mayländertől.

FRISSÍTÉS

Sergio Pérez végül kapott ugyan büntetést, de csak 5 másodpercet adtak hozzá az idejéhez, így megtarthatta a győzelmet.

A Szingapúri Nagydíj végeredménye

Friss