2024. április 16. 10:09

KezdőlapF1Hamilton egy kanapé mögött bujdosott a Hungaroringen, annyira félt találkozni a főnökével

Hamilton egy kanapé mögött bujdosott a Hungaroringen, annyira félt találkozni a főnökével

-

A BBC 2007-es Forma-1-es kémbotrányról szóló, annak kulisszái mögé elképesztően részletes betekintést nyújtó podcastsorozatában a több mint 15 évvel ezelőtt történtek sűrűjében levő szereplők szólalnak meg és rekonstruálják a történteket. Így aztán olyan részletekről is hallhatunk, amelyek eddig elsikkadtak a főbb történések mellett. Ilyen például az, hogy Lewis Hamilton mivel töltötte az idejét az óriási botrányt hozó Magyar Nagydíj időmérő edzése után.

A 2007-es Magyar Nagydíj alighanem mindenki számára a McLarenen belül kirobbant botrány miatt marad emlékezetes. Úgy tűnt, hogy a kémbotrányt maga mögött hagyta a csapat, és most már mindenki koncentrálhat a világbajnoki csatára, különös tekintettel Lewis Hamilton és Fernando Alonso párharcára. De a java még csak ezután következett.

Hamilton két pontos előnnyel érkezett meg a Hungaroringre a második helyezett Alonsóval szemben. Akkoriban a mogyoródi dombok között kanyargó aszfaltcsíkon még a mostaninál is nehezebb volt előzni, hiszen a DRS-t, azaz az állítható hátsó szárnyat csak négy évvel később vezették be, ráadásul 2007-ben még engedélyezett volt a tankolás, így a futamok rövid sprintekből álltak, amelyek során a gumispórolásnak is elhanyagolható volt a szerepe, legalábbis a mai mértékéhez képest. Szóval az időmérő edzés kiemelt fontossággal bírt, és ezt természetesen Alonso és Hamilton is tudta.

Kémfilmbe illő új részletek derültek ki az F1 valaha volt legnagyobb botrányáról

A McLaren egész szezonban váltogatta, hogy a Q3-ban, az időmérő utolsó szakaszában melyik versenyző hajthat ki először a bokszba a benzinégetős körökre, akkoriban ugyanis még úgy rendezték meg az időmérőt, hogy a versenyzőknek olyan üzemanyagmennyiséggel kellett megkezdenie a Q3-at, amivel a futamon elrajtolnak majd, és az elégetett mennyiséget az időmérő után visszatankolják, ezért a harmadik szakasz eleje csak a körözgetésről, és nem a köridők hajszolásáról szólt.

A Hungaroringen Alonsón volt a sor, hogy elsőként hajtson ki, Hamilton és a mérnökei azonban fittyet hánytak az előre megbeszéltekre. A Q1-ben és a Q2-ben is leggyorsabbnak bizonyuló újonc pedig nemcsak Alonso előtt hagyta el a garázst, hanem később sem engedte el a csapattársát, amivel elindította a kémbotrány újbóli, ezúttal a McLarent is kis híján maga alá temető robbanásához vezető láncreakciót.

„Fernandón volt a sor, hogy elsőként hajtson ki, mégis Lewis volt az, aki ezt megtette, amivel megszegte a szabályokat, az előre megbeszélt tervet, amibe megállapodtak a megbeszélésen. Lewis és a mérnökei, hiszen ez közös erőfeszítés volt a részükről, mert egymás nélkül nem tudnak kihajtani a pályára, megvárták a megfelelő pillanatot, majd Lewis hajtott ki elsőként” – idézte fel Marc Priestley, a McLaren egyik akkori szerelője az eseményeket a BBC podcastsorozatának ötödik részében.

„Rögtön arra gondoltam, hogy »Ez nem a terv része, Fernandónak kellett volna elsőként kimennie.« Arra gondoltam, hogy talán csak hiba volt, és a bokszutca végén majd helyet cserélnek, és minden megy majd a terv szerint. De ez nem történt meg, miközben a garázs másik oldala (Alonsóé) elkezdett rádiózni, hogy mi történik, és nem ebben állapodtunk meg. Aztán amikor kiértek a pályára, már Fernando is beszállt és azt kérdezte, »Mi a franc folyik itt? Szóljatok neki, hogy vissza kell adnia a helyet!« Majd ismét jött az üvöltözés a rádióban, a mérnökök egymással üvöltöztek a garázsban, hogy »Mi a fenét csináltok, miben mesterkedtek?« Elszabadult a pokol.”

Volt csapata helyett Alonso mellé állt a McLaren mérnöke a 2007-es botrányok kapcsán

Hamilton az időmérő után elismerte, hogy hallotta a rádióban az utasítást, hogy engedje el Alonsót, de azzal védekezett, hogy bekerült közéjük Kimi Räikkönen Ferrarija, és nem akarta, hogy a finn is elé kerüljön, ezért nem engedelmeskedett.

A spanyol fejében eközben zakatolni kezdtek a fogaskerekek, és már az autóban ülve, menet közben kieszelte, hogy miként állhat bosszút Hamiltonon. Úgy, hogy a második Q3-as kerékcseréjénél nem indult el akkor, amikor a csapat jelzett neki, hanem további tíz másodpercen át állva maradt, feltartva ezzel a mögé időközben megérkező csapattársát.

„Fernando megérkezett, lecseréltük a kerekeket, én voltam a jobb hátsónál. Meghúztam az anyát, majd tudtuk, hogy még vissza kell tartanunk Fernandót, úgyhogy nagyjából 20 másodpercet vártunk. Ez a terv része, majd jött a visszaszámlálás a mi és Fernando fülére is. Öt, négy, három, kettő, egy, majd arra számítottunk, hogy elindul, de hiába emelkedett fel a nyalóka, ott maradt. Közben, ahogy azt vártuk, Lewis is megjelent, de Fernando nem ment sehová. Üvöltöttek neki a rádión, hogy induljon el, mi próbáltuk őt tovább inteni. Néztünk egymásra, hogy mi folyik itt, elromlott az autó, vagy nem működik a rádió? Aztán észrevettük, hogy Fernando a tükröt nézi, és látja, hogy Lewis ott van mögötte. Akkor esett le, hogy ez azt egészet előre kitervelte” – ecsetelte a szerelő.

Hamilton végül néhány másodperccel lekéste az edzés végét, azaz nem tudta elkezdeni a gyorskörét, Alonso pedig javított és megelőzte. Azaz ekkor úgy tűnt, hogy ő indulhat majd másnap az első helyről.

Az őrültek háza azonban csak ezután indult be igazán. Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke dühöngött, Priestley soha nem látta még ilyen dühösnek. Dennis, miután odacsapta a fejhallgatóját a bokszutcai irányítóközponthoz, a közvetítésben is látható, ahogy kérdőre vonta Fabrizio Borrát, Alonso fizioterapeutáját, akinek fogalma sem volt arról, hogy ez fog történni.

A bokszkiállás és Dennis dühe

Eközben Anthony Hamilton, Lewis apja és akkor még menedzsere a felügyelőkhöz viharzott és kiabált velük egy sort. Később természetesen Dennist, Alonsót és Lewis Hamiltont is behívták. De előtte még jelenésük volt a sajtó képviselői előtt. Már a hivatalos FIA-sajtótájékoztatón tapintani lehetett a feszültséget. Hamilton véletlenül elkezdett válaszolni egy Alonsónak feltett kérdésre, miközben igyekezett hárítani, és azt mondta, hogy a csapattól kérdezzék, hogy mi történt.

Ami ennél sokkal érdekesebb volt, az az a sajtótájékoztató, ami a McLaren motorhome-jában, már a kamerák kizárásával zajlott. A McLaren ezeket a „Meet the Team” elnevezésű eseményeket az őszinteség és átláthatóság jegyében tartotta (nem minden csapat szervezett ilyet) a médiának, ekkor azonban valószínűleg azt kívánták, bárcsak soha ne szerveztek volna ilyet.

Hamilton bújkált Dennis elől

A BBC podcastjában megszólaló újságírók visszaemlékezései alapján zsúfolásig telt a Brand Centre, hiszen mindenki a botrányra volt kíváncsi. Hamiltontól azonban nem tudtak kérdezni, mert nem jelent meg. Hogy miért? Mert a főnöke elől bujkált, aki a sajtóbeszélgetés elején szintén nem volt ott, mert pont akkor rendelték be a felügyelők. „Senki sem találta őt, majd kiderült, hogy Max Mosley FIA-elnök jobb kezének, Alan Donnelly-nek az irodájában bújkált, mert nem akart visszamenni a McLarenhez és szembenézni Ron Dennisszel. Donnelly aznap késő délután/kora este visszatért az irodába, és olyan érzése volt, mintha valaki más is lenne a szobában. Majd Hamilton feje hirtelen előbukkant a kanapé mögül. Bevette magát oda, hogy távol maradhasson mindattól, ami éppen romba dőlt a McLarennél” – osztotta meg az elképesztő történetet Andrew Benson, a BBC újságírója.

Az elfeledett csalás, amely elsikkadt az F1 legnagyobb botrányának árnyékában

Eközben Dennis végül megérkezett a motorhome-ba, majd fogta, és magára vállalta az egész balhét, azaz fedezte a versenyzőit. Ám miközben nyilatkozott, a jelenlévő újságíróknak feltűnt, hogy a mellette ülő Alonso almát (vagy körtét) eszik, kézzel. Mindenki tudta, hogy a híresen bogaras Dennis egyik fóbiája az volt, hogy a jelenlétében csak késsel és villával lehetett gyümölcsöt enni. És ezt Alonso is pontosan tudta.

„Egyenesen előre nézett, nem nézett Ronra, és csak evett. Majd Ron Dennis rákérdezett, hogy »Nem így van, Fernando?« De Alonso csak tovább bámulta a szoba hátsó falát, majd felmutatta a hüvelykujját, és tovább evett” – idézte fel a spanyol viselkedését Maurice Hamilton.

Persze mindenki tudta, hogy Dennis csak próbálja kisebbíteni a PR-katasztrófát és elsimítani a dolgokat, miközben továbbra is nagyon zavaros volt, hogy pontosan mi történt. És természetesen a sajtó képviselőinek sem tetszett, hogy a McLaren főnöke próbálja megvezetni őket.

A felügyelőket azonban nem lehetett megvezetni, és még aznap, éjjel fél 11-kor közölték az ítéletüket: a McLaren nem kap konstruktőri pontokat a versenyen, Alonsót pedig 5 hellyel hátrébb sorolják, azaz a pole pozíció helyett a 6. helyről fog rajtolni, miközben Hamilton megörökli az első helyet.

Alonso megzsarolta Dennist

A felügyelők ítélete a kétszeres világbajnok olvasatában azt jelentette, hogy őt büntették meg azért, mert Hamilton szembeszegült a megbeszéltekkel, és a McLaren nem tudta őt megregulázni. És hát, valljuk be, volt benne némi igazság, azzal együtt, hogy nem volt helyes, amit a spanyol csinált. „Lewis megszegte azt, amiben a csapat megegyezett, szembement a csapatutasítással, amiben mindannyian megegyeztünk az eligazításon aznap reggel. Gaztett volt ez a részéről. Szóval egyrészt meg lehetett érteni Fernando dühét, és hogy úgy érezte, vissza kell vágnia” – mondta Priestley.

Ezért nem akart senki Hamiltonnal dolgozni a McLarennél

Korántsem volt tehát fekete-fehér a történet, Alonso pedig vasárnapra sem nyugodott le, és amikor a futam napjának reggelén megérkezett a Hungaroringre, úgy döntött, hogy besétál a főnökéhez, és megfenyegeti őt. A spanyol konkrétan közölte Dennisszel, hogy vagy szabotálják Hamilton versenyét és kifogyasztják az autójából az üzemanyagot, vagy olyan, a McLarent a Brit Nagydíj előtt kirobbant majd rendeződött kémbotránnyal kapcsolatban kompromittáló emaileket ad át az FIA-nak, amelyek bizonyítják, hogy nem csak a saját szakállára cselekedő Mike Coughlan főtervező, hanem a csapat vezetése is tudott a Ferraritól származó, jogtalanul szerzett adatokról, és látta is azok egy részét.

Dennis behívta Martin Whitmarsh ügyvezető igazgatót, majd elismételtette Alonsóval, amit a spanyol mondott. A csapatfőnök nemsokára felhívta Max Mosley FIA-elnököt, és mindent elmondott neki. Bár később Alonso bocsánatot kért, Dennis pedig ismét beszélt Mosley-val, innen már nem volt visszaút, a kémbotrány újra kirobbant, és kis híján maga alá temette a mezőny egyik legnagyobb múltú istállóját.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss