2024. április 20. 09:43

KezdőlapF1Hamilton végre elárulta, mi igaz abból, hogy utálják egymást Verstappennel

Hamilton végre elárulta, mi igaz abból, hogy utálják egymást Verstappennel

-

Lewis Hamilton igyekezett tisztába tenni, hogy hányadán állnak Max Verstappennel azok után, hogy a 2021-es öldöklő csatájuk után tavalyi is sikerült összeütközniük.

„Bárkivel is csatáztam az idén, igazán kemény és agresszív csaták voltak, de soha nem értünk össze. Lewis-zal valahogy más a helyzet, amit őszintén mondom, nem értek” – nyilatkozta nemrég Max Verstappen az Autosportnak arról, hogy Lewis Hamiltonnal eddig többször akadt össze a pályán, mint bárki mással.

Legutóbb a tavalyi Brazil Nagydíjon ütköztek, a holland pilóta pedig úgy vélte, hogy talán az is szerepet játszik ebben, hogy viszonylag nagy, 13 év köztük a korkülönbség. „Nem érzem úgy, hogy bármit másként csinálnék Lewis-zal a többi pilótához képest abban, ahogyan versenyzünk. George-al egy nappal korábban (az interlagosi sprinten Russell megtámadta és megelőzte Verstappent) elképesztő csatát vívtunk, becsuktuk az ajtót, védekeztünk, kifékeztük egymást. Ez nagyon szórakozató volt, és ugyanezt próbáltam megcsinálni a nagydíjon is [Hamiltonnal], hogy ilyen csatánk legyen. De sajnos nem működött.”

Pszichológiai játszma zajlik Hamilton és Verstappen között?

Hogy miután 2021-ben a végletekig kiélezett csatát vívtak a világbajnoki címért, és közben több alkalommal is összeütköztek, egy olyan idényben is sikerült ezt összehozniuk, amelyben csak nagy ritkán keresztezték egymást útját a pályán, csak tovább erősítette azokat a véleményeket, amelyek szerint Verstappen és Hamilton nem szívleli egymást, és amint kerék a kerék elleni csatába bonyolódnak, rögtön meg akarják mutatni a másiknak, hogy ki az úr a háznál.

A hétszeres világbajnok azonban úgy véli, neki nincs gondja Verstappennel, és azt sem jelentené ki teljes magabiztossággal, hogy a hollandnak van vele. „Sokkal fiatalabb nálam, úgyhogy talán problémája van velem, de nem vagyok biztos benne, és valójában azt gondolom, hogy nincs. Habár nem beszélhetek a nevében. Mindent megtett, amit meg kellett tennie 2021-ben, úgyhogy miért kellene problémám legyen vele? Minden hétvégén teljesített és szállította az eredményeket, amit senki sem vehet el tőle” – idézi a holland Formule1.nl a Mercedes versenyzőjét.

Verstappen nem akart nekimenni Hamiltonnak, de újra megtenné

Hamilton szerint leginkább a kívülállók gondolják úgy, hogy nem szívlelik egymást, de miként azt korábban Verstappen is hangsúlyozta, a tisztelet az ő részéről is megvan. „Az emberek szeretnek arról beszélni, hogy problémák vannak Max és köztem, de én tisztelem őt” – jelentette ki Hamilton.

Hogy a 2023-as szezonban ezt bizonyítják-e, vagy ismét összeütköznek, az nagyban függ attól is, hogy mindkettejüknek versenyképes lesz-e az autója. De alighanem sokan nem bánnák, ha Hamilton és Verstappen újra összecsapna a világbajnoki címért.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss