back to top
2024. május 08. 19:44

KezdőlapF1Szándékos szabotázs zajlik az F1-es Ferrarin belül?

Szándékos szabotázs zajlik az F1-es Ferrarin belül?

-

Sajtóértesülések szerint Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke továbbra is nyugodt, és nincs pánik Maranellóban. Az egyetlen igazán nagy probléma, hogy valaki az istállón belül szándékosan szivárogtat információkat a médiának.

A Bahreini Nagydíj óta leginkább a Ferrari és a Mercedes helyzetéről szóltak a hírek. Bár az autó tempóját illetően alighanem a csillagos istálló van nagyobb bajban, a maranellóiaknál egyéb gondok is felütötték a fejüket, legalábbis a sajtó szerint. Ebből arra lehetett következtetni, hogy a vártnál kevésbé versenyképes kocsi talán nem is a legnagyobb gond a vörös istállónál.

Ezt kell tennie a Ferrarinak, hogy elkerülje a totális összeomlást

Nem sokkal a szezonnyitót követően lemondott David Sanchez, a járműkoncepcióért felelős szakember. Ennek hatására felmerült a pletyka, hogy több vezető szakember, elsősorban Laurent Mekies sportigazgató és Enrico Cardile technikai igazgató is távozhat. Mindezt azok után, hogy februárban több régi motoros is elhagyta a Ferrarit.

Totális szétesés – romba dőlhet a Ferrari F1-es csapata

Ezzel párhuzamosan olyan híresztelések is megjelentek, hogy Frédéric Vasseur, az olasz istálló januárban hivatalba lépett csapatfőnöke már most nem elégedett a helyzetével, mert szerinte túl kicsi a hatásköre. Ennek következtében konfliktus alakult ki közte és Benedetto Vigna vezérigazgató között, aki szintén nem nézte jó szemmel a francia szakember néhány lépését, például azt, hogy barátjával, a Mercedest irányító Toto Wolff-fal együtt utazott el a bahreini tesztre. Mindemellett pedig ott van Charles Leclerc is, aki szintén nem elégedett, és találkozót kért John Elkann elnökkel.

Andreas Haupt, az Auto Motor und Sport tudósítója, egy videóban foglalkozott a Ferrari helyzetével, és ebben új megvilágításba helyezte a szituációt. A lap értesülései szerint a Ferrarinál nincs pánik, és Vasseur továbbra is nyugodt. Ugyanakkor valóban van egy komoly probléma: az istálló alkalmazottai közül valaki szándékosan szivárogtat információkat a sajtónak, például a szerződések lejárati időpontját.

Ilyen módon látott napvilágot az a pletyka, hogy a Cardilével kötött megállapodás hamarosan lejár, illetve az is elterjedt, hogy a legtöbb vezető beosztású csapattag szerződése 2024 végéig tart. Az AMuS szerint a szivárogtatónak az a célja, hogy a közvéleményben az a kép alakuljon ki a Ferrariról, hogy gyakran cserélgeti az alkalmazottakat, miközben a valóságban nem ez a helyzet.

A német tudósító Mekies esetére külön kitér. Elmondása szerint a francia szakember valóban fontolgatta a távozást, csak éppen nem most, hanem decemberben, miután az előző csapatfőnököt, Mattia Binottót elküldték a Ferraritól. Azonban mindez már nem aktuális probléma, mert Vasseur meggyőzte honfitársát, hogy a jobb kezeként segítse a munkáját, ahogyan elődjénél is tette.

Laurent Mekies, Ferrari, Mexikói Nagydíj
Mekies esetleges távozása állítólag már nincs napirenden (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)

Ez alapján tehát a Ferrarinál nincsen akkora felfordulás, mint ahogyan azt az olasz média híradásaiból sejteni lehetett. Amennyiben viszont tényleg szivárogtatás történik, az elkövetőt minél hamarabb le kell kapcsolni, hiszen a hírek a csapattagokhoz is eljutnak, ami akár kisebbfajta pánikot is kelthet. A maranellói istállónak viszont ennek az ellenkezőjére, vagyis nyugalomra van szüksége ebben az időszakban.

Friss