2024. április 20. 09:26

KezdőlapF1Ezért viselhette szivárványos bukósisakját Hamilton Bahreinben

Ezért viselhette szivárványos bukósisakját Hamilton Bahreinben

-

Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy Lewis Hamilton szivárványt ábrázoló bukósisakban versenyzett a Bahreini Nagydíjon. Az FIA idei szezontól bevezetett szabályozása miatt sokáig kérdéses volt, hogy ehhez is előzetes engedély kell-e, de mint kiderült, nem feltétlenül. 

Az idei szezonra új szabályozást bevezető, azzal a pilóták véleménynyilvánítását a versenyhétvégék során politikai, vallási és/vagy egyéb, személyes kérdésekben korlátozó Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem találta kivetnivalót Lewis Hamilton bahreini versenyhétvégén viselt sisakjában, és a felügyelők nem büntették meg a hétszeres világbajnokot, amiért nem folyamodott előzetesen engedélyhez azért, hogy viselhesse az LMBTQ+-közösséget szimbolizáló szivárványt.

Persze senki sem lehetett biztos benne, hogy ennek ellenkezője fog történni, hiszen miután az FIA bevezette az új szabályozást, igencsak komoly kérdőjelek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy mi az, amit lehet, és mi az, mit nem, vagy pontosabban miért kell előre engedélyt kérni, és miért nem. Ebbe a kategóriába tartoztak a sisakfestések is, amelyekkel a versenyzők szavak nélkül közvetíthetnek üzeneteket.

Ez lesz tilos „politizálás, illetve vallási és/vagy egyéb véleménynyilvánítás” címszó alatt az F1-ben

Mohammed bin Szulajm, az FIA elnöke tavaly nyáron kifejtette, hogy míg az olyan pilótákat, mint Niki Lauda vagy Alain Prost, csak a vezetés érdekelte, addig manapság túlságos sokat foglalkoznak a versenyzők politikával, és míg Vettel szivárványos biciklin közlekedik, addig Hamilton a környezetvédelem mellett kampányok, Norris pedig a mentális egészségről beszél.

Ez alapján arra lehetett következtetni, hogy az FIA a szivárvány szimbólumot is tiltott, vagy legalább olyan üzenetként fogja kezelni, amelyhez előzetes írásos engedély szükséges. Hamilton a Bahreini Nagydíj előtt azonban nem kért ilyet a szivárványos sisakja viseléséhez.

Hogy miért viselhette mégis ezt a sisakot Bahreinben – ahol egyébként ismét a figyelem középpontjába került azzal, hogy az alap esetben szabálytalannak minősülő, ám orvosi engedéllyel viselt orrpiercinggel versenyzett –, egy olyan országban, ahol köztudottan másként állnak az LMBTQ+-kérdéshez, mint Nyugat-Európában, vagy Amerikában?

Nos, azért, mert az FIA-nak is megvan a maga sokszínűségi programja, és a szövetség támogatja a szivárványlogót, amelynek megjelenítésével csak abban az esetben foglalkoznak, ha egy másik részvényes, mondjuk egy promóter panaszt tesz miatta. De mivel a bahreini promótertől sem érkezett ilyen, az FIA nem foglalkozott Hamilton sisakjával, amelyről az Autosport megkérdezte Stefano Domenicalit, az F1 elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy tetszik neki a dizájn.

Kizárás, időbüntetés, közmunka – íme az F1-es büntetések tiltott politikai megnyilvánulásért

Hamilton persze nem először villant szivárványos festést, 2021-ben például ilyennel versenyzett az LMBTQ+ szempontból szintén problémás Katarban és Abu-dzabiban is.

Még mielőtt leleplezte volna az idei festését, a bahreini verseny péntekén pedig elmondta, aggodalomra ad okot az FIA új szabálya.

„Természetesen, amikor az ember ilyesmit lát a hírekben, az azt sugallja, hogy a rossz irányba tartunk – idézi az Autosport a hétszeres világbajnokot. – Ez ellentétes azzal, amit próbálok tenni a csapattal, vagy például azzl, amit próbálok elérni a sportágunk részvényeseivel folytatott párbeszéddel. De számítottam hátráltatásra, mert még mindig vannak olyan személyek, akik vagy nem értik, vagy nem hiszik el, mennyire fontos a befogadó környezet. Az én és a mi munkánk felhívni erre a figyelmet, és kiemelni ennek a pozitív hatásait és a fontosságát.”

Hamiltont az sem érdekli, ha nem nyer több versenyt, akkor is megteszi, amit meg kell tennie

„Úgy tűnhetek, mint akinél beakadt a lemez, de ezt próbálom csinálni, és folytatni fogom a harcot. Örülök, hogy a Mission 44 (Hamilton kezdeményezése, amelyet azért hozott létre, hogy sokszínűbbé tegye az F1.et és a szélesebb motorsportot) padlógázzal működik, és dolgozom a csapattal, most már az összes F1-es csapat részvételével a sokszínűségen.”

Hamilton az FIA szabályozásával kapcsolatban a pilóták mellé álló, ugyanakkor az F1 számára fontos országokat nem magára haragítani igyekvő Domenicaliról Hamilton elmondta: „Stefano szerintem nagyszerű vezető és nagyon családközpontú és megértő. Már kiállt, és tulajdonképpen szembement azzal, amit elmondtak. Folytatjuk a munkát a helyes irányba.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss