2024. április 19. 04:02

KezdőlapF1Häkkinen szavai nem sok jót ígérnek Hamiltonnak, miközben egy jó autó lehet...

Häkkinen szavai nem sok jót ígérnek Hamiltonnak, miközben egy jó autó lehet a balhék forrása

-

Az idei szezon egyik nagy kérdése, hogy George Russell másodszor is képes lesz-e legyőzni Lewis Hamiltont.

George Russell első közös szezonjukban 35 ponttal többet szerzett a Mercedesnek, mint Lewis Hamilton, aminek köszönhetően két hellyel a hétszeres világbajnok előtt zárt az összetettben, ráadásul ő szerezte a Mercedes egyetlen győzelmét 2022-ben, amihez pont Hamiltont előzte meg. A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen pedig úgy véli, semmilyen akadálya nincs, hogy Russell ne ismételhetné meg ezt a teljk

„Amit Brazíliában csinált, az brilliáns volt. A csapat nagy mértékben fejlesztett az autón, úgyhogy képesek voltak nyerni. Hogy [Russell] folytatni tudja-e ezt a trendet? Ha hasznosítani tudja azt a tapasztalatot, amit a Mercedesnél és összességében a Forma-1-ben szerzett, maga mögött tarthatja Lewis-t. Igazán lenyűgöző – nyilatkozta a Top Gear-nek az F1-ből 2001-ben visszavonult finn. – Lewis elképesztő. Elképesztő személyiség, elképesztő pilóta. És ha George képes lesz erre, Anglia azt fogja mondani, »Wow, micsoda versenyzőnk van«.”

Nem igaz, hogy Hamilton azért kapott ki Russelltől, amit eddig gondoltunk?

Persze Russellnek sem volt tökéletes a szezonja, hiszen többször is balesetbe keveredett (Austinban Sainznak, Szingapúrban Mick Schumachernek ment neki, de Csou Kuan-jü silverstone-i bukásában is szerepet vállalt), amelyekért nem kevés kritikát kapott. Häkkinen ugyanakkor úgy véli – bár már így is nagyon tapasztalt –, Russell még nem jutott el oda, hogy minden téren komplett versenyző legyen.

„Amikor elkezdesz mindent finomhangolni a versenyzéseddel kapcsolatban, elképesztően hosszúra nyúlik a lista, de már így is nagyon hosszú karrier áll mögötte. Ott volt a gokart, majd az összes többi kategória, amelyekben megszerezte a tudást, ami az adatelemzéshez kell, és ott vannak az autókezelési képességei extrém helyzetekben… Biztos vagyok benne, hogy megvan benne a potenciál ahhoz, hogy nagyszerű versenyzővé és akár világbajnokká váljon.”

Baj is lehet abból, hogy Russell ennyire jó

Tavalyi eredményeit persze nem kell megmagyaráznia, de azt mindenképpen érdemes hozzátenni Russell pontmennyiségéhez, hogy a száraz pályán rendezett időmérőkön 11-5 arányban kikapott Hamiltontól. Persze ez az összevetés is csalóka, hiszen kettejük között volt a legkisebb az átlagos különbség a kvalifikációkon, mindössze 12 ezredmásodperc (!).

Jöhet az újabb belviszály a Mercedesnél, a Hamilton-Rosberg háború ehhez képest semmi volt

Emellett az is valószínű, hogy a 2022-es szezon nem mutatta meg a kettejük közti valós erőviszonyokat, mert a Mercedes és így a két pilóta is elsősorban azzal volt elfoglalva, hogy úrrá legyen az autóval kapcsolatos problémákon. Persze, mindketten le akarták győzni a másikat, de korántsem volt olyan kiélezett közük a csata, mintha a világbajnoki címért zajlott volna.

Amennyiben a Mercedes idei autója – amelyet február 15-én, egy nappal a Ferrari után mutatnak be – jobban sikerül, és a csapat ismét a győzelmekért harcolhat, a Russell és Hamilton közötti dinamika is megváltozhat. Előbbi már bizonyította, hogy sebességben képes Hamiltonnal tartani a lépést, így igencsak meglepő lenne, ha a hétszeres világbajnok úgy fölé tudna kerekedni, ahogy tette azt Valtteri Bottasszal.

Ez pedig abból a szempontból problémás lehet, hogy Russell és Hamilton egymástól fog pontokat rabolni egy esetleges világbajnoki csatában, ami például a Red Bull esetében nem lesz így. Emiatt pedig előbb-utóbb a Mercedesnek is fel kell majd tennie a kérdést, hogy hagyja-e ezen elúszni a vb-címet, vagy beáll valamelyik versenyzője mögé. Amennyiben utóbbi mellett dönt, az szinte biztosan feszültséget fog szülni.

Természetesen ez egyelőre nagyon elméleti forgatókönyv, hiszen még nem ismerjük a 2023-as erőviszonyokat, de a tavalyi szezon végén mutatott fejlődését látva meglepő lenne, ha a Mercedes nem kezdené a tavalyinál sokkal jobb formában az idei évet.

Hamilton nem nyert semmit az idén, de így is megmentette Russell karrierjét


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss