2023. február 09. 00:33
KezdőlapF1Ez mindenkit sokkolna - visszatérne a Forma-1-be a botrányhős versenyigazgató?

Ez mindenkit sokkolna – visszatérne a Forma-1-be a botrányhős versenyigazgató?

-

Michael Masi, az F1 korábbi, a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon hatalmasat hibázó versenyigazgatója állítólag nem zárkózna el attól, hogy ismét versenyigazgató legyen az F1-ben.

Peter Windsor, a Ferrari és a Williams korábbi csapatmenedzsere, egyben ismert és elismert Forma-1-es újságíró azt állítja, hogy a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjon elkövetett hibája miatt kirúgott Michael Masi nyitott lenne a Forma-1-es visszatérésre. A 44 esztendős szakembert az FIA az idei év elején váltotta le a tavalyi szezonzárón kirobbant botrányban játszott szerepe miatt, és a pozíciójának átstrukturálása után két versenyigazgatót, Niels Wittichet és Eduardo Freitast nevezte ki a helyére.

Masi eközben az FIA-tól is távozott és hazaköltözött Ausztráliába, ahol a Supercars-bajnokságban ismét munkába állt, nemrég pedig az ausztrál gokart-szövetség elnökségébe is bekerült. Windsor szerint ugyanakkor annyira azért nem orrolt meg az FIA-ra és az F1-re, hogy ne vállalná el ismét a versenyigazgatói szerepkört, ha felkérnék erre.

„Masi ismét a motorsportban dolgozik Ausztráliában, és ismét versenyigazgatói feladatokat vállal. Az egyik barátom azt mondta, hogy amennyiben a Forma-1 ajánlatot tenne neki, valószínűleg visszatérne, és minden bizonnyal nagyon-nagyon jó munkát végezne ahhoz képest, amit jelenleg látunk” – idézi Windsort az Express.

Hamilton tovább ment: szerinte Verstappent akarták világbajnoknak, azért csalták el a tavalyi vb-t

„Nyilvánvaló, hogy nagy hibát követett el Abu-Dzabiban, és mindenki hibázik, de vajon rosszabb lenne annál, ahol most vagyunk? Ha másban nem is lenne jobb, de ő tényleg döntéseket hoz és nagyon szervezett” – állította szembe a versenyigazgatói pozíciót Charlie Whiting 2019 márciusi halálakor elfoglaló, azt három szezonon át betöltő Masit a jelenlegi versenyigazgatókkal.

És miközben Masi is követett el nem egy hibát, Wittich és a sokak által egyértelműen alkalmatlannak tartott Freitas kinevezése világított rá igazán, hogy milyen hatalmas terhet cipelt az ausztrál, és hogy gyakorlatilag lehetetlen pótolni Whitingot, ezért a szerepkörének átszervezésére volt és van szükség.

Utólag nézve tehát alighanem jobban járt volna az F1 Masi maradásával, miközben a sportágra és a hibázó szakemberre zúduló kritikák miatt az elküldése is indokolható. Windsor szerint pontosan emiatt nem is valószínű, hogy bár a jelenlegi versenyigazgatóknál jobb lenne, valaha is visszahívják. „Biztos vagyok benne, hogy ez soha nem fog megtörténni, mert Toto Wolff [a Mercedes csapatfőnöke] valószínűleg soha nem hagyná, hogy megtörténjen. Valamint [Masi] akkora hibát követett el, hogy lehet mondani, hogy talán soha nem is szabadna visszajönnie.”

Eddig nem látott felvétel került elő az abu-dzabi botrányról és Todt, illetve Wolff telefonjáról

Az egyértelmű, hogy Wolff még mindig nagyon mérges az ausztrálra, amiért gyakorlatilag elvette a világbajnoki címet Lewis Hamiltontól, és korábban kijelentette, hogy Masiban nem lehetne ismét megbízni, mert versenyigazgatóként saját magát helyezte a rivaldafénybe, miközben – akárcsak a futballban a bíróknak – neki is arra kellett volna törekednie, hogy az emberek ne róla beszéljenek. Mindezt pedig úgy érhette volna el, ha jól végzi a munkáját és a szabályok betartásával igazgatja a versenyt, amit Wolff szerint nem tett meg.

Masi visszatérése tehát igencsak valószínűtlen, de láttunk már csodákat a Forma-1-ben. Ezt a csodát pedig az idézhetné elő, ha a jelenlegi versenyigazgatókat a jövőben is állandó kritika éri majd, és az FIA képtelen lesz olyan embert találni, aki legalábbi Masi szintjén meg tud birkózni azzal a feladattal, amit az F1 versenyigazgatói pozíciója jelent.

Friss