2024. április 19. 06:45

KezdőlapF1Ideje végre elhinni, hogy Alonso és az Aston Martin odaért az élmezőnybe

Ideje végre elhinni, hogy Alonso és az Aston Martin odaért az élmezőnybe

-

A Bahreini Nagydíj második szabadedzésén látottak (és nem csak az egykörös tempó) alátámasztják, hogy az Aston Martinnal ezen a versenyhétvégén mindenképpen komolyan számolni kell. A silverstone-i istálló fő riválisának egyelőre a Red Bull tűnik, miközben az Aston Martin mellett a bikásoknak, a Ferrarinak és a Mercedesnek is vannak megoldandó problémái.

Noha a kétkedők valószínűleg továbbra is tűkön ülve várják, hogy a Bahreini Nagydíj pénteki napját az élen záró Aston Martin mikor zuhan vissza a középmezőnybe, a szezonnyitó versenyhétvége nyitányán újabb bizonyítékot kaptunk arra vonatkozóan, hogy ez nem fog megtörténni.

Persze korai még arról beszélni, hogy Fernando Alonso a pole pozícióból rajtolhat, vagy a győzelemért harcolhat a vasárnap, de azt itt az ideje elhinni, hogy a silverstone-i istálló elég nagyot lépett előre ahhoz, hogy felvegye a versenyt a háromból legalább két topcsapattal, és akár négyfősre bővítse az elmúlt években stabilan háromszereplős élmezőnyt.

Hamilton és Russell a top 6-ba kerülésért küzdhet, Alonso a Ferrarit szorongathatja Bahreinben

Több versenyző és rivális csapatnál dolgozó szakember is utalt már rá, hogy a teszten sem lepődtek meg az Aston Martin teljesítményén, hiszen a tél során mindannyian hallották, hogy milyen számokat produkál az AMR23-as modell a szélcsatornában. Persze, ezeket a híreket nem muszáj elhinni, de ahhoz eléggé kicsi az F1-es cirkusz, hogy tudják egymásról az istállók, ha valaki nagyot lépett előre.

A tesztelés pedig igazolta a hallottakat, miközben persze rengeteg kérdést megválaszolatlanul hagyott. De így sem lehetett szó nélkül elmenni Fernando Alonso utolsó tesztnapon teljesített, kiemelkedően jó versenyszimulációja mellett, mint ahogy érdemes volt odafigyelni az olyan versenyzők szavára is, mint Lewis Hamilton vagy Charles Leclerc, hiszen mindketten bizonygatták, hogy az Aston Martin nem extra könnyű autóval ment, hanem tényleg jó. A bahreini szezonnyitó pénteki edzésnapja után pedig mások is csatlakoztak ezekhez a véleményekhez.

„Már a tesztek során tudtuk, hogy nagyon erősek és versenyképesek lesznek, ezért nem lepődtem meg, mert ez a nap csak megerősítette, hogy mennyire jók – jelentette ki Sergio Pérez, akivel csapattársa, Max Verstappen is egyetértett. – Gyorsak, de ez már a teszten is látszott. Remek napjuk volt, miközben nekünk még van min dolgoznunk.”

Alonso egy második és egy első hellyel zárta a pénteket, és miközben nyilván továbbra sem ismerjük az üzemanyag-mennyiségeket és a használt motorüzemmódokat, az Aston Martint nehéz lenne olyan kevés üzemanyaggal és olyannyira feltekert motorral pályára küldeni, hogy csakis ennek köszönhesse a jó szereplését. Az autó viselkedése ráadásul az élmezőny csapatait is beleértve szemre is a legjobb volt – legalábbis Alonso kezei között –, ami annak a jele, hogy nem az „üres” tanknak, vagy időmérős üzemmódba állított motornak köszönhették a tempójukat.

Alakul a hatalmas meglepetés Bahreinben – ez történt a második szabadedzésen

„Nyilván jó érzés vezetni az autót, hazudnék, ha az ellenkezőjét állítanám – nyilatkozta Alonso, majd igyekezett a realitás talaján maradni. – Minden relatív ahhoz képest, amit a többi csapat csinál. Érezheted nagyon jól magadat az autóban, de lehet, hogy három-négy másik autó gyorsabb nálad, és akkor már mindjárt nem érzed magad olyan jól. Várjuk ki, hogy hol állunk.”

„Nyilván jó látni az időket, és hogy versenyképesek vagyunk. A tesztelés után mindig vegyesek az érzések azzal kapcsolatban, hogy hol állsz, és ez egészen addig így van, amíg nem veszel részt időmérőn és versenyen, és talán az első három futamon, amelyeket három nagyon különböző pályán rendeznek Bahreinben, Dzsiddában és Ausztráliában. Jelenleg csak magunkra koncentrálunk, mert még rengeteg dolgot kell javítanunk az autón, az egyensúly nem volt tökéletes ma” – árulta el a kétszeres világbajnok.

Eközben természetesen nem zárt tökéletes napot a Red Bull-Ferrari-Mercedes hármas sem, utóbbinál Lewis Hamilton pedig elismerte, hogy a középmezőnybe elegendő egykörös tempójuk nem a véletlen műve, és valószínűleg ahhoz képest is visszább estek, ahol tavaly álltak.

A Ferrari versenyzői pedig alulkormányzottságra panaszkodtak a lassabb kanyarokban, miközben az új hátsó szárny nem vált be az SF-23-ason, így azt a hétvége további részében nem használják.

Charles Leclerc, Bahreini Nagydíj, Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Ami a Red Bullt illeti, Max Verstappen az első szabadedzésen rejtélyes problémával küzdött, és csak a második edzés közepén kezdte magát jól érezni az RB19-esben, így benne is maradt még tartalék.

„Nehezen indult a nap. Az első edzés nagyon rossz volt, nem volt jó az egyensúly, amit kicsit furcsálltam, mert a teszten bármit is próbáltunk… egyes dolgok talán nem voltak nagyszerűek, de nem voltunk messze tőle. Úgyhogy néhány dolgot meg kell értenünk. Még a második edzés kezdete is nehéz volt, de aztán az utolsó nekifutáskor, még ha nem is volt jó viszonyítási alapom és addig nem éreztem magabiztosan magam az autóban, a köröm nem volt rossz, és az autót is jobbnak éreztem. Aztán az elvégzett változtatásokat követően meglepődtem a hosszabb etapos tempónkon. Csak újra meg kell találnom a ritmust az autóval, és hogy miként változik a kocsi a rövid és a hosszabb etapok között.”

„Ha ismét jól éreztem magam benne, és úgy nyomhatom neki egy körön, ahogy akarom, akkor bizonyára nagyon gyorsak leszünk. De közben biztosítani kell, hogy az autó ne essen ki a működési tartományából a hosszú etapokra” – összegzett Verstappen. 

A Red Bull tehát továbbra is esélyesnek számít, de a pénteki napból kiindulva nem dőlhetnek hátra, a jelenlegi állás szerint ugyanis az Aston Martin van annyira jó, hogy kihasználja, ha a címvédőnél nem megy minden problémamentesen

Max Verstappen, Red Bull, Bahreini Nagydíj
Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool

Egyelőre az Aston Martin a Red Bull legfőbb kihívója

Alonso egykörös tempójánál nagyobb jelentőséggel bír az, amit a második szabadedzés második felében teljesített hosszú etapok során láthattunk. Persze, itt is lehetnek eltérések az üzemanyag-mennyiségben és a motorüzemmódban, de mivel miden csapatnak az az érdeke, hogy a lehető legjobban felkészüljön a versenyre, túl kevés benzinnel és túlságosan letekert motorral nem éri meg körözni.

Ezen hosszú etapok során az történt, hogy a mezőnyből Verstappennek volt a legjobb a versenytempója (15 kör lágy gumin), Alonso pedig tizedre azonos, 1:37.2-es átlagot ért el a 13 körös lágy gumis etapja során, mint a holland.

A további sorrend (Verstappenhez és Alonsóhoz hasonlóan mind lágy gumis hosszú etap) Sergio Pérez 1:37.7 (17 kör), Charles Leclerc 1:37.9 (17 kör), Lewis Hamilton 1:37.9 (17 kör), Pierre Gasly 1:38.1 (13 kör), Lando Norris 1:38.1 (12 kör), Carlos Sainz 1:38.2 (19 kör), George Russell 1:38.4 (16 kör).

A Red Bull és az Aston Martin a versenytempó terén tehát a pénteki állás alapján igencsak bizakodhat, miközben a Ferrarinak és a Mercedesnek arra is figyelnie kell, hogy ne hibázzon, mert akkor az Alpine is levadászhatja őket. A Mercedesnek ráadásul az egykörös tempóval is meggyűlt a baja (Hamilton csak a 8., Russell pedig csak a 13. helyen zárt a második edzésen), így a versenytempóban hiába lehetnek pariban a Ferrarival a harmadik helyért, ha az időmérőn hátrébb végeznek.

Lewis Hamilton, Mercedes, Bahreini Nagydíj
A Mercedes jelenleg a negyedik erőnek tűnik Fotó: LAT Images

A maranellóiak eközben továbbra sem tudták működésre bírni a teszten már bevetett, de a nagy vibráció miatt a DRS-nél rögtön meg is hibásodó, egyetlen tartópillért használó hátsó szárnyat, és amikor kipróbálták azt az első szabadedzésen, a szárny szemmel láthatóan össze-vissza rázkódott. Hogy az új elem mennyit segítene nekik ezen a hétvégén, azt már nem fogjuk megtudni, hiszen innentől kezdve a régi szárnyat használják, de az biztos, hogy mind egy körön, mind a hosszabb etapokon elkélne a segítség.

Előbbin 4 tizedet kaptak az Aston Martintól és hármat a Red Bulltól, utóbbin pedig hiába növeltek a hátsó tengely leszorítóerején a tesztekhez képest, továbbra is túlságosan koptatták a hátsó gumikat. Ez a probléma különösen az autóval kevésbé elégedett Sainz esetében volt szembetűnő. „Az autó nem pontosan úgy reagál, ahogy vártam, vagy ahogy a teszten reagált. Kicsit jobban küszködök az egyensúllyal, és nem olyan jó, mint volt. De jól megvizsgáljuk a dolgot, és arra számítunk, hogy holnapra rendben lesz” – nyilatkozta a spanyol.

Leclerc inkább pesszimistán látta az esélyeiket: „Nem hiszem, hogy megvan a teljesítményünk a pole-hoz – fejtegette az F1 TV-nek. – Még mindig korán van, és talán az Aston kicsit gyorsabb volt ma, mint amilyen holnap lesz, de nem tudjuk. Ez csak az, amit most gondolok.”

Fernando Alonso, Aston Martin, Bahreini Nagydíj
Fotó: Aston Martin

Ami pedig még aggasztó lehet a Ferrarinak, hogy az egy körön a szenzációs ötödik időt elérő Nico Hülkenberg is nagyon visszaesett megtankolt autóval, ennek oka pedig ugyanaz, mint a két Ferrari-pilóta esetében. „Túlságosan koptatjuk a gumikat, miközben a Ferrari ugyanezzel küzd. Ennek oka lehet az, hogy a két autó között nagy a hasonlóság a hátsó traktus tekintetében” – idézi az Auto Motor und Sport Komacu Ajaót, a Haas műveleti igazgatóját.

A Ferrarinak és a Mercedesnek is össze kell tehát kapnia magát, ha a Redd Bull és az Aston Martin kihívói akarnak lenni. Helmut Marko az AMuS-nak úgy nyilatkozott, hogy a silverstone-i istálló versenyben lehet a pole pozícióért, de a hosszú etapokon ők – mármint a Red Bull – a jobbak, noha a számok ezt nem támasztják alá. Az osztrák tanácsadó hozzátette, hogy Alonso autóján jobban koptak a hátsó gumik (de még így sem annyira, mint a Ferrarin), amit viszont befolyásolhat, hogy mindkét Red Bull-pilóta beiktatott a hosszú etapjába egy hűtőkört, miközben a kétszeres világbajnok nem tett ilyet, az ilyesmi pedig értelemszerűen jót tesz az abroncsok élettartamának, a versenyen viszont nyilván nem lesz rá lehetőség.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss