2024. március 29. 10:31

KezdőlapF1Óriási balesetek, három rajt, totális káosz és drámai végjáték az Ausztrál Nagydíjon

Óriási balesetek, három rajt, totális káosz és drámai végjáték az Ausztrál Nagydíjon

-

Max Verstappen nyerte az elképesztő véget érő Ausztrál Nagydíjat, amelyen minden megtörtént, ami izgalmassá és szórakoztatóvá tehet egy F1-es futamit.

Rendezni sem lehetett volna annál kaotikusabb befejezést az egyébként sem zökkenőmentes Ausztrál Nagydíjnak, mint ahogyan véget ért. Az idei szezon harmadik futamán összesen három piros zászlós megszakítást és három rajtot láthattunk, az utolsót két körrel a verseny vége előtt.

Ám kissé balul sült el a versenyirányítás azon szándéka, hogy ne a Kevin Magnussen összetört Haas-Ferrarija miatt beküldött biztonsági autó mögött érjen célba a mezőny, az utolsó rajt után kétkörös sprintverseny helyett ugyanis óriási káoszt kaptunk: Fernando Alonsót a harmadik helyről lökte ki Carlos Sainz, hátrébb többen is a kavicságyba hajtottak, majd a két Alpine ütközött és törte rommá egymást.

Videón a kaotikus jelenetek:

A futamot azonnal ismét leintették piros zászlóval, majd hosszas tanácskozás után az a döntés született, hogy a kiesett versenyzők kivételével a sorrendet visszaállítják, és az utolsó kört felvezető körként megtéve ér célba a mezőny. Ám még mielőtt ezt megtehette volna, jött az utolsó csavar: Carlos Sainz 5 másodperces büntetést kapott Alonso kilökéséért, amivel kicsúszott a pontszerzők közül és utolsó lett.

Így végül Max Verstappen nyerte a káoszfutamot Lewis Hamilton és Fernando Alonso előtt. A további sorrend: Lance Stroll, Sergio Pérez, Lando Norris, Nico Hülkenberg, Oscar Piastri, Csou Kuan-jü, Cunoda Juki, Valtteri Bottas, Carlos Sainz.

Végül tehát egyik Ferrari sem szerzett pontot, hiszen Charles Leclerc már az első körben kiesett. Erre a sorsra jutott még a nagyot bukó Alex Albon, a kigyulladó Mercedese miatt félreállni kénytelen George Russell, a Haast összetörő Kevin Magnussen, valamint az utolsó rajtnál kieső Gasly, Ocon, De Vries, Sargeant négyes is.

Már a rajt sem volt sima

Noha a futam végi káoszt senki sem láttak előre, az adok-kapok már az első rajtnál elkezdődött: a második helyről induló George Russell az első kanyarban megelőzte a pole pozícióból rajtoló Max Verstappent, akit Lewis Hamilton is levadászott nem sokkal később. A Red Bull versenyzője úgy érezte, hogy a hétszeres világbajnok leterelte őt a pályáról a hármas kanyarban, a felügyelők azonban teljesen szabályosnak látták a történteket.

A hármas kanyar viszont nemcsak a holland pilótának nem jött ki jól, hanem Charles Leclerc-nek sem. A hetedik helyről rajtoló monacói pilóta agresszívan próbált előbbre jönni, ám amikor kívülről igyekezett megelőzni Lance Strollt, gyakorlatilag ráfordult az Aston Martinra. A két autó összeért, a Ferrari megpördült, majd a kavicságyban ragadt. Leclerc a bahreini kiesése után ismét nullázott, azaz három verseny alatt mindössze hat pontot szerzett.

Újabb Ferrari-katasztrófa: Leclerc három kanyar után kiesett Melbourne-ben (videó)

Miután kiállt a monacói pilóta balesete miatt pályára küldött biztonsági autó, Russell, Hamilton, Verstappen, Sainz, Alonso, Albon, Stroll, Gasly, Hülkenberg, Cunoda volt a sorrend az első tízben, ám nem sokáig, a hatodik körben Albon ugyanis a hatos kanyarban csúnyán összetörte a Williamsét. Először ismét a Safety Car jött, majd Niels Wittich versenyigazgató úgy döntött, hogy a pályára felhordott rengeteg kavics miatt piros zászlóval félbeszakítja a versenyt.

Russell futama is csúfos véget ért

Mindez az élmezőnyben George Russell-lel és Carlos Sainz-cal babrált ki a legjobban, a biztonsági autó megjelenésekor ugyanis mindketten kiálltak kereket cserélni. Russell a hetedik, Sainz pedig a 11. pozícióba esett vissza, és mivel piros zászló alatt szabad a kerékcsere, az De Vries-t és Sargeantet kivéve mindenki feltette a kemény keveréket, azaz úgy tervezte, hogy további kerékcsere nélkül végigmegy az 58 körös versenyen.

Leclerc kiesése után hatalmas balesettel folytatódott az Ausztrál Nagydíj (videó)

Az újraindítás a szabályoknak megfelelően álló rajttal történt, amelyet Verstappen ezúttal jól kapott el, és megtartotta a vezetést Hamilton előtt. Hátrébb is nagyon vigyáztak egymásra a pilóták, de Vries és Ocon azonban így is ütközött a hármas kanyarban, ám mindketten folytatni tudták.

Ami az első helyet illeti, úgy tűnt, nagy csata várható Hamilton és Verstappen között, ám amint engedélyezték az állítható hátsó szárny használatát, a holland pilóta a pálya leghosszabb padlógázas szakaszán gyakorlatilag kikerülte a britet, majd állva hagyta a Mercedest.

A verseny ezt követően nagyrészt a gumik menedzseléséről szólt, és az első hat helyen nem is történt további változás azt leszámítva, hogy az ötödik helyre felkapaszkodó Russell alatt a 17. körben elfüstölt majd kigyulladt az autó. A nem sokkal korábban a futamot vezető versenyző a célegyenesben, a bokszutca kijáratában parkolta le a W14-est, amit nem túl hosszú virtuális biztonsági autós fázis során el is takarítottak onnan.

Váratlanul lett izgalmas a vége

A folytatásban főleg hátrébb voltak akciók, miközben a második helyen haladó Hamilton rendre azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a mögötte autózó Alonso tempója és a saját gumijai miatt aggódott. Mint kiderült, aggodalma – amennyiben nem csak blöffölt – alaptalannak bizonyult, hiszen a kemény abroncsai simán bírták a végéig.

Verstappen az élen zavartalanul autózott, és leginkább azzal volt elfoglalva, hogy magánál tartsa a leggyorsabb kört és az azért járó extra pontot. Erre a 48. körben pedig kis híján ráfázott, ugyanis elfékezte az utolsó előtti kanyart és kifutott a füves bukótérbe, ahonnan végül megpördülés nélkül visszajött, és az első helyet sem veszítette el.

Russell elfüstölő és kigyulladó Mercedese

A középmezőnyben az időmérős balesete után a bokszutcából rajtoló Sergio Pérez felzárkózása szolgáltatott izgalmakat – a mexikói pilóta több riválisát is a tempós 9-es/10-es sikánban előzte meg –, de egyéb csatákat is élvezhettünk.

Amikor pedig már azt gondoltuk, hogy szépen vonatozva megy végig a mezőny és az első helyeken marad a Verstappen, Hamilton, Alonso, Sainz, Gasly, Stroll sorrend, Kevin Magnussen az 53. körben falhoz csapta az autóját a kettes kanyar kijáratán, törmelékkel szórva tele az aszfaltot. A versenyigazgató úgy döntött, hogy beküldi a biztonsági autót, ám az 58 körös verseny 56. körében piros zászlóval félbeszakította azt, hogy ne a Safety Car mögött érjen célba a mezőny.

Mindez azt jelentette, hogy felkészülhettünk egy két körös sprintre, amelyet egy újabb – már a harmadik – álló rajt előz meg. Természetesen mindenki feltette a lágy gumikat, miközben több pilóta is azon zsörtölődött a rádióban, hogy miért kell újraindítani a versenyt.

Nos, végül az aggódóknak lett igaza, hiszen jött az óriási káosz, aminek végül a két Alpine és Sainz lett a legnagyobb vesztese, hiszen Gasly az ötödik, Ocon a 10. helyről várta az újraindítást, míg Sainz a büntetésével a negyedik helyet bukta el.

Az Ausztrál Nagydíj végeredménye:


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss