back to top
2024. június 16. 03:46

KezdőlapF1Szenzációs felvételek – ilyenek voltak a fiatal Senna első tesztjei F1-es autóban...

Szenzációs felvételek – ilyenek voltak a fiatal Senna első tesztjei F1-es autóban (videó)

-

A mai napon lenne 63 éves Ayrton Senna, aki már akkor sokakat lenyűgözött, amikor először ült Formaa-1-es autókban. Első tesztjeiről videó is készült, ennek segítségével emlékezünk meg a néhai háromszoros világbajnokról.

1960. március 21-én, azaz éppen 63 évvel ezelőtt született Ayrton Senna, sokak által minden idők legjobbjának tartott Forma-1-es pilótája. A néhai brazil versenyző remek eredményeket ért el az F1-ben, hiszen három világbajnoki cím mellett 41 győzelmet és sokáig rekordot jelentő 65 pole pozíciót gyűjtött. Mi azonban most arról az időszakról emlékezünk meg, amikor először próbálhatta ki magát Forma-1-es autóban, és már akkor is sokakat lenyűgözött.

Embed from Getty Images
 

Senna remekül teljesített az utánpótlás-kategóriákban

1983-ra egyértelművé vált, hogy Senna a következő idényben már a legjobbak között fog versenyezni, hiszen abban és az előző két szezonban valósággal letarolta az utánpótlás-kategóriákat. A kérdés már csak az volt, hogy melyik istállónál mutatkozzon be. Az akkor 23 esztendős pilótának három istálló is tesztlehetőséget ajánlott, és ebből kettő ráadásul nagycsapatnak számított.

Először a Williams autójába ült be a Donington Parkban. Ezen a helyszínen 1981-ben, 1982-ben és 1983-ban is nyert három különböző kategóriában, nem véletlen, hogy saját elmondása szerint magabiztos volt ezen a pályán. (Ezt tíz évvel később, az F1 egyetlen ott rendezett versenyén is megmutatta.) Senna hamar a helyszínre ért, 9 órakor pedig Frank Williams, az istálló alapítója és csapatfőnöke is megérkezett, hogy közelről lássa, mire képes az ifjú tehetség.

A szerelők gondosan előkészítették számára az autót, és még viccelődtek is az ifjú titánnal. Utána elmondták neki, hogy mire figyeljen, ő pedig arra kérte őket, hogy szorosan csatolják be a biztonsági övét. 9:21-kor beindították a motort, majd megtörtént, amire sok ideje várt: pályára gurulhatott egy Forma-1-es autóval. Hamar hozzászokott a nagyon erős Cosworth DFV-motorhoz, olyannyira, hogy végül közel 1 másodperccel jobb időt autózott a csapat versenyzőinél, Keke Rosbergnél és Jacques Laffite-nál. Mindezek ellenére végül nem szerződött a csapathoz.

„Van egy nagyszerű ajánlatom egy nagyszerű csapattól, de még nem hoztam döntést. Továbbra sem álltak elő olyan ajánlattal, amelyet elfogadhatónak tartok – nyilatkozta Senna a tesztekről készült videofelvételen, majd azt is hozzátette, mit hiányol. – Annak az elismerését, amit eddig tettem, és amilyen kilátásaim vannak a Forma-1-es jövőmet illetően.”

Mint kiderült, Sennának a Brabhamtől is volt megkeresése, de végül nem fogadta el Bernie Ecclestone ajánlatát, és nem lett honfitársa, Nelson Piquet csapattársa. Kijelentette, hogy számos részletben meg kellene állapodniuk, ami aztán nem jött össze. Ami a Williamst illeti, a csapatfőnök szavai némileg ellentmondanak Senna kijelentésének, hiszen ebből az derül ki, hogy semmilyen ajánlatról nem volt szó.

„Az egyetlen ok, amiért itt van, az az, hogy egyszer ellátogatott hozzám, és azt mondta, hogy »Nézd, mindenki azt akarja, hogy hozzájuk igazoljak a következő tíz évre« – fogalmazott Frank Williams. – Azt válaszoltam, hogy »Nem nagyon vállalunk fiatal, tapasztalatlan pilótákat, de örömmel bocsátom rendelkezésedre az autót egy napra, hogy vezesd. Csak hogy megérezd, és utána talán jobban fel leszel vértezve arra, hogy meghozd a döntést a jövővel kapcsolatban, amikor készen állsz«. Szóval ezt csináljuk ma.”

A Senna első tesztjeiről készült felvétel

A Williams után jött a McLaren, ám a wokingiakkal már nem Doningtonban, hanem Silverstone-ban tesztelt. Senna remekül érezte magát az MP4/1C-ben, és egy fontos tanulságra is rájött. „Nagyon magabiztosnak éreztem magam az autóban, elképesztően könnyű vezetni – kezdte. – Itt, Silverstone-ban elég gyors a tempó, de kényelmes volt a kocsiban. Az eredmények pedig nagyszerűek voltak, sokkal jobbak, mint amire számítottam. Most kezdek ráébredni, hogy hogyan lehet F1-es futamot nyerni. Több múlik az autón, mint a versenyzőn. Ha a kocsi gyors, és könnyű irányítani, akkor az ember egy-két másodperccel gyorsabb lehet. Összességében igencsak elégedett vagyok, szerintem remek volt a teszt.”

A McLaren később legendássá vált csapatfőnöke, Ron Dennis is elégedett volt, hiszen Senna gyorsabb volt a csapat állandó pilótáinál, az akkor még csak kétszeres világbajnok Niki Laudánál, illetve John Watsonnál. „Eddig nagyon jó volt – mondta a brit szakember. – Ayrton számottevő mértékben gyorsabb volt, mint mi ezeken a gumikon, amikor legutóbb itt voltunk Silverstone-ban. A nap végén remélhetőleg újabb lehetőséget tudunk neki adni, ő pedig egy kicsit ennél is jobb lesz.”

Ezzel még nem volt vége, hiszen a McLaren után következett a Toleman, amely minden szempontból kisebb istálló volt, mint a grove-i vagy a wokingi alakulat, ez nem jelentette azt, hogy az autójukat könnyebb volt vezetni. Senna ugyanis először próbálhatott ki turbómotorral hajtott F1-es kocsit, ám a brazil pilóta ettől nem ijedt meg, hozzászokott, és fokozatosan gyorsabb lett.

Délelőtt a vizes pályán 1:12.04 másodpercre volt képes (akkoriban rövidebb nyomvonalat használtak), ami gyorsabb volt a csapat versenyzőinek, Derek Warwicknak és Bruno Giacomellinek az idejénél. Délutánra a száraz pályán még tovább javult, és 1:11.05-ös körével attól függően, hogy az ezredek helyén milyen szám állt volna, ha ilyen pontossággal mérik, a hetedik vagy a nyolcadik helyet szerezte volna meg egy nem igazán ütőképes autóval az az évi időmérőn.

Embed from Getty Images

Senna végül a Toleman színeiben debütált 1984-ben

„Kétségtelen, hogy ez az autó nem fog futamokat nyerni – szögezte le Senna. – A feltételek nem lesznek adottak ahhoz, hogy a Ferrarival, a Renault-val vagy a Brabhammel versenyezzen, de dobogót képes lesz szerezni. Ki tudja, talán már jövőre.” A brazil versenyző végül a Toleman színeiben debütált 1984-ben, és teljesen igaza lett. Bár győzelmet nem szerzett, a híressé vált monacói futamon közel állt hozzá, akkor a második, míg Brands Hatch-ben és Estorilban a harmadik helyen ért célba. Hogy ez mekkora teljesítmény volt tőle, azt jól mutatja, hogy a csapat versenyzői előtte és utána sem állhattak fel egyetlen verseny után sem a dobogóra.

Friss