2024. április 19. 20:58

KezdőlapF1Verstappen anyja páros lábbal beleszállt a fiát kritizáló Pérezbe

Verstappen anyja páros lábbal beleszállt a fiát kritizáló Pérezbe

-

Max Verstappen édesanyja, Sophie Kumpen új mederbe terelte a már egyébként sem kicsi botrányt, amikor egy hozzászólásban kijelentette, hogy Sergio Pérez megcsalta a feleségét. A mexikói pilóta eközben azt magyarázta, hogy mindannyian érett felnőttek.

Óriási botrány alakult ki a brazíliai futam végén a Red Bullon belül, miután Max Verstappen nem engedte vissza Sergio Pérezt maga elé, ezzel hátráltatva csapattársát a bajnoki második hely megszerzésében. A címvédő hangsúlyozta, hogy megvannak az okai, míg a mexikói pilóta csalódott benne, ám később mindketten úgy nyilatkoztak, hogy megbeszélték a történteket, Christian Horner, a bikások csapatfőnöke pedig kijelentette, hogy a két versenyző kezet fogott egymással.

Pérez nagyon dühös Verstappenre, aki nem hajlandó elárulni, miért hányt fittyet a csapatutasításra

Akár igaz ez, akár nem, az biztos, hogy az F1-es közvéleményt még nagyon is foglalkoztatja a téma. Nem sokkal a leintés után a holland sajtónak köszönhetően elterjedt, hogy Verstappen cselekedete a Monacói Nagydíjra vezethető vissza: Pérez állítólag szándékosan törte össze az autót a hercegségben rendezett időmérő végén, amire egyébként valóban utalnak jelek. Most viszont Verstappen édesanyja új irányt adott a botránynak.

Kiderült, amiről eddig mindenki mélyen hallgatott – ezért szegült ellen Verstappen

Sophie Kumpen az Instagramon szólt hozzá egy olyan bejegyzéshez, amelyben fiát kritizálták. Ebben nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy a monacói futam után Pérez megcsalta a feleségét. Később törölte a hozzászólást, ám meg nem történtté természetesen már nem tudta tenni, olajat öntve ezzel a tűzre.

Az azóta már törölt hozzászólás

Kumpen arra utalt, hogy a 32 éves pilóta a győzelme utáni buliban igencsak közel került egy nőhöz, egy másikkal pedig táncolt. Pérez azonban később igyekezett tisztázni magát, és kijelentette, hogy hibázott, ám eszébe sem jutott megcsalni feleségét, egyben gyereke édesanyját. Ezt követően el is csendesedett ez az ügy.

Pérez szerint innentől minden más lesz

Természetesen felmerülhet a kérdés, hogy Kumpen megjegyzése mennyire volt elegáns, könnyen lehet, hogy ezen ő maga is elgondolkodott, és azért távolította el. Ugyanakkor abból a szempontból érdekesen jött ki, hogy Pérez pont az érettségről lamentált. A háromszoros futamgyőztest arról faggatták, hogy mi jön ezután.

„Ezt csapaton belül fogjuk rendezni, és továbblépünk – szögezte le. – Nyilvánvalóan csalódott vagyok, különösen azok után, amit tettem. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy mindannyian felnőttek vagyunk, és csapatként tovább fogunk lépni. Korábban nyilvánvalóan sokat tettem érte, ez nem titok. Ugyanakkor, ahogyan mondtam, jó, ha ezt a beszélgetést házon belül folytatjuk le, és csapatként haladunk tovább.”

Persze kérdés, hogy a felek valóban le tudták rendezni ennyivel, vagy ennek még lesz folytatása a későbbiekben. Pérez száz százalékig biztos abban, hogy az előbbi fog megvalósulni. „Egyértelműen, máskülönben számomra nem lenne értelme – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. – Nemcsak Abu-Dzabiban lesz más a helyzet, hanem utána is. A csapatot mindig a saját érdekeink elé fogjuk helyezni.”

Új részletek a Verstappen–Pérez botrányról – ekkor ismerhette be a mexikói a szándékosságot

Persze Péreznek nem feltétlenül kellett volna olyan szituációba keverednie, hogy a hátulról zárkózó Verstappen bármilyen módon elé kerüljön. A második biztonsági autós fázis mellett ennek elsősorban az az oka, hogy a Red Bull pilótájának nem maradt lágy gumija a futam végére, a közepeseken pedig sokkal lassabb volt a körülötte lévőknél.

„Az első etapunk remekül alakult, ahogyan a második is, az utolsó viszont nagyon rossz volt, különösen a biztonsági autó miatt, ami tönkretette a versenyünket, mivel az újraindításnál a közepeseken voltunk – magyarázta. – Nem volt tapadásunk, és csak utasok voltunk.”

Pérez azzal zárta mondandóját, hogy amelyikük előrébb végez a Leclerc-rel való összevetésben, az lesz a bajnoki második. Ez nagy valószínűséggel így is lesz, hiszen mindketten 290 ponttal rendelkeznek, de egy nem túl valószínű, valamint egy, a realitás talajától teljesen elrugaszkodott eshetőséget meg kell említeni.

Az első természetesen az, hogy mindketten kiesnek. Emellett elméletben lehetséges, hogy Pérez lesz a kilencedik, Leclerc pedig a leggyorsabb körrel a tizedik, és mivel ugyanannyi pontot szereznének, a Ferrari versenyzője maradna a második. Verstappen ezenkívül csak akkor tudna segíteni csapattársának, ha ő a tizedik, Pérez a tizenegyedik pozícióban halad, Leclerc pedig mögöttük van vagy kiesett, de lássuk be, ennek is igen csekély a valószínűsége.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss