back to top
2024. május 19. 00:38

KezdőlapF1Eldőlt, ki helyettesíti a balesetet szenvedett F1-es pilótát Bahreinben

Eldőlt, ki helyettesíti a balesetet szenvedett F1-es pilótát Bahreinben

-

Az Aston Martin bejelentette, hogy ki fogja helyettesíteni Lance Strollt a bahreini Forma-1-es teszten. Amennyiben a kanadai pilóta jövő hétre sem épül fel, úgy a szezonnyitón is szinte biztosan ő fogja pótolni.

Szűk 24 órával azután, hogy kiderült, Lance Stroll kerékpárbalesete miatt nem vehet részt a bahreini Forma-1-es teszten, az Aston Martin bejelentette, hogy ki lesz a helyettese. A silverstone-i istálló nem azt a megoldást választotta, hogy Fernando Alonso három teljes napon át munkában legyen, hanem az egyik tartalékpilóta mellett tette le a voksát.

Összetörte magát biciklizés közben az egyik F1-es pilóta, a teljes tesztet kihagyja

Stoffel Vandoorne és Felipe Drugovich közül utóbbi kap majd lehetőséget. A 22 éves versenyző tavaly nagy fölénnyel megnyerte a Forma-2-es bajnokságot, majd nem sokkal később teszt- és tartalékpilótaként az Aston Martinhoz szerződött. A tavalyi autót kétszer is vezethette, először az Abu-dzabi Nagydíj első szabadedzésén, majd ugyanott a szezonzárót követő fiatal pilóták tesztjén.

Ez a bejelentés pedig abból a szempontból is sokatmondó lehet, hogy Stroll felépül-e a Bahreini Nagydíjra, és ha nem, akkor ki fogja helyettesíteni. Előbbire természetesen még nem kaptunk választ, de ebben a tekintetben megnyugtatóbb lett volna, ha az ő másfél napját is Alonsónak adják. Az viszont szinte biztosan kijelenthető, hogy ha a kanadai pilóta az idénynyitót sem tudja vállalni, akkor Drugovich debütálhat a Forma-1-ben. Ha ez megtörténik, akkor a mezőny negyedét olyan pilóták fogják alkotni, akik tavaly nem versenyeztek állandó jelleggel a sorozatban.

Az Aston Martin rövid közleménye arra is kitér, hogy Drugovich már csütörtökön vezetheti az AMR23-ast. Egészen pontosan ő lesz délelőtt, illetve helyi idő szerint kora délután a volán mögött, míg Alonso a szünet után váltja őt. A pénteki, illetve a szombati menetrendről még nem született döntés, így nem tudni, hogy a két versenyző a másik két napot is megosztja, vagy egy-egy teljes napon át köröznek.

Felipe Drugovich
Felipe Drugovich (Fotó: Aston Martin F1 Team)

Ami a többi istállót illeti, még nem mindenki jelentette be, hogy a pilóták hogyan osztják fel egymás között a rendelkezésre álló időt. Az élcsapatok közül csak a Red Bull esetében lehet ezt tudni: csütörtökön egész nap Max Verstappen vezet, ahogyan pénteki nap első felében is, hogy aztán a szünetben átadja az autót Sergio Péreznek, aki teljesíti a maradék másfél napot.

Rajtuk kívül csak hárman hozták nyilvánosságra a csapaton belüli menetrendet. A Williams bizonyos szempontból követi a Red Bullt, csak éppen nem a második, hanem az első napot osztják meg a versenyzők, majd előbb Logan Sargeant, aztán Alexander Albon sajátíthatja ki egész napra a volánt. A Haasnál és az AlphaTaurinál viszont mindhárom alkalommal feleznek.

Az eddig ismert csapatfelállások

Csapat 1. nap 2. nap 3. nap
Red Bull Max Verstappen Max Verstappen
Sergio Pérez
Sergio Pérez
Aston Martin Felipe Drugovich
Fernando Alonso
Haas Nico Hülkenberg
Kevin Magnussen
Kevin Magnussen
Nico Hülkenberg
Nico Hülkenberg
Kevin Magnussen
AlphaTauri Cunoda Juki
Nyck de Vries
Cunoda Juki
Nyck de Vries
Nyck de Vries
Cunoda Juki
Williams Alexander Albon
Logan Sargeant
Logan Sargeant Alexander Albon

Friss